26. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY (2016/2017-es tanév) 1. fordulójának értékelése
Összesen 103 pályázat érkezett a verseny titkárságára (ebből 22 db határon túli magyar fiataloktól). A pályázatokat minden zsűritag elolvasta és megvizsgálta, hogy:
eredeti, újszerű-e,
tudományos szempontból megalapozott-e,
megvalósítható-e 2017. március 31-ig,
a pályázó alkalmas-e a kidolgozásra,
a várható eredmény hasznosítható-e.
A zsűri a végleges döntést testületileg, többségi alapon hozta meg.
1. A zsűri 68 pályázatot fogadott el (ebből 9 db határon túli magyar diákoktól), illetve javasolt kidolgozásra. Ezek közül:
22 pályázat tudományos kutatási vizsgálatok, mérések elvégzését és összefoglaló tanulmány elkészítését,
46 pályázat új eszköz, eljárás kidolgozását tűzte ki célul.
2. A zsűri 25 pályázat kidolgozását nem javasolta, mivel ezeket nem tartotta újszerűnek, nem látta megvalósíthatónak vagy megvalósításukat nem tartotta hasznosnak. Egy pályázat pedig nem felelt meg a formai feltételeknek. Kidolgozásra javasolt pályázatok (PDF) hogyan TOVÁBB?
Az I. fordulóban elfogadott és részletesen kidolgozott pályázatok leírását
egyrészt 2017. március 31-én, 14 óráig beérkezően
kell beküldeni a verseny titkárságára. A pályamunkák leírásait max. 7 A4-es, gépelt oldal terjedelemben (12 pontos betű, normál sorköz) kell elkészíteni, és e-mailen elküldeni. Az ábrákat, grafikonokat külön, mellékletként (+max 10 oldal) kell a dolgozatba illeszteni.
Másrészt a pályázóknak 2017. április 17. és 28 között, az illetékes zsűritagok előtt, kötelező jelleggel, max. 5 perces prezentációt kell tartaniuk. A bemutatást elősegítő saját készítésű modelleket, műszaki megoldásokat, kísérleti berendezéseket a prezentációra el kell hozni.
HOVÁ KELL KÜLDENI?
MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG
e-posta: innovacio@innovacio.hu
tel.: 430-3330,
portál: www.innovacio.hu
(cím: 1036 Budapest, Lajos u. 103.)
A verseny titkára: Reil Evelin, a MISZ marketing menedzsere.
26. Ifjúsági Tudo-
mányos és Innovációs Tehetségkutató Verseny
A zsűri elnöke: Dr. Jakab László dékán, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar
A zsűri tagjai: Dr. Ábrahám László, ügyvezető, NI Hungary Kft. Dr. Bendzsel Miklós elnök, SZTNH Bodnár Balázs ügyvezető igazgató, evopro systems engineering Kft. Bolyky János Antal ügyvezető igazgató, Triax International Üzletfejlesztési és Innovációs Kft. Dr. Friedler Ferenc egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Ivánka Gábor szabadalmi ügyvivő, ARINOVA Szabadalmi és Védjegy Iroda, az 1997. évi EU Fiatal Tudósok Versenyének 3. helyezettje Jakab Roland ügyvezető igazgató, Ericsson Magyarország Kft. Kapui Ákos, technológiai vezető, Skyscanner a XIV. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1. helyezettje Dr. Kasza Tamás fejlesztőmérnök, SAP Hungary Kft. Dr. Kroó Norbert akadémikus, MTA Dr. Ormos Pál akadémikus, az MTA SZBK főigazgatója Dr. Pakucs János ügyvezető igazgató, OT Industries, a MISZ tiszteletbeli elnöke Prof. Dr. Pap László akadémikus, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács tagja Papp László osztályvezető, Allgemeines Krankenhaus, Wien, a 8. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1. helyezettje Dr. Pokol György főigazgató, MTA Természettudományi Kutatóközpont Pomezanski György újságíró, a Felkínálom Alapítvány elnöke Sipos Imre, közoktatásért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma Dr. Szabó Gábor rektor, SZTE, a MISZ elnöke Dr. Szirmay-Kalos László egyetemi tanár, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Dr. Vajta László, docens, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Dr. Závodszky Péter akadémikus, kutató professzor, MTA TTK Enzimológiai Intézet