XXIX. évf. | 2019. szeptember 10. | 16. szám

Hírek
Magyar Innovációs Szövetség
Magyar Fiatal Tudósok Társasága
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Várható események
Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle



HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása

Magyarország Kormánya társadalmi vitára bocsátotta a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" c. felhívást.
A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket 5-40 millió Ft közötti, vissza nem térítendő támogatásban részesítik a rendelkezésre álló forrás erejéig, egy újfajta konstrukcióban.

A Magyar Innováció Szövetség véleményezte a felhívás tervezetét és megindokolt javaslatokat tett szeptember 2-án. Állásfoglalásunkat megküldtük az Irányító Hatóságnak.

Szakmai véleményünk teljes szövege idekattintva olvasható.

Nyílt innováció

Az NKFIH társadalmi egyeztetésre bocsátotta a "Nyílt Innováció" című pályázati felhívást.
A felhívás célja, hogy ösztönözze a KKV-k bevonását nagyvállalatoknál felmerülő, de nem a nagyvállalat alaptevékenységéhez kapcsolódó kutatási és innovációs kérdések, problémák megoldásába, így erősítve a köztük lévő együttműködést és biztosítva a köztük lévő tudásáramlást, valamint a hazai KKV-k versenyképességét.
A Magyar Innováció Szövetség véleményezte a felhívás tervezetét és megindokolt javaslatokat tett szeptember 9-én.
Szakmai véleményünk teljes szövege idekattintva olvasható.

31. EU Fiatal Tudósok Versenye


A 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrijének döntése értelmében a 2019. szeptember 13-18. között, Szófiában megrendezésre kerülő "31. EU Contest for Young Scientists" döntőjében az alábbi három, első helyezett pályázat képviselheti Magyarországot:
  • Csillagászati távcsövek automatizálása és távvezérlése
    (pályázók: Vámosi Flórián Balázs és Pósa Péter)
  • Moly.Net
    (pályázó: Zsigó Miklós)
  • Magas dimenziójú rendszerek redukciója és vizualizációja
    (pályázó: Mészáros Botond)
A versenyzők harmadik szakmai felkészítését Ivánka Gábor, zsűritag, delegációvezető és dr. Antos László, ügyvezető igazgató tartotta 2019. szeptember 3-án, Szövetségünk székhelyén.

Kutatók Éjszakája

A Kutatók Éjszakája idei programjaira 2019. szeptember 27-28-án kerül sor, többek között az Ericsson Kft. székhelyén (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 11.), ahol a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb pályamunkáival is megismerkedhetnek a látogatók.

A kiállítási helyszínt tagszervezetünk, az Ericsson Magyarország a Kutatók Éjszakája nagyvállalati partnereként és az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny szponzoraként biztosítja. További információk a Kutatók Éjszakájáról az alábbi linken.

Tudományok Fővárosa

A Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség idén 2019. szeptember 21-én az ELTE Lágymányosi Campusában (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány. 1/A) szervezi meg a "Tudományok Fővárosa" c. eseményt.

A hazai és nemzetközi rendezvény felkért fővédnöke Dr. Palkovics László miniszter.

Az idei, 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs verseny nyerteseinek kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők.
Továbbá jelen lesznek a vezető hazai K+F vállalatok, kutatóintézetek, technológiai cégek, kutatók és mentoraik, kitelepülnek az egyetemek, tudományos, illetve technológiai szervezetek is.

További információ: link

Magyar Fiatal Tudósok Társasága


MAFITUD a Facebookon

A Magyar Innovációs Szövetség elindította a MAFITUD zárt facebook csoportot azért, hogy erősítse a közösségépítést az elmúlt évek Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató verseny díjazottjai között.

A tagok megoszthatják saját tudományos munkájukat, számukra érdekes cikkeket, illetve élménybeszámolót írhatnak. A cél a csapatépítés egy olyan odafigyelő közösségben, melynek tagjai értekes tanácsokat is adnak egymásnak, avagy tippekkel látják el a jelenlegi versenyzőket.

A csoport augusztus 24-én indult el Novák Blanka, a 2018-as Innovációs verseny I. helyezettjének adminisztrátori tevékenységével, ő a MAFITUD legfrissebb híreit is folyamatosan közli a tagokkal. A csoportnak megalakulása óta több mint 100 tagja van a majdnem négyszáz díjazott közül.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala


"How-to" online videósorozat

A Szellemi Tulajdon Világszervezete "How-to" címmel megindította online videó sorozatát, melynek keretében egyszerű magyarázatokat ad a nemzetközi védjegybejelentések kezelésének néhány kulcsfontosságú kérdéséről, amely az alábbi oldalon érhető el.

Az ügyfelek a folyamatosan frissülő, öt percnél rövidebb oktatóvideók megjelenéséről automatikus értesítést kaphatnak a "Madrid News" hírlevélre történő feliratkozással.

VÁRHATÓ ESEMÉNYEK

ENRICH in BRAZIL, H2020 projekt

A Magyar Innovációs Szövetség támogatásával, tagszervezetünk, az RCISD Regionális Tudásközpont részt vehet az ENRICH in BRAZIL (Centre for Europe-Brazil Business & Innovation Cooperation) H2020 projektben, amely európai kutatókat, start-upokat és innovatív kis- és közép-vállalkozásokat támogat a brazil piacra történő kijutásban.

A projekt soron következő kínálata egy innovációs workshop Barcelonában. A rendezvény olyan európai start-up-ok és cégek számára kínál lehetőséget, melyek brazil partnerekkel szeretnének együttműködni, illetve Brazília felé szeretnék kiterjeszteni üzleti tevékenységüket.
Az esemény 2019. október 24-25-én kerül megrendezésre, és a részvétel ingyenes.

Részletes programleírást a linken lehet olvasni. Jelentkezni ezen a linken lehet.

Szeminárium a PCT-ről és a Madridi Rendszerről

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Szellemi Tuladjon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) a nemzetközi szabadalmi bejelentési rendszert (PCT) és a védjegyek nemzetközi lajstromozását célzó Madridi Rendszert bemutató szemináriumot szervez.

A rendezvény időpontja: 2019. október 30.; helyszíne: Mercure Budapest Korona Hotel (1053 Budapest, Kecskeméti u. 14.); munkanyelve: angol; a részvétel ingyenes.

A rendezvényen a WIPO munkatársai mutatják be a két iparjogvédelmi rendszer sajátosságait, újdonságait
További részletek a programról: www.sztnh.gov.hu

SZAKIRODALOMFIGYELŐ


Steven Pinker: Felvilágosodás MOST - Védőbeszéd az értelem, a tudomány, a humanizmus és a haladás mellett - Alexandra Kiadó, 2019
Dr. Osman Péter ismertetése

Az első globális birodalom - a római - létrehozása, majd a világi hatalommá tett államvallás után a felvilágosodás volt a harmadik nagy társadalompolitikai innováció.

A világhírű tudományos kutató e könyve markáns, abszolút koherens, igen részletesen kimunkált és forrásokkal alátámasztott kiáltvány egy világnézet mellett. Hatalmas kulturális áttekintés - ez önmagában is roppant érdekes és tanulságos -, sok mához szóló, kimondott vagy kimondatlan áthallással. Benne igen erőteljesen választ oldalt a közélet, az emberiség jelene és jövője mai nagy kérdéseiben. Fejtegetései kitűnő példái a tételnek is, hogy minden állítás egyben tagadás.
Pinker a Harvard Egyetem Pszichológiai Intézetének professzora. A Wikipedia kiemeli, hogy élharcosa az evolúciós pszichológiának és az elme számítástechnikai elméletének.
Nyitánya: "A harmadik évezred második évtizedének második fele nem tűnhet kedvező időpontnak egy olyan könyv publikálására, ami a haladás történelmi előretöréséről és annak okairól szól." Ezt némi filippika és nézetek elmarasztalása követi, és "A világnak egy másféle felfogását fogom bemutatni, amely tényeken alapul, és a felvilágosodás ideáljai inspirálták: az értelem, a tudomány, a humanizmus és a haladás. Remélem, sikerül megmutatnom, hogy a felvilágosodás ideáljai időtlenek, és hogy soha nem voltak relevánsabbak, mint éppen most." (Idézetek a könyvből, kiemelések tőlem. És "tényeken alapul": társadalomtudományokban mindig többé-kevésbé szubjektív, ki hogyan válogatja és rakja össze azokat bizonyítékul.)

Mondandóját - érezhető hittel - mesterien fogalmazza: a felvilágosodás ideáljait egy mondatban azonosítja a nyílt társadalommal és a "kozmopolita liberalizmussal", valamint "a nemzetközi együttműködés szervezeteivel". Zordan elítéli azokat, akik szerint nem ezek a legfőbb értékek: "A felvilágosodás ideáljai az emberi értelem termékei, de folyamatos küzdelemben állnak az emberi természet más alkotóelemeivel: hűség a törzshöz, az autoritás tisztelete, mágikus gondolkodás, a balsors vagy a gonosztevők hibáztatása."

Erről szól: A Nobel-díjas Friedrich Hayektől, a /neo/liberalizmus egyik atyjától idézi: "Ha azt akarjuk, hogy a régi igazságok továbbra is megtartsák helyüket az emberek elméjében, akkor az egymást követő generációk nyelvén és fogalmaival újra kell fogalmaznunk" és "Ezzel a könyvvel megpróbálom újrafogalmazni a felvilágosodás ideáljait a 21. század nyelvén és koncepcióival. Először egy keretet állítok föl, amellyel megérthetjük az emberi állapotot, és amely a modern tudományból táplálkozik - kik vagyunk, honnan jöttünk, mik a kihívásaink és hogyan oldhatjuk meg azokat. A könyv nagy része ezeknek az ideáloknak a teljesen 21. századi módon történő védelméről szól: adatokról. A felvilágosodásnak ez a bizonyítékközpontú megközelítése feltárja, hogy az nem csak naiv remény volt. A felvilágosodás működött, ez talán a legritkábban elmesélt történet."
Mondandója elméleti alaposságát jól jellemzi a felismerések fontosságáról szóló bevezetőjének záró tétele, amely megnyitja bizonyításai hosszú sorát: "Semmit nem vesz el a felvilágosodás gondolkodóitól, ha felismerünk néhány kritikus elképzelést az emberi állapotról és a fejlődés természetéről, amelyekről mi már tudunk, de ők még nem tudhattak. Ezek - véleményem szerint - az entrópia, az evolúció és az információ."

Érdekes és aktuális: a felvilágosodás nagyjaitól idézi a "kíméletes kereskedelem" ideálját, Kanttól pedig "a bevándorlás szabadságát". Egyik sajátos tétele: "Ha megértjük a világot, amit a tudomány segít elő, és szimpátiánk, együttérzésünk körét az értelem és a világpolgárság segítségével kiterjesztjük, akkor az emberiség intellektuális és morális haladást érhet el." Itt érdemes arra is gondolni, hogy a "haladás" mindig egy átfogó értékrend szerint értelmezhető, nagyon összetett jelenség, az átfogó, abszolút érvényű értékrend pedig ritkán problémamentes. Kivétel ez alól csak a természettudományok egzaktságával mérhető fejlődés. Ide illik még: "Amit ma humanizmusnak hívunk, az az individuális férfiak, nők és gyermekek jólétét helyezi előtérbe a törzs, a rassz, a nemzet vagy a vallás dicsőségével szemben." - szögezi le. Az értékrend kérdése itt is megjelenik az egyén és a közösség szembeállításával.
640 oldal, az értelemhez szóló, szigorú érvelés, adatokkal, grafikonokkal alátámasztva.

Boyé Lafayette De Mente: A koreai észjárás - Ismerkedés a kortárs koreai kultúrával - Pallas Athéné Könyvkiadó, 2018
Dr. Osman Péter ismertetése

Kitűnő áttekintés mindenkinek, akit érdekel ez a sokféleképp is gazdag ország, s különösen azoknak, akiknek üzleti vagy egyéb dolguk lehet az ott élőkkel. Segít megérteni azt is, milyen szerepet játszhatott Korea hagyományos kultúrája abban, hogy elmaradott országból igen tövid idő alatt roppant sikeres, élenjáró gazdaságot hoztak létre.
Csalós az alcím, bölcs a könyv: igazából ez ismerkedés az egész koreai kultúrával - s amint olvassuk, rájövünk, hogy csak így jó, csak a teljes kultúrtörténet alapján lehet megérteni Korea mai világát. Ez általában is igaz, Korea esetében pedig még sokkal inkább, hiszen - azt is megtudjuk - ma is nagyon erősen hagyománykövetők.

A könyv valójában egy enciklopédia, amelynek címszavaiból sokszínű mozaikként áll össze Korea roppant érdekes, és ma is nagyon sajátos világa. A Pallas ajánlója idézi a kötet Hong Kong-i kiadójának előszavát: "A koreaiakat egyedi karakterük és személyiségük megkülönbözteti minden más ázsiai néptől. S bár mai viselkedésüket és attitűdjeiket bizonyára befolyásolja a modern világ, gondolkodásukat még mindig nagyrészt hagyományos kultúrájuk határozza meg."
Az ajánló kiemeli a kötet különleges szerkezetét: "A szerző egy igen különös tagolást választott. A mű nem részekre vagy fejezetekre oszlik, hanem címszavakra, egy-egy koreai kifejezésre. A szavaknak nem csak a magyarázatát kapjuk meg, hanem azok kulturális jelentését, sőt jelentőségét, amelyet a szerző szinte az egész koreai történelmen keresztül végigvezet kezdve a korai időktől, a dinasztiákon, királyságokon át, egészen a modern időkig, vagyis napjainkig."
A közel hétoldalas tartalomjegyzék a címszavak mögé rövid, magyarázó alcímeket állít. pl. Az elme nyugalma • A felelősség kezelése • A bűn fogalma egy isten nélküli társadalomban • Érzéki örömök a koreai életben • Az alkudozás össztársadalmi művészete • Igazságszolgáltatás koreai módra • Tiszteletteljes engedelmesség • A koreai nemzet • A koreai nyelv • Az ősök imádata • A koreai vállalat • A koreai család.

Pár apró részlet a könyvből:
"A koreai nép "megteremtésének" hivatalos időpontja i.e. 2333 - ez az évszám vélhetőleg a több klán egyesülésével létrejött első állam megalapítását jelzi. A koreaiak tehát több mint négyezer éves történelmet vindikálhatnak maguknak." (Kiemelések tőlem)
"Chayu - A szabadság hatalma: a »szabadság« fogalma annak mai értelmében teljesen idegen volt a koreai kultúrától egészen a legutóbbi időkig."

"Anshim - Az elme nyugalma: A hagyományos koreai kultúra kulcsfontosságú eleme, ami alapvető befolyást gyakorolt az emberek karakterére, a rendetlenségtől, a bármilyen fajta fizikai vagy mentális káosztól való irtózás volt, s ez kétségkívül a buddhizmus és a konfucianizmus tanításaival történt indoktrinálódásukból fakadt. A buddhizmus az erőszakmentességet hirdette, annak legszigorúbb formájában, beleértve az élet minden formájának tiszteletét és megőrzését, a konfucianizmus pedig beoltotta az embereket a rend és a formák iránti hasonló erejű érzékenységgel, olyan mértékben, hogy a különböző dolgok elvégzésének módja általában elsőbbséget élvezett az érzésekkel és más személyes megfontolásokkal szemben. (...) A koreaiak jelenleg is megfigyelhető viselkedésének jelentős része, amit a kívülállók irracionálisnak vagy valamilyen módon zavarónak tekintenek, az arra irányuló erőfeszítések manifesztálódásának tudható be, hogy az anshim ideálját fenn tudják tartani olyan új körülmények között is, amelyeket csak kevéssé vagy egyáltalán nem tudnak szabályozni. Az olyan alkalmazott, aki nem teszi szóvá, ha hibát észlel, vagy nem panaszkodik, ha igazságtalanság éri, és az olyan üzletember, aki tévesen állít be valamilyen helyzetet, egyaránt arra törekszik, hogy elkerülje saját elméjének vagy másokénak az anshim állapotából való kizökkentését és felzaklatását."
"Chongui - Igazságszolgáltatás koreai módra: Az igazságszolgáltatásnak Koreában van egy nacionalista eleme is, ami a koreai oldalt részesíti előnyben minden olyan helyzetben, ahol külföldiek is érintve vannak. (...) A külföldiekkel felmerülő üzleti és politikai vitákban a döntéshozóknak a koreai oldal javára tapasztalható elfogultsága általában nyílt, és néha agresszív formát is ölt."

Ifjabb gróf Andrássy Gyula: A világháború problémái - Athenaeum Kiadó, Szépmíves Könyvek, 2018
Dr. Osman Péter ismertetése

Erről szól: "Andrássy gróf írása 1916-ban összefoglalta az első világháború történelmi helyzetét, s mint ilyen, az írás nem Trianon felőli bemutatás, hanem a jelen (az 1916-os jelen! - OP) élve boncolása, ami a háború derekán a Monarchia sikereiről, Bukarest megszállásáról, Wilson új politikájáról, a béketeremtési erőfeszítésekről szólt. A kötetben a nagyhatalmi politikai játszmák jelennek meg a forrongó balkáni háborúk tükrében, a szarajevói gyilkosság, a császár halála, illetve az orosz nagyhatalmi törekvések kulisszatitkai. A történelmi panoptikum pazar: a kiegyezéstől kezdve a török birodalom hanyatlásáig, ebből kifolyólag a forrongó balkáni tűzvészek bemutatásáig valamennyi esemény terítékre kerül, hiszen a háborús konfliktus valójában sokkal 1914 előtt kezdődött. Andrássy elemző írása sajátos interpretációja a vérzivatarban úszó kontinensviadalnak, a szemtanú és politikus szemszögéből vizsgálja az eseményeket, megállapításai és okfejtései túlnyúlnak a korabeli jelen kérdésein." - a Kiadó ajánlójából.

Andrássyról: "A 20. század első három évtizedének egyik legmeghatározóbb magyar politikusa és gondolkodója. [Hosszú pályája során] Belügyminiszter, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, a lengyel államiság helyreállításának kezdeményezésében kulcsszerepet játszó személyiség, az Alkotmánypárt elnöke, a Horthy-korszakban a legitimista politikusok vezetője, maradandót alkotó jogtudós, történész, az MTA tagja, a Magyar Társadalomtudományi Társaság elnöke, kultúrpolitikus, mecénás, művészetfilozófus, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elnöke, az Országos Gyermekvédő Liga létrehozásának kezdeményezője." - az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány oldaláról.

Kitűnően ír: a súlyos és nagyon összetett tárgyról komoly, mégis gördülékeny, jól követhető stílusban beszél, mondandója, elemzései érdekesek és sohasem fárasztóak. A továbbiakban a mondandóját meghatározó szemléletéről adunk vázlatos jellemzést néhány apró idézettel a könyvből.
Háború - van-e joga a nemzetnek önfeláldozást követelni az emberektől? Az ország történelmét felvázolva mondja: "ez a Magyarország az a nemzet, amely ennyit állt ki, ennyit szenvedett a létért: ez igenis teljes joggal követelhet bármily áldozatot egyes tagjaitól azért, hogy múltjához méltó jövőt teremtsen. Vérrel, harccal szereztük, harccal védtük meg hazánkat, és nekünk jogunk új áldozatot kérni a régi áldozatok eredményeinek fenntartására. Mi, történjék bármi velünk, kerüljön az bármennyi áldozatba, kötelezve vagyunk megvédeni, fenntartani azt az alkotást, amelyet a múlt generációk, őseink kínos erőfeszítése reánk hagyott, és megakadályozni azt, hogy éppen a mi kezeink között szakadjon meg az élet azon fonala, amelyet annyi szeretettel ápoltak és tartottak meg a mai napig."
Jogos-e az ország harca? "Erős, megrendíthetetlen, a dolog hosszú megfigyelésén alapuló meggyőződésem, hogy ez a háború teljesen és tökéletesen jogos, mert azt ellenségeink ambíciója kényszerítette ránk, mert azt el nem kerülhettük. A mi politikánk békés volt minden ízében. Egy olyan lépésre se tudnak ellenségeink rámutatni, amit jogtalan agressziónak lehetne nevezni." - igaz, mi mást is mondhatna vezető politikus?
Érvelésében ugyanakkor kendőzetlenül visszaköszön az ország vezetőinek régóta működő tragikus hibája. A Szerbia mellé álló Oroszországot - okfejtése szerint az egyik fő agresszort - elmarasztalva mondja: "semmiképpen sem nevezhető agresszivitásnak, hogy mi a sarajevói gyilkosság után végre-valahára véget akarunk vetni az integritásunk ellen irányuló mozgalomnak", ami ugyebár a szerbek saját egységük és önállóságuk megteremtésére törekvése.
A háború okainak kifejtésében kőkeményen kiáll Németország mellett, és a rút Anglia és Franciaország ellen, magasztalva Németország békeszeretetét, s ebből fakadó visszafogottságát a gyarmatosításban, jóllehet annak "népessége rohamosan szaporodik és ipari termelése exportra szorul, úgyhogy a kolóniaszerzés indokolt és jogos törekvés."
Jósként nem vált be, viszont nem is mondhatott mást. Az Őszinte szó a románokhoz c. fejezet nagyívű kifejtéséből: "Konklúzióm tehát az, hogy Románia létérdekei a velünk való szövetséget követelik meg! Ha mi maradnánk alul, olyan sorscsapások fogják elkerülhetetlenül érni, amelyeket kis előrelátással elháríthatott volna. Öngyilkos politika, ha ellenünk rántana kardot!"

SAJTÓSZEMLE

A sajtószemle tagvállalatunk a Tranzpress Kft. segítségével készült.


index.hu, 2019. augusztus 23.
Új államtitkárok lesznek az innovációs tárcánál és a humánminisztériumban is

dehir.hu, 2019. augusztus 23.
Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kerül a felsőoktatás

zaol.hu, 2019. augusztus 24.
Innovációs és tudásközpont épül a gazdasági egyetemen Zalaegerszegen

portfolio.hu, 2019. augusztus 26.
Megjelent az Irinyi-terv újabb pályázata

markamonitor.hu, 2019. augusztus 27.
Nemzetközi piacra lépési lehetőséghez jutnak magyar tudományos technológiai vállalkozások

magyarszo.rs, 2019. augusztus 27.
Nagybecskerek egy innovációs központ

index.hu, 2019. augusztus 27.
Alkotmánybírósághoz fordul az MTA elnöke

mandiner.hu, 2019. augusztus 27.
Nyerhetünk, de veszíthetünk is azzal, ha az amerikai cégek kiszervezik az innovációjukat

magyarnemzet.hu, 2019. augusztus 28.
Kutatási együttműködésekről kötött megállapodást írtak alá

magyarnemzet.hu, 2019. augusztus 28.
Palkovics László: A feltételek adottak, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat megkezdje működését

azuzlet.hu, 2019. augusztus 29.
Innováció és üzlet - Amiből soha nem elég

eduline.hu, 2019. augusztus 29.
Milyen változások várhatók a felsőoktatásban? Erről beszélt az innovációs miniszter

magyarnemzet.hu, 2019. augusztus 29.
Öt magyar egyetem részvételével létrejött az Európai Egyetemek szövetsége

magyarnemzet.hu, 2019. augusztus 29.
Világhír felé tartó magyar innováció

mandiner.hu, 2019. augusztus 31.
Palkovics: Tíz év után először többen választották a szakképzést, mint a gimnáziumot

felvidek.ma, 2019. szeptember 1.
Losoncon innovációs központot hoznának létre az NBS épületében

portfolio.hu, 2019. szeptember 2.
ITM: Nincs tervben egyetemek összevonása

magyarnemzet.hu, 2019. szeptember 2.
A kormány felsőoktatási stratégiájában nem szerepelnek intézményi összevonások, bezárások

magyarnemzet.hu, 2019. szeptember 2.
Szijjártó Péter: A magyar gazdaság jövőbeni sikerét a hozzáadott érték határozza meg

portfolio.hu, 2019. szeptember 3.
Elkészült az innovációs minisztérium kkv-stratégiája

innoteka.hu, 2019. szeptember 4.
"Zsebekbe" ültet molekulákat
"...A mi területünkön a legfontosabb az, hogy mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért, mert akkor lesz egy projekt sikeres - nyilatkozta Keserű György Miklós gyógyszerkutató-vegyész..."

innoteka.hu, 2019. szeptember 5.
Rekordot döntött az ÚNK Programon megítélt ösztöndíjak száma

Innova Hírlevél, 2019. szeptember, 11. oldal
Magyar startupok jelentkezését is várja egy dubai inkubátorcég

Innova Hírlevél, 2019. szeptember, 12. oldal
Tudás és technológia-transzfer c. szakmai út Londonba

Innova Hírlevél, 2019. szeptember, 12. oldal
31. EU Fiatal Tudósok Versenye

Innova Hírlevél, 2019. szeptember, 13. oldal
Ezüstérem a 34. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyén

Innova Hírlevél, 2019. szeptember, 13. oldal
Kétmilliárd forintot kapott új kutatásokra a Debreceni Egyetem

vehir.hu, 2019. szeptember 6.
Fontos, hogy az egyetem kijelölje a helyét a felsőoktatási rendszerben

pharmaonline.hu, szeptember 6.
Innovációs és egészségipar kerekasztal a Nyári Egyetemen

G7, 2019. szeptember 6.
Miért megy nehezen az innováció?

Magyar Nemzet, 2019. szeptember 7.
Palkovics László: Minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és innovációnak

HÍR TV, 2019. szeptember 7.
Palkovics László: Minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és innovációnak

hirado.hu, 2019. szeptember 7.
Palkovics: Minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és innovációnak

Magyar Szó, 2019. szeptember 7.
Minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és innovációnak

Lokál, 2019. szeptember 7.
Palkovics: Minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és innovációnak

promenad, 2019. szeptember 7.
Minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és innovációnak

888, 2019. szeptember 7.
"Minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és az innovációnak"

Magyar Nemzet, 2019. szeptember 8.
Varga Mihály: Az egyetemi kutatások a gazdaság teljesítményét is növelik

Magyar Nemzet, 2019. szeptember 8.
Schanda Tamás: A kis- és középvállalkozások megerősítését célozza a Magyar multi program

Világgazdaság, 2019. szeptember 9.
Az innováció humán és regionális feltételei
Szerkesztő: Dr. Antos László, Munkatárs: Sári Veronika
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor
A Hírlevél minden páros hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.
tel.: (06 1) 430 3330, e-levél: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.