Címlap Honlaptérkép Levélküldés Magyar English
Címlap
utolsó frissítés: 2024-09-14











Sajtóközlemény

Hatalmas kettős magyar siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén


Budapest, 2024. szeptember 13. - Újra magyar fiatal a nemzetközi dobogón! A lengyelországi Katowicében mérte össze tudását 37 ország legtehetségesebb fiatalja a 35. EU Fiatal Tudósok Versenyén, melyre a Magyarországot képviselő diákokat a Magyar Innovációs Szövetség delegálta. Az Európa Bajnokságon Hegedűs Márton két díjat kapott, a verseny különdíját és egy harmadik díjat.

Az Európa Unió által évente szervezett, legrangosabb tehetség-kutató verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét – melyre a világ 37 országából 65000 fiatal közül kiválasztott középiskolai fiatalok érkeztek – az idén szeptember 9-14. között rendezték meg Katowicében. A 14-20 év közötti fiatalok között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2023/2024. évben megrendezett 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia három első díjas pályázatának készítője képviselhette:

  • Aklan Larion, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja „Kvantum mágnesesség - Zeeman-effektuson alapuló méréstechnika modellje” c. pályázatával. Konzulensei: Schnider Dorottya és Tóth Kristóf
  • Hegedűs Márton, a Kecskeméti Református Gimnázium diákja „[2]Katenán - Együtt vagy külön?” c. munkájával. Konzulensei: Tóth Imre és Bogner Marcell Márk
  • Horváth Zsombor, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja, „Virtual Front Desk, a virtuális recepciós szoftver” c. pályázatával.

A négy lépcsős ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb max. 3 pályamunkáról a brüsszeli nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri interjúk során alakítja ki a végleges sorrendet. Idén Katowicében lezajlott döntőn, a 35. EU Fiatal Tudósok Versenyén 37 országból, 90 projekt, 150 diák versenyzett egymással.

Az Európa Bajnokság különdíját Hegedűs Márton nyerte el, ezáltal meghívást kapott az EU-pavilonba a 2025. évi Oszakai Világkiállításra, egyidejűleg projektjével a III. díjat is kiérdemelte, amelyhez 3500 eurós jutalom tartozik. A 2016-os kémiai Nobel-díjat Jean-Pierre Sauvage, Fraser Stoddart és Ben Feringa kapták a molekuláris gépek terén végzett kutatásaikért, amely egy új terület, sok jövőbeli alkalmazási lehetőséggel. Márton kutatása ehhez a Nobel díjas kutatáshoz kapcsolódva egy fotoreszponzív szupramolekuláris egység, egy fotokapcsolóval funkcionalizált [2]katenán megtervezésére és szintézisére összpontosít, amely UV fény hatására deformálódni képes. A kutatás során egy prototípust állított elő és karakterizált, és most egy univerzálisan hasznos tiofén kapcsolóval felszerelt katenán szintézisén dolgozik, amely ígéretes lehet más területeken is.

Márton a Kecskeméti Református Gimnáziumban érettségizett, jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem első éves kémia szakos hallgatója.

A magyar delegációt Ivánka Gábor, OTIO bírálóbizottsági tag, MAFITUD elnök vezette.

További információ:
Garay Tóth János, kommunikációs igazgató
tel.: 30/900-4850, e-mail: garaytoth@t-online.hu

dr. Pakucs János, a Szervezőbizottság elnöke
Magyar Innovációs Szövetség

Székhely és levelezési cím:
1116 Budapest,
Fehérvári út 108-112.
2. emelet (Nádor udvar)

tel.: (061) 200 0731
mobil: +3630 955 0420
innovacio@innovacio.hu
www.innovacio.hu



Készítette: VISUALIA