MISZ Program Logo

A Magyar Innovációs Szövetség Startup Mentor Programja segíti a jövő vállalkozóit. Tapasztalt mentorok, inspiráló közösség és gyakorlati tudás egy helyen.

A szolgáltatás az innovatív startup cégeket célozza. Nekik kínálunk MISZ tagságot (egy évig tagdíj mentesen), valamint ingyenes 6-12 hónapos mentorálást a MISZ mentor csapata segítségével.

A mentor csapatban tapasztalt szakemberek, cégvezetők, vállalkozók vannak, kutatói- és menedzsment tapasztalattal, jelentős startup tapasztalatokkal is. Mögöttük áll a MISZ teljes tagsága, networkje, ez is a startup cégek segítségére lehet. A mentorálás mellett szükség esetén képzéssel, match makinggel, kockázati tőkével is igyekszik a Magyar Innovációs Szövetség segíteni.

Portrait

Babcsán Norbert

CV
+ Bemutatkozó

MSc fokozatát, mint mérnök-fizikus 1996-ban szerezte az ELTE és a Miskolci Egyetem közös képzésében. 2003-ban szerzett PhD fokozatot anyagtudomány és technológiából a Bécsi Műszaki Egyetem és Miskolci Egyetem közös képzésében. Felsőfokú szellemi tulajdonjogi végzettséggel rendelkezik. 1996-2001 között a Miskolci Egyetemen oktatott és részt vett a Nemfémes Anyagok Tanszék alapításában. Jelenleg a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docense és a Neumann János Egyetem címzetes főiskolai tanára. 1994-1996-ig a NASA-ban a Marshall Space Flight Centerben félvezető kristályosítással, 2003-2006-ig a Hahn-Meitner Intézetben Berlinben fémhab tudománnyal foglalkozott (részben, mint az Európai Űrügynökség ösztöndíjasa). 2007 és 2012 között a Bay Zoltán Kutatóintézetek vezető pozícióiban dolgozott üzletfejlesztési igazgatói és intézet igazgatói munkakörökben. A fémhabok fejlesztése során ért el világszínvonalú eredményeket. Eddig hét megadott hazai és nemzetközi szabadalom és kilenc szabadalmi bejelentés fűződik a nevéhez. 2017-ben megvalósította a sajt találmányának az Aluhabnak az üzemesítését, mint az Aluinvent Zrt. start-up cég alapítója és technológiai igazgatója. Ezen kívül még 2 start-up cég az Admatis Kft. és az Innobay Hungary Kft. alapítója. Jelenleg külföldi és hazai vállalatoknak végez innovációs szolgáltatási tevékenységeket, mint az Innobay Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa. Társadalmi szerepvállalása: a Magyar Mérnökakadémia elnökségi tagja, a Magyar Anyagipari Technológiai Platform koordinátora, a Magyar Innovációs Szövetség K+F tagozat vezetője, és a Magyar Tudományos Akadémia MTA Anyagtudományi Albizottság alelnöke. A Tudományos Újságírók Klubjának és a Magyar Asztronautikai Társaságnak a tagja. Tudományos és innovációs munkája elismeréseként 1996-ban Pro Sciencia, 2014-ben Jedlik Ányos díjban, 2016-ban pedig Gábor Dénes díjban részesült. Nős, két fiúgyermek édesapja, hobbija a fényképezés és a kerékpározás.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Barkóczi István

CV
+ Bemutatkozó

Barkóczi István 1975-ben vette át diplomáját a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karának Géptervező szakán, 1982-ben szerzett egyetemi doktori címet, 2008-tól a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docense. Vállalkozóként a miskolci székhelyű – szabad- és szigeteltvezetékek gyártására szakosodott – FUX Zrt. tulajdonosa, a cég igazgatótanácsának elnöke.

Mivel mindig is a folyamatos fejlesztést, az innovációt tartotta a sikeres vállalkozás alapjának. a FUX Zrt.-t is ennek szellemében vezette és vezeti. A cégnél állandó a fejlesztőmunka, amire szabadalmak, innovációs díjak és új, nemzetközi szinten is az élvonalban lévő termékek sora a bizonyíték. A cég innovációs eredményeiről folyamatosan jelennek meg publikációi, rendszeresen tart előadásokat hazai és külföldi szakmai konferenciákon.

Pályafutása során több szakmai díjban részesült, ezek közül az egyik legrangosabb a Gábor Dénes díj. A Prima Primissima Gálán 2016 novemberében Év Vállalkozója díjat kapott.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Bertalan Zsolt

CV
+ Bemutatkozó

Bertalan Zsolt korábban az MVM Zrt. csoportszintű technológiai és innovációs igazgatójaként tevékenykedett. Ezt megelőzően az MVM Csoport energetikai inkubátor leányvállalatát, a Smart Future Lab Zrt.-t vezette. Az SFL Zrt. tevékenységének fókusza az energetikai innováció élénkítése, támogatása. 2012-től az Okos Jövő Innovációs Klaszter Elnöke. A Klaszter célja az okos mérés, okos hálózati megoldások hazai elterjedésének elősegítése. A jelentős iparági tapasztalattal rendelkező szakember 2002 és 2013 között a magyar villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányítónál, a MAVIR Zrt.-nél dolgozott számos területen, legvégül vezérigazgatóként. Fontos szerepet vállalt a hazai áramtőzsde bevezetésében és elindításában, a tőzsdecég megalakításában, és részt vett a piac-összekapcsolás megvalósításában is. 2013 és 2016 között a HUPX magyar szervezett villamosenergia-piac Zrt. első embere volt.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Birkner Zoltán

CV
+ Bemutatkozó

A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának igazgatója volt. Személyes kezdeményezésére 2014-ben létrejött a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ, amely a magyar ipari víztisztítás és kutatás központja lett az eltelt évtizedben. 2014-ben a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (S3) Zala megyei előkészítő csoportjának volt vezetője. A régiós határmenti és határokon átívelő - elsősorban horvát, szlovén és osztrák - gazdasági, tudományos és szakmai együttműködéseket elősegítő nemzetközi programokban aktív résztvevő. 2017-2019 a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Kollégiumának tagja. 2018. július -2023. március a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökeként részt vett a magyar innovációs rendszer megújításában, irányította az ökoszisztéma fejlesztését érintő pályázatok, programok, kutatások, stratégiai anyagok kidolgozását. 2022-ben alapítója volt a Körforgásos Gazdaság Technológiai Platformnak, melynek elnökekeként a körforgásos átállás magyarországi jó gyakorlatait készítik elő a közel 250 tagvállalattal, tudás- és civilszervezetekkel. 2023 márciusától a Pannon Egyetemért Alapítvány elnökeként a modellváltott intézmény piaci átalakulását, eredményes KFI ökoszisztéma kialakítását támogatja. 2023 novemberében létrejött, szakemberekből, sikeres vállalkozókból, tudósokból álló Energia 21 Klub tagja, a zöld energia elterjedését, a gazdasági fejlődést támogató új energiastratégia megvalósításán dolgoznak. 2023-tól a Pannon Egyetem egyetemi tanára.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Bőthe Csaba

CV
+ Bemutatkozó

Bőthe Csaba fizikus végzettséggel rendelkezik, pályáját kutató biofizikusként kezdte az MTA SzBK Enzimológiai Intézetében. 1992-től a Magyar Innovációs Szövetség kötelékébe került menedzserasszisztensként. Részt vett az Innovációs Szövetség megalakulását követő alkotómunkában, az ifjúsági innovációs verseny (mai nevén Országos Tudományos és Innovációs Olimpia), a Magyar Innovációs Nagydíj és számos egyéb kezdeményezés elindításában. 1993-94-ben az MBA tanulmányokat folytatott a Budapesti Műszaki Egyetemen, és a Heriot-Watt University Business Schoolban, amelynek befejezését követően a Westel 900-hoz csatlakozott, ahol 1996-tól üzletfejlesztési igazgatóhelyettesként, majd 1998-tól értékesítési igazgatóként dolgozott. 2000-ben PMD diplomát szerzett a Harvard Business Schoolban, a Management Development programban. 2001-2004 között a Mobimak vállalat felépítését vezette Macedóniában, mint Chief Operating Officer. Hazatérve a T-Mobile és a Magyar Telekom összeolvadása után az új cég KKV divízióvezetőjeként tevékenykedett. 2008-ban a T-Systems Magyarország Ügyfélkapcsolati és Működéstámogatási igazgatója lett. 2012-2015 között az IT Services Hungary CEO-jaként, majd 2016-ban a Liberty Global/UPC Közép- és Kelet-Európai Vice President-jeként dolgozott. Ezután egy éves interim menedzsment kitérőt tett, amelynek során KKV cégek fejlesztését, szervezeti átalakítását, hatékonnyá tételét segítette interim cégvezetőként. Ezt követően, 2018-ban az Invitech ICT Services-hez csatlakozott marketing- és működéstámogatási igazgatóként, majd 2019-2022 között a Telenor nagy- és középvállalati értékesítési csapatát vezette. 2022-ben tért vissza az Invitechhez, mint CEO, hogy irányítsa a cég átalakítását és a 4iG csoport B2B integrációját. 2024 szeptemberében csatlakozott a Magyar Innovációs Szövetséghez, amelyet ügyvezető igazgatóként irányít. Jelentős mentori és tanácsadói tapasztalattal rendelkezik, részt vett nagyvállalati mentor programokban, mentorált induló vállalkozásokat, sőt maga is részt vett startup cég létrehozásában. 2024 óta a Corvinus Egyetem Executive MBA programjának mentora, valamint a 3rdGEN tanácsadói közösség tagja. Nős, két gyermeke van. Számos blog írója és két könyv szerzője (Egy menedzser tűnődései, illetve Üdv a harmadik évezredben).

Nézd meg a videót róla
Portrait

Csepregi Ottó

CV
+ Bemutatkozó

Csepregi Ottó vagyok, a 3rdGEN Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. tulajdonosa és vezérigazgatója. Több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező a cégvezetés, az üzleti stratégia és az értékesítés területén.

Pályafutásomat az Invitelnél kezdtem, ahol különböző vezetői pozíciókat töltöttem be. Később a Vodafone Magyarországnál vezettem előbb a mikro-kisvállalati- majd a KKV értékesítési területet, ahol sikeresen átalakítottam az üzleti modelleket és jelentős növekedést értem el. A telekommunikációs szektor után a FlexLink magyarországi leányvállalatának ügyvezetője lettem, ahol testközelből ismertem meg a KKV működés. Az itt eltöltött 3 évben 200%-os árbevétel-növekedést értem el és sikeresen átalakítottam a cég működését.

Munkám során az értékesítés és ügyfélszerzés terén kiemelkedő eredményeket értem el, mind B2B, mind lakossági szegmensekben. A Vodafone-nál 40%-os árbevétel- és 27%-os ügyfélkör növekedést sikerült elérni, míg a FlexLink-nél a cég nyereségességét sikerült stabilizáltni és új üzleti lehetőségeket megnyitni a régióban. A különböző szektorokban szerzett tapasztalataim lehetővé tették, hogy hatékony stratégiákat alakítsak ki és sikeresen menedzseljek komplex üzleti transzformációkat.

2019-ben alapítottam társaimmal a 3rdGEN-t, amely Magyarország első és egyetlen harmadik generációs tanácsadó cége, amely kizárólag olyan szakértőkkel dolgozik, akik legalább 10-15 éves felsővezetői-/cégvezetői tapasztalattal rendelkeznek. Stratégiai tanácsadással, a stratégia megvalósításának támogatásával és üzleti mentoringgal támogatjuk nagyvállalati ügyfeleinket. A KKV-kat üzleti stratégia kidolgozásában és cégutódlásban támogatjuk. Tanácsadóként értékesítési rendszerek fejlesztésével, stratégiai transzformációval és cégutódlással foglalkozom. Az üzleti növekedés és transzformáció nem csupán elméleti folyamat, hanem a folyamatos fejlesztés és a változásokhoz való alkalmazkodás eredménye. Ezért munkám során mindig arra törekszem, hogy konkrét, működőképes és eredményes megoldásokat alakítsak ki.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Dombi Viktor

CV
+ Bemutatkozó

A RowanHill cégcsoport tulajdonosaként az üzleti életben több területen részt vesz. Tudásra, know-howra és szellemi tulajdonjogra épülő vállalatok létrehozásába, innovatív műszaki megoldások magyar és külföldi piacra vételével. Vállalatcsoportjuk szerepet játszik egyes digitális technológiák, mesterséges intelligencia és robot technológiai megoldások megvalósításában Magyarországon és külföldön egyaránt. Digitális termékeiket és szolgáltatásaikat multifunkcionális bankok és biztosítók egyaránt alkalmazzák. A Marokkói Királyság Magyarországra akkreditált tiszteletbeli konzulja és egyben a Magyar Marokkói Üzleti Tanács társelnöke, továbbá a BME Baráti Köre Egyesület elnökségi tagja. Sport területen pedig jelenleg a Magyar Vízilabda Szövetség Átigazolási Bizottságának elnökségi tagja.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Farkas József

CV
+ Bemutatkozó

Farkas József a 4F- Családi Bizalmi Vagyonkezelő Kft ügyvezetője, a Sanat Holding Kft CEO-ja, a Sanatmetal Kft. nemzetközi nagyvállalat tulajdonos ügyvezetője, a SM-Dél-Afrika JV társügyvezetője.
Gépészmérnök, menedzser gazdasági mérnök, 1991 óta az egészségipar, a traumatológiai, ortopédiai és gerincsebészeti implantátum gyártás és nemzetközi kereskedelem aktív résztvevője. Több szabadalom feltalálója, köztük magyar, EU és USA szabadalom, eredményes projekt megvalósító nemzeti és EU pályázatokon.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Farkas Szabolcs

CV
+ Bemutatkozó

Farkas Szabolcs a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke 2023. május 1-jétől. Kinevezését megelőzően a versenyszférában szabadalmi tanácsadóként szerzett tapasztalatokat, főként az iparjogvédelmi jogok megszerzésének és jogérvényesítésének folyamataiban képviselte a hazai és külföldi bejelentőket, szabadalmasokat, illetve támogatta tevékenységüket.

A Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles vegyészként diplomázott, később mesterdiplomát szerzett biológusmérnök és orvosi biológusmérnök szakon. Pályafutását élelmiszeripari kutatóként kezdte a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetben. 1998-tól vegyipari és biotechnológiai szabadalmakkal foglalkozott az SZTNH jogelődjénél, a Magyar Szabadalmi Hivatalnál. 2001-ben a Vegyipari és Biotechnológiai Osztály osztályvezetőjévé nevezték ki, majd 2010-ben a Szabadalmi Főosztály vezetője lett. 2014 és 2017 között a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Műszaki elnökhelyettese volt. Elnökként Farkas Szabolcs célja, hogy növelje a hazai innovatív szereplők iparjogvédelmi aktivitását egy proaktív, ügyfélbarát, nemzetközi szinten is elismert, digitális megoldásokat kínáló és hatékonyan működő szervezet élén. Feladatának tekinti, hogy a hazai innováció és kutatás-fejlesztés kormányzati, üzleti és érdekképviseleti szereplőivel szorosan együttműködve növelje a hazai szellemitulajdon-védelmi tudatosságot.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Greiner István

CV
+ Bemutatkozó

1960-ban született. A BME Vegyészmérnöki Karán végzett, a kémiai tudomány kandidátusa, kutatási igazgató. MBA fokozatot 1997-ben az angol Open University-n szerzett. 1984 óta a Richter Gedeon Nyrt.-nél dolgozik, az utóbbi 15 évben vezető beosztásban. Társszerzője több, mint 50 tudományos publikációnak és szabadalomnak. 2003-ban Jedlik Ányos-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztet (polgári tagozatot) kapott.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Hortobágyi Ágoston

CV
+ Bemutatkozó

Hortobágyi Ágoston ( 1975.10.09 ) Közgazdász, ( Veszprémi Egyetem, Mérnöki Kar, Idegenforgalmi Közgazdász - 1999. ) Mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakokleveles szakember, ( ELTE-ÁJK-Jogi Továbbképző Intézet 2024. )
digitális stratéga, a BIDITA, azaz a Biztonságos Digitális Társadalomért Egyesület alapító elnöke, a DOQdrive alapítója, valamint a DEKK Suli - Digitális Edukáció Képző Központ alapítója!
A DATAIT Kft. DOQdrive felhő alapú szolgáltatásával jelenleg a hazai és európai vállalatok teljes, jogi értelemben vett papírmentes működését támogatja, az e-szerződésektől kezdve, a teljes dokumentum kezelési és archiválási szolgáltatásokon át, a HR folyamatok papírmentesítéséig, beleértve a magánemberek felkészítését a teljes digitális átállásra.
2010 óta foglalkozik gyakorlati oldalról jogi digitalizációval és a gazdasági folyamatok teljes papírmentesítésével. Számos szakmai díjat és elismerést szerzett a hazai digitalizáció területén elért eredményeinek köszönhetően, jelenleg pedig a társadalom gyakorlati digitális tudásának szintlépésén dolgozik, ezért hamarosan útjára indítja a DEKK Suli TV YouTube-csatornát.
Két kislány édesapjaként pedig kiemelten fontosnak tartja a szülők digitális képzését és felkészítését a gyakorlati életben. Hazai vonatkozásban több száz kis, közép és nagyvállalat digitális átállását támogatta a papírmentes folyamatokra, a DOQdrive szolgáltatásuk segítségével jelenleg pedig a HR terület teljes papírmentesítését célozták meg 2023-ban.

További információk:

www.digitalisstrategia.hu www.doqdrive.com www.datait.hu www.dekksuli.hu www.bidita.hu

Nézd meg a videót róla
Portrait

Kristóf Péter

CV
+ Bemutatkozó

Kristóf Péter, többszörös díjnyertes innovációs szakértő, exitált startup alapító, vállalatvezető, stratégiai tanácsadó a digitalizáció, a kockázati tőke, a technológia- és gazdaságfejlesztés, valamint védelmi ipar, az űrgazdaság és -fenntarthatóság területén. Az International Space University és az Európai Űrügynökség ösztöndíjasa, több hazai felsőoktatási intézmény (Óbudai Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Neumann János Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) vendégoktatója, valamint hazai és nemzetközi konferenciák előadója, szervezője. A Magyar Innovációs Szövetség alelnöke és az Űr-, Védelmi- és Légiinnovációs Munkacsoport megalapítója és vezetője, az Infotér Egyesület szakértője. Korábban saját startupjaiban összesen 2,5 millió eurónyi tőkét vont be, majd 2023-ban exitált.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Laufer Tamás

CV
+ Bemutatkozó

Laufer Tamás villamosmérnök és Executive MBA diplomás. Szoftver fejlesztőként kezdte pályafutását a Videoton Fejlesztési Intézetben, Franciaországban 3 évig a BULL-nál fejlesztő mérnökként, később projekt menedzserként tevékenykedett. Hazatérve Andersen Consulting menedzsere, majd Oracle konzultációjának igazgatója, utána regionális igazgatója, és a vállalat magyarországi ügyvezető igazgatója. AZ Oraclenél eltöltött időszakában a világon a 3. legsikeresebb Oracle konzultációs diviziót hozta létre. 2006-tól tulajdonosa a RációNet-nek, melyet Közép-Európa ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalata közé rangsoroltak 2011-ben. Emellett kisebb vállaltokat is sikeresen működtetett. Az IVSZ-nek 5 évig alelnöke, majd 2010-20 között elnöke, utána tiszteletbeli elnöke. 2019-től a Magyar Innovációs Szövetség elnökségi tagja. Rendszeresen mentorál, pályázati szakértő az NKFIH-nál. 2009-től a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány elnöke, vezetésével elsőként létrehoztak az országban digitális tudásközpontot Alba Innovár néven. Később alapítója a PeDiG (digitalis pedagógia) programnak, ahol a székesfehérvári iskolák között tudáscsere rendszert működtetnek, és folyamatosan képzik a pedagógusokat.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Németh László

CV
+ Bemutatkozó

Németh László az 1993-as II. Országos Ifjúsági Innovációs verseny nyertese, aki társaival 4 hónap alatt épített számítógép vezérlésű, joystick-os robotizált automata sebességváltót egy Trabantba, mellyel lenyűgözték az 5th European Community Contest for Young Scientists berlini döntőjének zsűrijét, szakmai sajtóját és közönségét.
Több mint 30 éves informatikai szakmai pályafutása elején meghatározó szerepe volt a SZŰV miskolci számítástechnikai vállalat üzletének megújításában, az első országos kórházi patikai szoftver piaci bevezetésében. 1996-ban alapította meg első számítástechnikai vállalkozását, mellyel megalapozta a hazai PC piac elkövetkező 30 évében eltöltött szakmai kompetenciáját, elismertségét.
Kiskereskedelmi vállalkozása újszerű kereskedelmi módszereinek bevezetésével több multi figyelmét is felketette. 1998-ban 2 éves hathatós közbenjárására vezették be szülővárosában, Ózdon a szélessávú internetet. Már az Y2K előtt ötvözte a hagyományos üzleti bemutatótermi értékesítést egy kezdetleges webáruházas értékesítéssel. 2001-ben vállalkozásainak kereskedelmi teljesítményének elismeréseként a Hewlett-Packard -egyedüli kiskereskedőként- kiemelt értékesítő partnerévé választotta.
Több ezer épített PC-vel járult hozzá a magyar lakosság és a KKV-k informatikával való megismertetéséhez, a korai digitalizáció felé vezető úton.
Meghatározó szerepe volt az informatika és a biztonságtechnika összemosódásában, ugyanis cégében az elsők között építettek PC alapú kamerás megfigyelőrendszereket. 2007-ben a VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szervezeténél is felfigyeltek innovatív tevékenységeire és felkérték elnökségi tagnak a szervezet megújítása és tagjainak bővítése érdekében. 2008-ban feleségével létrehozta Magyarország legnagyobb női fitnesz termét, ami országos terhestorna központként is működött és a kidolgozott funkcionális módszerüknek köszönhetően hozzájárult több ezer kismama egészséges gyermeke megszületéséhez. Üzleti tapasztalatait piacvezető számítástechnikai nagykereskedő cégnél is kamatoztatta, ahol 10 hónap alatt -részben próbavásárlásokkal- leauditálta a teljes magyar számítástechnikai kereskedelmi piacot és javaslataival segítette megbízóját a további üzleti fejlődés érdekében.
A Zuglói Polgárőrség több éves okleveles támogatójaként és széleskörű közbiztonsági szolgáltatási piacismerete miatt megbízták Zugló önkormányzati fenntartású intézményeinek biztonságtechnikai területének auditálásával, rendszereinek fejlesztésével, lakossági- és vállalkozói távfelügyeleti hálózatának korszerűsítésével.
Hazai B2B és B2C piacokon szerzett tapasztalatának köszönhetően 2015-től több magyar KKV-nek ad kompetens üzleti és modern digitális marketing tanácsokat, megoldási javaslatokat a vállalkozás hatékony működtetésének és értékesítési eredményének növelésének érdekében. Feleségével 2019-től támogatja a B.-A.-Z. vármegyei Szemerei Mesekastély Óvodát, ahol több mint 70 többnyire halmozottan hátrányos helyzetű gyermek és kitartó nevelője életét próbálják szebbé tenni.
2021-től informatikai projektmenedzserként segíti több nagy volumenű komplex informatikai és műszaki projekt sikeres és eredményes lebonyolítását.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Pongrácz Ferenc

CV
+ Bemutatkozó

Dr. Ferenc Pongrácz is the Deputy Managing Director at EIT Health InnoStars. He has extensive international management experience, having held leadership positions such as Managing Director and Business Line Leader at IBM Hungary, and Chief Innovation Officer at Tungsram Group.

Dr. Pongrácz has also been involved in significant healthcare projects, including the first implementation of IBM’s Watson for Oncology in Central and Eastern Europe. Additionally, he has served as the President of the American Chamber of Commerce in Hungary and is a member of the Innovation Board at the National Research, Development and Innovation Office.

Nézd meg a videót róla
Portrait

Zsigó Miklós

CV
+ Bemutatkozó

Zsigó Miklós investment analyst, aki early- és growth-stage technológiai startupokkal dolgozik együtt a régió egyik vezető kockázati tőkealapjánál, a Lead Ventures-nél. Elemzőként piacokat és üzleti modelleket értékel, alapítókkal dolgozik és aktív szerepet vállal az alap adatalapú működésének fejlesztésében is.

Pályáját az Oktogon Ventures-nél kezdte, ahol korai fázisú B2B SaaS startupokat elemzett, fókuszban a piacvalidációval, versenytárselemzéssel és csapatértékeléssel. Vállalkozói tapasztalata korán indult: középiskolásként nemzetközi díjakat nyert fejlesztéseivel, például a Moly.NET agrártechnológiai projekttel. Ebből nőtt ki első startupja, a SMAPP Lab (később (scoutlabs), ahol társalapítóként és COO-ként kommunikációval és korai növekedési stratégiával foglalkozott – a cégből sikeresen exitelt 2020-ban. 2024-ben megalapította a Nitordome Kft.-t, és az év vége óta vezeti a Wibrazz nevű társadalmi hatású hardverfejlesztést, amely hallássérült sportolók inkluzív kommunikációját segíti. Miklós szociológiát végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, tanulmányai során egy félévet a University of Groningen-ben töltött Erasmus hallgatóként, ahol pszichológiai és hálózatelemzési kurzusokon vett részt.

Szakmai érdeklődésének középpontjában a hardver, a mesterséges intelligencia és a skálázható B2B modellek állnak – összekötve az adatokkal való munka szeretetét a társadalmi értékteremtés iránti elkötelezettséggel.

Nézd meg a videót róla