XXXIV. évf. | 2024. szeptember 24. | 16. szám | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG MISZ elnökségi ülés A Magyar Innovációs Szövetség soron következő elnökségi ülésére 2024. szeptember 11-én került sor a MISZ székhelyén. Dr. Szabó Gábor, az elnökségi ülés levezető elnöke megállapította, hogy határozatképes az elnökség. Az elnökség az előzetesen megküldött napirendet egyhangúlag elfogadta. Az elnök az elnökségi ülés első napirendi pontjára tért. 1.) Bőthe Csaba röviden bemutatkozott az elnökség tagjainak, elmondta, hogy fizikus végzettséggel rendelkezik, pályáját kutató biofizikusként kezdte az MTA SzBK Enzimológiai Intézetében. 1992-től a Magyar Innovációs Szövetség kötelékébe került fiatal menedzserasszisztensként. Részt vett az Innovációs Szövetség megalakulását követő alkotómunkában, az innovációs verseny, az Innovációs Nagydíj és számos egyéb kezdeményezés elindításában. 1994-ben az MBA tanulmányai befejezését követően a Westel 900-hoz csatlakozott. 1994 és 2024 között számos cég közép- és felsővezetőjeként dolgozott a mobil- és vezetékes távközlés, az informatika, az ICT és az outsourcing területén, itthon és külföldön. Bemutatkozása második részében vázolta azt a nyolc pontot, amiben szeretne a MISZ működésén fejleszteni, javítani. Ezek közül a legfontosabbak az elnökségi tagok és regionális igazgatók hatékony támogatása, a Hírlevél, a weboldal és levelezési listák megújítása, a tagvállalatok szegmentálása, tagvállalati vezetőkkel való személyes kapcsolattartás, új tagvállalatok beszervezése, új szponzorok bevonása, új szolgáltatások bevezetése az egyes tagvállalati szegmensek számára, rendezvények továbbfejlesztése (pl. Nagydíj ráncfelvarrása), nemzetközi és hazai pályázati és együttműködési lehetőségek felkutatása, nemzetközi pályázatok benyújtása, valamint a MISZ számára legfontosabb témákban (ezek köre azonosítandó) javaslatok kidolgozásának irányítása. Dr. Szabó Gábor kérte, hogy a MISZ láthatóságának növelésére helyezze a hangsúlyt. Az elnökség tagjai kérdéseket tettek fel Bőthe Csabának, majd egyhangúlag támogatásukról biztosították. 2.) Dr. Szabó Gábor áttért a második napirendi pontra, amelynél Bőthe Csaba szóbeli kiegészítést tett, s kiemelte az új tagvállalatok nagy számát. 12 új tag lépett be az előző elnökségi ülés óta, ami a lobbi tevékenységnek és az NKFIH-NIÜ-MISZ megállapodásnak köszönhető. A beszámolót az elnökség egyhangúlag tudomásul vette. 3.) A harmadik napirendi pontban Dr. Szabó Gábor átadta a szót Dr. Birkner Zoltánnak, aki örömmel üdvözölte az új tagok belépését. Beszámolt a regionális rendszer átalakításáról, a legutóbbi egyeztetésről a NIÜ-ben, s kiemelte, hogy októbertől közösen elindul a munka. Dr. Birkner Zoltán hangsúlyozta, hogy úgy kell új pályára állítani a Szövetséget, hogy egyfajta anyagi függetlenedést érjen el. Ezért örömmel tájékoztatta az elnökséget, hogy a NIÜ támogatni fogja a Szövetség munkáját. Dr. Greiner István a Richter innovációs hálózatok kialakításáról számolt be. Három csomópontról beszélt, melyek közül az egyik Szegeden, a másik Pécsen, a harmadik pedig az ELTE-n működik. Felvetette, hogy ezen hálózatok programjához kapcsolódva együttműködhetne a MISZ is, akár regionális szinten is. Dr. Szabó Gábor támogatta a felvetést. 4.) A negyedik napirendi pontban Dr. Goldfárth József beszámolt az elvállalt elnökségi feladatáról. A fenntarthatósági és körkörös gazdasággal kapcsolatos K+F projektek, oktatás-képzési programok, valamint ipar-egyetemi együttműködések áttekintése, azok ismerete, szinergiák keresése, valamint a kormányzati, egyetemi és ipari szereplők összefogása a fő irány, melyben érdemes megtalálni a Szövetségnek a kapcsolódást, a közös témákat, s az alapján elindulhat a tényleges munka. Dr. Szabó Gábor szerint a MISZ tud integrátor szerepet vállalni, ezért feltétlenül fontos, hogy kapcsolódjon be valamilyen módon ebbe a munkába. 5.) Az ötödik napirendi pontban a választmányi ülés előkészítéséről számolt be Dr. Szabó Gábor. A rendezvény formális csúcspontja a MISZ - HUN-REN együttműködési megállapodás aláírása lesz. Dr. Szabó Gábor felvetette azt a gondolatot, hogy a választmányi ülésen a Richter által generált és támogatott innovációs hálózatról tartsanak előadást. Jakab Roland egyetértett a felvetéssel, hiszen a HUN-REN néhány szervezete már benne is van ezekben a kutatási hálózatokban. Jakab Roland hozzátette, hogy fontos a HUN-REN-nek, hogy legyen üzleti megértés is a kutatóhelyeken. Nem csak Magyarországban gondolkodnak, hanem nemzetközi szinten. Az eszközöket megpróbálják rendszerben projektalapon kiközvetíteni a kutatóhelyeknek. Dr. Szabó Gábor szerint ez a törekvés mintaértékű. Dr. Szabó Gábor javasolta, hogy Dr. Gulyás Balázs elnök urat a következő elnökségi ülésre hívja meg az elnökség, valamint hogy a választmányi ülés második napirendi pontjaként kerüljön be a Richtertől egy előadás. Az elnökség egyhangúlag elfogadta a választmányi ülés programját, mely az alábbiak szerint alakul 2024. október 16-án, 14:30-kor a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontban (1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 2). 6.) A hatodik, egyebek napirendi pontban Bőthe Csaba beszámolt a Nagyvállalati Klub alakulásáról. Dr. Greiner István javasolta, hogy az alakuló ülés címet kicsit finomítsák a szervezők. Bőthe Csaba ezután beszámolt arról, hogy az RC Invest Zrt szeretné megvásárolni a MISZ 100 000 Ft-os üzletrészét a Salgótarjáni Innovációs Központ Kht-ban. Az ajánlat májusban érkezett, június végi határidővel, de még fenntartják, mert fel akarják számolni a Nonprofit szervezetet. Kérte az elnökség felhatalmazását az üzletrész eladására. Dr. Szabó Gábor megadta az elnökség nevében a felhatalmazást. Végezetül Dr. Kristóf Péter beszámolt az Űr-, Védelmi- és Légiinnovációs munkacsoport kialakításáról. Kiemelte, hogy az OTIO témái közé örömmel bevinné, valamint indítványozta, hogy a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatban érdemes lenne egy ilyen kategóriát létrehozni. Dr. Szabó Gábor elmondta, hogyha valamelyik minisztérium részéről van hajlandóság ilyen innovációs díj létrehozására, akkor nincs akadálya. Dr. Kristóf Péter elmondta, hogy a Klaszter Minősítő Testületben nem történt előrelépés. 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia meghirdetés Magyar Innovációs Szövetség és a Kulturális és Innovációs Minisztérium kiemelt támogatásával, valamint a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának szakmai közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával és a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel közösen 2024. október 4-én, a Magyar Természettudományi Múzeumban (1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.) hirdeti meg a 34., 2024-25. évi Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát. A rendezvény sajtónyilvános. 10:00 Regisztráció, kiállítás megtekintése 11:00 Köszöntő: Bernert Zsolt, Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója 11:05 Bevezető gondolatok: Dr. Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke 11:10 A pályázat jelentősége, a KIM és a NIÜ kiemelt támogatása Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár, a NIÜ vezérigazgatója 11:25 Az NKFIH részvétele az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia szervezésében Kiss Ádám, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, a bírálóbizottság társelnöke 11:35 A tavalyi évi sikerekről beszámol, majd bemutatja a versenyzőket: Ivánka Gábor, MAFITUD elnök Bemutatkozik négy, az európai döntőn részt vett sikeres fiatal: Hegedűs Márton, Vida Ákos, Vajda Ádám és Bacsur Dániel 12:05 Záró gondolatok, a középiskolák fontossága a verseny népszerűsítésében Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese 12:15 Zárszó Dr. Birkner Zoltán, MISZ alelnök 12:25 Fogadás, kötetlen beszélgetés A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 2024. szeptember 27-ig az: innovacio@innovacio.hu email címen. MISZ választmányi ülés A Magyar Innovációs Szövetség soron következő választmányi ülését 2024. október 16-án, 14:30 órakor tartja a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontban (1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 2). Napirend:
Dr. Szabó Gábor elnök, MISZ (a beszámoló a mellékletben található)
Pércsi Szilárd, Innovációs & Pályázati irodavezető, Richter Gedeon Nyrt.
Dr. Szabó István stratégiai és innovációs vezérigazgató-helyettes, HUN-REN Dr. Birkner Zoltán alelnök, MISZ
Dr. Gulyás Balázs elnök, HUN-REN Dr. Szabó Gábor elnök, MISZ
Dr. Gulyás Balázs elnök, HUN-REN Jakab Roland vezérigazgató, HUN-REN
MISZ nagyvállalati klub Magyar Innovációs Szövetség szeptember 26-án tartja a Nagyvállalati Innovációs Klub alakuló rendezvényét a Magyar Tudományos Akadémián. A gazdasági versenyképesség javítása kulcskérdés a gazdaság fejlődése szempontjából. A MISZ meggyőződése szerint versenyképesség javítása, a hatékonyság növelése, a gazdasági teljesítőképesség bővítése nem képzelhető el innováció nélkül. A hazai nagyvállalatok fejlődése, a tulajdonosi hátterükre való tekintet nélkül, azt szemlélteti, hogy csak a megújulásra képes, innovatív vállalkozások tudnak versenyben maradni és versenyképességüket fokozni mind a hazai, mind pedig a nemzetközi színtéren. Ugyanakkor a Magyar Innovációs Szövetség tapasztalatai szerint a hazai nagyvállalati innováció egy része mind folyamatában, mind eredményeiben és az eredmények hasznosításában elsősorban külföldön, a külföldi tulajdonos csatornáin keresztül érvényesül. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar gazdasági környezet nyújtotta komparatív előnyök az innováció eredményeinek hatását tekintve alig jelennek meg a magyar gazdasági teljesítményben. A fentiek azt a gondolatot indították el a Magyar Innovációs Szövetség Elnökségében, hogy az innováció iránti érdeklődő és elkötelezett nagyvállalati cégvezetők számára egy informálisan működő "Nagyvállalati Innovációs Klub-"ot hoz létre. A klub célja, hogy fórumot biztosítson a cégvezetők számára, ahol megoszthatják innovációs tapasztalataikat a folyamatokról, a módszerekről, a bürokratikus akadályok leküzdésének módjáról, a finanszírozási és az esetleges támogatási lehetőségekről. A klub első összejövetelének tervezett programja:
Innovatív diákok a Kutatók Éjszakáján 2024. szeptember 27-én, 16:00 órától 23:00 óráig a Kutatók Éjszakája keretein belül a Magyar Innovációs Szövetség standjai is megtekinthetőek lesznek a MISZ tagszervezeténél, az Ericsson Magyarország Kft-nél (1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 11.). A látogatók megismerkedhetnek a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia kiváló döntős projektjeivel, találkozhatnak a verseny díjazottjaival, valamint friss információkat szerezhetnek a hamarosan kiírásra kerülő 34. OTIO-val kapcsolatban. Vajon milyen lehet egy termoakusztikus motor? Elérhető lehet a jövőben egy iskolai elsősegélynyújtást megkönnyítő, különböző sérülésfajtákra alakítható, természetes hatású sebtapasz? Tényleg a mesterséges intelligencia az oktatás jövője? Milyen új módok vannak a 3D nyomtatott alkatrészek rétegtapadásának növelésére? Hogyan működik egy önvezető kerekesszék? És egy magaslégköri ballon? Csupa izgalmas kérdés, amelyekre az idei Kutatók Éjszakáján örömmel válaszolnak a Magyar Innovációs Szövetség tudományos olimpikonjai. Azoknak is lesz kihez fordulni, akiket a nemzetközi tapasztalatok érdekelnek, hiszen Aklan Larion, Bacsur Dániel, Vajda Ádám, Vida Ákos és Zsigó Dalma is saját standdal lesznek jelen, akik már bizonyítottak az Egyesült Államokban, Brüsszelben, Katowicében és Tajvanban rendezett nemzetközi versenyeken. További információ: az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia hivatalos Facebook oldalán, és az esemény hivatalos Facebook eseményénél. Éjszakai találkozás a tudományokkal a Műegyetemen A Műegyetem idén több mint 70 programmal széles körben mutatja be a tudományok iránt érdeklődőknek a BME-n folyó kutatómunkát a Kutatók Éjszakáján. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is az intézmény mind a 8 kara és a BME könyvtára és levéltára is várja a látogatókat. Ezen az éjszakán az érdeklődők betekinthetnek korunk legizgalmasabb tudományos kutatásaiba, beleértve az adott területeken túlnyúló hatásokat is. Előadást hallhatnak arról, hogy hova viszi a víz a műanyagot, megismerhetik a Műegyetem 20. olimpiai bajnoka, Nagy Dávid sikerének sporttudományi hátterét, megtudhatják, mit mutat a klímamérleg. A legmodernebb sugársebészet és az alkalmazott mikrobiológia, azaz a biotechnológiai rejtelmeibe is bepillanthatnak. További információk a következő linken. Jövőtervező: ismeretterjesztő előadás-sorozat indul a BME-n Előadás-sorozatot indít a Műegyetem Jövőtervező.BME címmel, melynek keretében minden hónapban egy-egy kar bemutatja legújabb kutatási eredményeit és fejlesztéseit egy olyan szakterületen, amely a széles nyilvánosságot érdekli és a hétköznapokban is érinti. A szeptember 25-ei előadás témája: Éltető vizek - Hogyan alakítjuk folyóink sorsát? A BME Építőmérnöki Kar eseményén a víztudomány szakértői közösen keresik a választ a legfontosabb kérdésekre: hogyan befolyásolja folyóink állapotát az emberi tevékenység és a klímaváltozás? Lehetséges fenntartható módon gazdálkodni a vizeinkkel? És vajon hogyan segítheti a mesterséges intelligencia a vízügyi szakemberek munkáját? További információk a következő linken. MAFITUD Hatalmas kettős magyar siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén Újra magyar fiatal a nemzetközi dobogón! A lengyelországi Katowicében mérte össze tudását 37 ország legtehetségesebb fiatalja a 35. EU Fiatal Tudósok Versenyén, melyre a Magyarországot képviselő diákokat a Magyar Innovációs Szövetség delegálta. Az Európa Bajnokságon Hegedűs Márton két díjat kapott, a verseny különdíját és egy harmadik díjat. Az Európa Unió által évente szervezett, legrangosabb tehetség-kutató verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét - melyre a világ 37 országából 65000 fiatal közül kiválasztott középiskolai fiatalok érkeztek - az idén szeptember 9-14. között rendezték meg Katowicében. A 14-20 év közötti fiatalok között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2023/2024. évben megrendezett 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia három első díjas pályázatának készítője képviselhette:
Az Európa Bajnokság különdíját Hegedűs Márton nyerte el, ezáltal meghívást kapott az EU-pavilonba a 2025. évi Oszakai Világkiállításra, egyidejűleg projektjével a III. díjat is kiérdemelte, amelyhez 3500 eurós jutalom tartozik. A 2016-os kémiai Nobel-díjat Jean-Pierre Sauvage, Fraser Stoddart és Ben Feringa kapták a molekuláris gépek terén végzett kutatásaikért, amely egy új terület, sok jövőbeli alkalmazási lehetőséggel. Márton kutatása ehhez a Nobel díjas kutatáshoz kapcsolódva egy fotoreszponzív szupramolekuláris egység, egy fotokapcsolóval funkcionalizált [2]katenán megtervezésére és szintézisére összpontosít, amely UV fény hatására deformálódni képes. A kutatás során egy prototípust állított elő és karakterizált, és most egy univerzálisan hasznos tiofén kapcsolóval felszerelt katenán szintézisén dolgozik, amely ígéretes lehet más területeken is. A magyar delegációt Ivánka Gábor, OTIO bírálóbizottsági tag, MAFITUD elnök vezette. MAGYAR KUTATÁSI HÁLÓZAT 10 projekt részesül támogatásban a HUN-REN Központ által meghirdetett "HUNRENTECH" Program keretében Eredményesen zárult a HUN-REN kutatóhelyein folyó innovációs tevékenységek támogatása és a kutatási eredmények hasznosításának elősegítése érdekében 2024. évben meghirdetett "HUNRENTECH - Technológia Transzfer Pályázat a HUN-REN Kutatóhelyek számára" című program (a továbbiakban: HUNRENTECH Program). További információk: 10 projekt részesül támogatásban a HUN-REN Központ által meghirdetett "HUNRENTECH" Program keretében Várható események Makro Konferencia 2024 2024. október 3-án kerül megrendezésre az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központban a - makrogazdasági trendeket bemutató - 13. JVSZ MAKRO Konferencia. A konferencia nyitóelőadását tartja a JVSZ társelnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter tartja. Immáron 13. almalommal kerül megrendezésre az ősz egyik legjelentősebb gazdasági konferenciája, ahol naprakész gazdasági előrejelzésekkel, elismert vezetőkkel és értékes tudásmegosztással várjuk a résztvevőket. Idei eseményünk fókuszában a versenyképesség fenntarthatósága, a kritikus versenyképességi faktorok és a hazai gazdasági helyzet elemzése áll majd. A rendhagyó formátumú vitafórumokon a gazdasági élet véleményformálói, a kormányzat és az MNB képviselői járnak körül olyan naprakész témákat, mint a geopolitikai kilátások: Kína vs. Amerika befolyása; Európa gazdasági szerepe; valamint a hazai üzleti előrejelzések. A részletes program megtekinthető a következő linken. Jegyek a jegyáruházon keresztül vásárolhatók. MISZ tagoknak a részvétel 29900 Ft. További információk a következő linken. CMS AI Akadémia - Fókuszban a szellemi tulajdonjogok, HR, munka- és versenyjog Ingyenes webinárium A nemrégiben elfogadott EU AI rendelet alapjaiban fogja befolyásolni a mesterséges intelligenciát fejlesztő, telepítő, forgalmazó, importáló, alkalmazó vállalkozások mindennapjait. Webinárium-sorozatunkban a CMS ügyvédi iroda szakértői járják körbe az új rendelet gyakorlati vonatkozásait, a főbb kötelezettségeket, a felelősségi kérdéseket. Az előadások ezért valamennyi jogtanácsosnak és IT, IT biztonság, HR és compliance területtel foglalkozó szakember számára kiemelten hasznosak. Az október 1-i webinárium témái:
A webinárium ingyenes, de regisztrációhoz kötött, kérjük részvételi szándékát mielőbb jelezze. Az Innovációmenedzsment Akadémia őszi képzései Tagintézményünk, a Glósz és Társa szervezésében október hónapban indulnak innovációmenedzsment képzéseik online és kontakt részvétellel. A képzés pályázat keretében is elszámolható! A vállalati gyakorlatban jól hasznosítható képzések formájában vezetik be az érdeklődő szakembereket a vállalati kutatás-fejlesztési és innovációs projektek világába. A képzési programok résztvevői a vállalati gyakorlatban közvetlenül alkalmazható módszereket sajátítanak el az innovációmenedzsment területéhez kapcsolódóan. Az ötféle szakmai nap egyben, önállóan, vagy szakmai csoportokban is igényelhetők. További információk a következő linken. Pályázati felhívások Startup Mentoring program A Design Terminal konzorciumi partnereivel közösen elindítja az AI EDIH projekt keretein belül a Startup Mentoring programját, ahova várjuk azon csapatok jelentkezését, akiknek már van bejegyzett, startupnak minősülő cégük és szeretnék annak működését AI használatával hatékonyabbá tenni vissza nem térítendő (de minimis keretükből való) finanszírozással. 1on1 üzleti, technológiai mentorálásokon, workshopokon és tematikus előadásokon keresztül támogatunk téged ebben. A program részletei a startup mentoring weboldalán találhatók. Jelentkezési határidő: október 23. Kínai piac navigálása: Információk és stratégiák Október 3-án, 11:00 és 12:00 CET között az EU SME Centre az AEP - Portugál Üzleti Szövetség, az Enterprise Europe Network (EEN) és a Sociedade Portuguesa de Inovação (SPI) közreműködésével ingyenes webináriumot szervez, amely átfogó áttekintést nyújt a kínai piacról a KKV-k számára. A szekció célja gyakorlati tudás megosztása arról, hogyan érdemes üzletet kötni Kínában. A webináriumon gyakorlati példák is bemutatásra kerülnek, amelyek rávilágítanak a KKV-k előtt álló főbb kihívásokra, valamint megvalósítható lépésekre, amelyekkel ezek a problémák kezelhetők. Program (Portugál idő szerint)
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. SZAKIRODALOMFIGYELŐ Carlo Rovelli: Fehér lyukak - A horizonton belül - Park Könyvkiadó, 2024 Dr. Osman Péter ismertetése "Mit látok, ha elképzelem, hogy egy fekete lyuk életét filmezem le, majd a filmet visszafelé vetítem le? Egy fehér lyukat. • Ha egy fekete lyuk az útja legmélyére érve visszapattan, és visszafelé halad az időben, mint egy visszapattanó labda, akkor... fehér lyukká változott.." - a könyvből. "A világszerte elismert fizikus Rovelli írása oly mágikusan szövi össze Dantét, [szintúgy Vergiliust - OP], Einsteint és a tudományok folyó világát, hogy öröm vele utazni. Új könyve megbabonázó utazásra visz egy fekete lyuk szívébe. Volt az idő és a tér határa, s ezek ellenkezőjeként születik a fehér lyuk. - The Bookseller, Szerkesztő választása." Kiemelések tőlem) »Álmodni a lehetetlen álmot, megküzdeni a legyőzhetetlen ellennel, javítani a javíthatatlan tévedést, elérni az elérhetetlen csillagot...« - szól a Man of La Mancha ikonikus dala, a megérteni akarástól hajtott ember pedig ősidők óta máig hozzáfűzheti: Felfogni a felfoghatatlant! Amint az elméleti fizika általában, s Rovelli arról szóló könyvei szintúgy, e műve is izgalmas próbatétel elé állítja az olvasót. Nem biztos, hogy valóban mindent teljesen megértünk, amit elénk tár, az viszont igen, hogy minden állítása, gondolatmenete gondolkodásra késztet, segít többet megérteni e dolgok természetéből, s ezzel gazdagodik tudásunk, és erősödik a felfogóképességünk. Mire mindez? Talán mert sokunk számára a gondolkodás és megértés képessége az egyik alapvető tényező, amely emberré tesz. Rovellit már jól ismerjük, számos könyvéről szóltunk, amelyek a Park Könyvkiadónál jelentek meg. Hét rövid fizikalecke (Hírlevél 2016 11. sz.), Az idő rendje (Hírlevél 2019 1. sz.) A valóság nem olyan, amilyennek látjuk - A dolgok elemi szerkezete (Hírlevél 2020/3), A tudomány születése (Hírlevél 2021/8), Helgoland - Hogyan változtatta meg világképünket a kvantumelmélet (Hírlevél 2022/20. - OP) A LIBRI ajánlójából: "[Rovelli] lenyűgöző utazásra hív a fehér lyukak világába. »Kutatásaim néhány éve a fehér lyukakra, a fekete lyukak megfoghatatlan kistestvéreire összpontosulnak. Ez a könyvem most a fehér lyukakról szól. [Kiindulásul - OP] megpróbálom elmagyarázni, hogyan épülnek fel az égbolton százával látható fekete lyukak. Mi történik e különös csillagok peremén, a horizonton, ahol az idő már olyannyira lassulni látszik, hogy szinte megáll, a tér pedig mintha szétszakadozna. Aztán megyünk még lejjebb, még beljebb, a legbelsőbb régiókba, egészen odáig, ahol szétolvad az idő és a tér. Odáig, ahol mintha visszapattannánk az időben. Odáig, ahol a fehér lyukak megszületnek.«" Rovelliről a LIBRI: "(1956) olasz elméleti fizikus. Jelenleg a marseille-i egyetemen működő Elméleti Fizikai Központ kvantumgravitációs kutatócsoportjának vezetője. 2019-ben a Foreign Policy beválasztotta a 100 legmeghatározóbb globális gondolkodó sorába." A mondandó kvintesszenciája a címlapon: "Úgy mesélem mindezt el olvasóimnak, mintha haditudósító lennék, és a frontról jelentkeznék. (Ezeket a kutatási területeket a tudomány frontvonalának is nevezik! - OP) Pontosan mik is azok a fekete lyukak, amelyek valósággal hemzsegnek a világegyetemben? És mik a fehér lyukak, a fekete lyukak kifürkészhetetlen kistestvérei? És a kérdések, amelyek elől soha nem menekülhettem: Hogyan érthetjük meg azt, amit sohasem láttunk? Mi munkál bennünk, hogy engedelmeskedünk a menj és láss! parancsolatának - túl a láthatón...?" A Goodreads ajánlójából: "Egy lenyűgöző utazás a fehér lyukak különös világába Utazzunk a szeretett fizikussal, Rovellivel egy fekete lyuk szívébe. Átcsúszunk a horizontján, és lezúgunk ebbe a repedésbe az univerzumon. Ahogy esünk, látjuk a geometriát összehajlani. Az idő és a tér alakot vált. S végül, a fekete lyuk szívében, az idő és a tér feloldódik, s egy fehér lyuk születik. Rovelli a karrierjét annak szentelte, hogy egyesítse az általános relativitáselmélet időtorzító eszméit a kvantummechanika zavarba ejtő bizonytalanságaival. A Fehér lyukakban betekintést ad a tudós munka közbeni gondolkodásába. Nyomon követi a saját élvonalbeli kutatásának folytonos kalandját, kutatva, vajon minden fekete lyuk végül is fehér lyukká válik-e, ugyanolyan tömör objektumokká, amelyekben az idő iránya megfordul. Épp oly lenyűgözően ír a tudós munkájáról, mint az univerzum csodáiról. Megosztja velünk a félelmet, a bizonytalanságot, gyakran a csalódásokat, amelyek a feltevések és az ismeretlen világok kutatásával járnak, s a gyönyört, amelyet az ád, ha új eszméket váratlan következtetésekig üldözünk. Vezetve minket a horizonton túlra, meghív, hogy tapasztaljuk meg a tudomány lázát és nyugtalanságát - és egy fehér lyuk különös, meghökkentő életét." A gyakran idézett Kirkus Review így indítja ismertetőjét: "Nagyteljesítményű népszerű tudomány, nem gyengeszívűeknek." Evening Standard: "Egy miniatűr remekmű, a bolygó egyik legszórakoztatóbb tudósától mindenkinek, aki szeret gondolkodni. Irodalmi műként is helytáll. - Evening Standard" Az AMAZON idézi: "Rovelli segít az olvasónak megérteni, milyen fontos a képzelet abban, hogy új módokon lássuk az univerzumot. -Associated Press" Ismét a szintén gyakran idézett World of Books: "Rovelli briliáns abban, hogy még a butuska bölcsészdiplomásokkal és megértesse a fizikát, mielőtt a megértés eltűnik a tudatlanság fekte lyukában. Most a fehér lyukak felé fordul. - The Times" A záró fejezetből: "A fehér lyukban minden, ami korábban lefelé esett, most felfelé száguld. Végül minden, ami belépett, kilép a fehér horizonton, és újból meglátja a Napot meg a többi csillagot." • "az élet értelme egy hajlott korú sziú indián szerint az, hogy énekekkel forduljunk minden dologhoz, amellyel csak találkozunk, ez az én énekem a fehér lyukakhoz." Amy Edmondson: A jóféle rossz - A kudarckezelés technikája a munkahelyen és a magánéletben - Corvina Kiadó, 2024 Dr. Osman Péter ismertetése "A kutatói siker kötelező velejárója a megelőző kudarc. Ha nem vallunk kudarcot, nem találtunk új útra. A legelső napok óta a gondolataim mélyén sokat változott a tévedés és a kudarc vagy a balszerencse jelentése. Most pedig mindezt megoszthatom az olvasóval. »Tanuljunk a hibáinkból: könnyű mondani, de nehéz megtenni« - a téma, ami az egész életemen és ezen a könyvön is végigvezet." - az Előszóból, kiemelések tőlem. Az idézett első két mondat túlzás, de tény, hogy az előző kudarc sokat segít a siker elérésében, sőt, további kudarcok elkerülésében is. Semmilyen csatatéren sem lehet igazi hadvezér, aki még nem szenvedett vaskos kudarcot, s tanult belőle. Ha sima út vitt a sikerhez, az ember boldog, és újabbakról álmodik. A kudarc viszont ráviszi, hogy alaposan végigrágja, min bukott el, s ebből olyanokat is tanul, amit addig nem. Bölcsebb tájakon szívesen vesznek fel olyan vezetőket, egyéb fontos szakembereket, akik nyilvánvalóan jól felkészültek, értik a dolgukat, másutt mégis buktak jó nagyot. Úgy ítélik, az ilyenek más cégek drága pénzén tanulhattak a tévedéseikből. Remélik, hogy intelligens kudarcot vallottak, s az így szerzett tudásból profitálhatnak. Erről szól: »Akik még nem tudtátok, most megtanulhatjátok«, kudarc és kudarc között micsoda minőségi különbségek vannak. Edmondson Bevezetéséből, a könyvről: "Az első rész keretet ad a különböző kudarctípusoknak. Az első fejezet a kudarctudomány kulcsfogalmait tisztázza, az azt követő három fejezet három kudarc-archetípust mutat be: az intelligens, az alapvető és az összetett változatot. Az osztályozás segít jobban megérteni a kudarc mechanizmusát, és azt, hogy mit is jelent a jóféle kudarc. Segít az egyén kísérleteit a korábbi határokon átlendíteni, önhatalmúlag vagy másképp. Jó gyakorlatokat is sorolok minden kudarctípus mellé, hogy tanulni lehessen belőlük, némelyiket pedig elkerülni. A kudarcok vidékének a feltérképezése segíthet felismerni a jóféle kudarcokat, és kiszippantani belőlük a legjobb tudást." A LIBRI ajánlójából: "Amy Edmondson a tudomány, a kultúra és a mindennapi élet megkapó történeteivel illusztrálja, hogy milyen a jó kudarc; gátlásainkat és rossz lelkiismeretünket félretéve mit tehetünk, hogy a mi malmunkra hajtsa a vizet." Edmondsonról a Wikipediából: "2011 óta szerepel a »legkiemelkedőbb menedzsment gondolkodók« kétévenkénti Thinkers50 (https://thinkers50.com/who-we-are/) globális listáján (oldalukról: ezt a Financial Times a menedzsment gondolkodók Oscar-díjának nevezi - OP), 2023-ban No. 1-ként, 2019-ben pedig első helyre sorolták a HR Magazine (www.hrmagazine.co.uk/about-us) »legbefolyásosabb emberi erőforrás gondolkodók« rangsorában. A Financial Times 2023 legjobb üzleti könyvei közé sorolja e könyvet. Az értékeléséből: "Edmondson küldetést teljesít, hogy eltakarítsa a kudarcot illető dumát, és tisztázza, mi is alkotja a jóféle rosszat. Üzenete mindenki számára mérvadó, bármilyen területen is dolgozzék. A kudarcra mindenáron elkerülendő problémaként szoktunk gondolni. Másrészt, gyakran hallani, hogy a kudarc kívánatos, »bukjunk gyorsan, bukjunk gyakran«. A probléma, hogy egyik megközelítés sem különbözteti meg a jó kudarcokat a rosszaktól. Így viszont elszalasztjuk az alkalmat, hogy 'jól' bukjunk. Edmondson, a világ legbefolyásosabb szervezetpszichológusa, (FinTimes írja! - OP) itt megmutatja, miként kezeljük rosszul a kudarcot, s miként kezelhetjük jól. Egy élet kutatómunkájára támaszkodik a »pszichológiai biztonság« terén, hogy megmutassa, a legsikeresebb kultúrák azok, amelyekben nyilvánosan lehet kudarcot vallani anélkül, hogy az ember ellen fordítanák a tévedéseit. ("pszichológiai biztonság": a Harvard Business Review megírja, hogy a fogalmat Edmondson alkotta. A világhírű McKinsey összegzése: "A pszichológiai biztonság azt jelenti, nincs személyközi félelem. A pszichológiai biztonság érzése segíti az embereket, hogy a legjobb tudásuk szerint teljesítsenek otthon, az iskolában, s a munkában." - OP) Megmutatja a kudarc három alaptípusát, s hogy miként nyergeljük meg a jó kudarc forradalmi potenciálját, és kerüljük a rosszat. Mindezt életteli példák sorával a nyitott szívműtétek történetétől a Columbia űrsikló katasztrófájáig, hogy ezzel feltegyen egy egyszerű, provokatív kérdést: »Mi van, ha csak a kudarcot vallás kitanulásával remélhetjük, hogy valódi sikerre jutunk?«" Harvard Business School: "Egy forradalmi útmutató a pszichológiai biztonság úttörő kutatójától, a Harvard Business School díjnyertes professzorától, amely átalakítja a kudarchoz fűződő viszonyulásunkat. Amy Edmondson közszemlére teszi, miként minimalizáljuk a terméketlen kudarcokat, miközben maximalizáljuk, amit a mindenféle malőrökből profitálhatunk. Megvilágítja, magunk és a szervezeteink miként fogadhatjuk el emberi esendőségünket, ismerhetjük fel helyesen, amikor a kudarc a barátunk, s védhetjük ki a legtöbbjét, amikor nem az. Ez a kulcsa, hogy »okos kockázatokat« ("smart risk") vállaljunk. A való életből vett történetekkel az üzletből, popkultúrából, történelemből és máshonnan mutat kifejezetten erre szabott gyakorlati megoldásokat, készségeket és gondolkodásmódokat, hogy segítsen helyettesíteni a szégyent és a hibáztatást kíváncsisággal, sebezhetőséggel és személyes fejlődéssel. Ezután soha többé nem látjuk a kudarcot úgy, mint eddig." Záró megjegyzésként: Vezetőnek, tudósnak, szakembernek egyik legkártékonyabb hibája az önhittség. Annak pedig a leghatékonyabb gyógyszerét a jól feldolgozott kudarcok adják. Növények természetrajza képekben - Tinta Könyvkiadó, 2022 Dr. Osman Péter ismertetése "Dr. Schubert G. H. ismeretes és kedvelt természetrajzi tankönyvének elrendezése nyomán, a második magyar kiadást átdolgozta Borbás Vince középisk. rendes és egyetemi magántanár. 53 ív finomul szinezett rajzzal s magyarázó szöveggel" - áll a könyv klasszikus szépségét megelőlegező címlapon. Az a fajta könyv, amely, ha belenézünk, már a tartalmával való ismerkedés előtt megragad gazdag képanyaga elegáns szépségével. Kicsit retró is ez a látvány: a modern nyomdatechnika csillogó ábrázolási módja előtti igényes-szép könyvekben látjuk ezt a színezésében kicsit visszafogottabb, s talán így még hitelesebbnek érződő képi világot. A Tinta Könyvkiadó ajánlójából: "A Növények természetrajza képekben c. nagyméretű képeskönyv a magyar könyvkiadás egyik legszebb növényalbuma. A mostani reprint kiadás alapjául szolgáló magyar könyvet 1882-ben adták ki. A növénytanilag ma is szakszerűnek mondható könyv dr. Borbás Vince egyetemi tanár, a 19. század legnagyobb magyar botanikusának a munkája. A könyv árveréseken ritkán bukkan fel, ha nagy néha mégis, magasra verik fel az árát a szenvedélyes licitálók. Az eredeti magyar mű kiindulási alapja a dr. Schubert G. H. S. professzor 1870-ben megjelent német nyelvű népszerű képeskönyve (Naturgeschichte des Planzenreichs) volt. (Kiemelések tőlem) A reprezentatív kiadvány első 52 oldala 650 növény, virág részletes, szakszerű magyar nyelvű leírását tartalmazza. A magyar növények ismertetése mellett azok latin megfelelője is fel van tüntetve. Ezt a részt követi az 53 nagy méretű (43 x 32 cm) kétoldalas színes tábla, amelyek a tárgyalt növényeket ábrázolják finoman színezett litográfiákon magas színvonalon. A színes táblák alsó részén a növények magyar neve olvasható. A szöveges leírást autentikus módon egészítik ki a szemet gyönyörködtető színes növény és virágképek." Az eredeti műről, Dr. Schubert alkotásáról az interneten található ismertetők némelyike kiemeli, hogy a könyv Carl von Linné rendszerezését követi (Wikipedia: "Carl von Linné [1707. - 1778.] svéd természettudós, orvos és botanikus. Megalkotta a modern tudományos rendszerezés alapelveit, a rendszerezés kategóriáit és kidolgozta a modern tudományos nevezéktant. Alapjaiban ma is az ő elveit és eljárását használják a biológiában.) Szövegének első lapja "KULCS a növények rendbeszedésére Linné növényrendszere segítségével." Linné művében járatlanoknak önmagában is érdekes, hogy e "kulcs" egy összetett mátrixszal kezdődik. annak egyik része az osztályozás, amely 24 seregre osztja a növényvilágot. Betekintésül a folytatás elejébe, s vele a rendszerezés logikájába: "Azon növények, amelyek bélyegeikben egymással megegyeznek s ezen bélyegeket ivadékokon keresztül megtartják, egy fajt képeznek. A fajok száma a levélalakjára nézve, termetben, szőrezetben, virágszínben egymástól nagyon különbözhetik; de ha a virágrészeire nézve, valamint a gyümölcs alakjára is megegyezik, akkor egy nem alá foglaljuk őket össze. Így az árvácska (XIII. tábla 2.), meg a tavaszi ibolya levelei, virágjok színe is nagyon eltérő, de a virág és a gyümölcs szerkezete megegyező, azért a Viola (ibolya) nemhez tartoznak és az ily fajok egészszé (a pontos írásmódot idézzük, elírás nélkül! - OP) összefoglalása, mire maga a természet utasít, nemnek hívatik. - Valamint a nem a rokon fajok számát foglalja magában és azoknak egységét teszi, azon módon a nemek a mag és a gyümölcs alkotása, a hímek a termők állása és száma szerint ismét magasabb egységbe foglalhatók össze. Ez a család (familia), melyek tovább rendekbe (ordo), ezek osztályokba (sereg, classis) stb. egyesíthetők. A növényeknek fajaik, nemeik, családjaik vagy rendjeik, osztályaik és a t. szerint való összeállítása növényrendszer (systema) nevet visel. Ha ez osztályozásnál csak egyes részeknek bizonyos bélyegére vagyunk tekintettel, akkor a rendszer mesterséges; ha azonban a növények összes szervezetére fektetjük az osztályozást, akkor rendszerünk természetes. A növényországnak e könyvben lévő átnézete mesterséges rendszer (az »ország« is Linné kategóriája, s érdekességként idézzük vissza, hogy a növény- és állatvilág mellett a gombák külön országot képeznek - OP), melyet a híres Linné Károly állított össze." Itt Linné felismeréseinek és azokra alapozott rendszerezésének tömör, alapos áttekintése következik, a seregek egy sajátos csoportosítása leírásával, mindennek zárszava pedig: "Ezen rendszernek az a haszna, hogy igen könnyű és e miatt a kezdő könnyen felfoghatja; hogy a seregek meglehetősen éles határok közé szorítvák, minden ismeretes növényt magában foglal, és az újonnan felfedezettek könnyen belésorolhatók. E mesterséges rendszer segedelmével sokkal könnyebben boldogul [a kezdő] a növényország tagjainak felismerésében, mint a természetes rendszerrel, melynek e könyvben nincs alkalmazása." A kötetről, az ajánlóból: Az eredeti mű pontos, nagy műgonddal készített hasonmás kiadása a Pytheas Könyvmanufaktúra és a TINTA Könyvkiadó szoros együttműködésében jelent meg kis példányszámban »A magyar nyomtatott örökség feltárása« program keretében. Az előállítás módja egyedi kézi készítés. A kötés keménytáblás, félvászon. (A "nagy műgond" sugárzik a kötet egész megjelenésén, tartalmán! - OP) Ajánljuk mindenkinek, aki szereti a növényeket, a virágokat és örömmel, rácsodálkozva nézegeti ezek több mint száz éve készített színpompás litografált képeit." Morcsányi Elza: Végig az Andrássy úton - A sugárút legendás történetei - Athenaeum Kiadó, 2024 Dr. Osman Péter ismertetése Budapest fénykorának ikonikus sugárútja, kiépülésével és a paloták betelepülésével a város egyik fő büszkesége. 1886-tól Andrássy út, 1950-től Sztálin út, 1956 októberétől Magyar Ifjúság útja (sajátos próbálkozása a konszolidációnak - OP), 1957-től Népköztársaság útja (úgyszintén), 1990-től újra Andrássy út. Morcsányi Elza e remek kis könyvéből még az is sok újat megtudhat róla, aki azt hiszi, hogy jól ismeri. Az Athenaeum ajánlójából: A jövő útja, a város reménysége, a világörökség sugárútja - ezekkel a magasztos jelzőkkel illették egykor az Andrássy utat, fővárosunk legfontosabb látnivalóinak egyikét. Morcsányi Elza sétavezető nemcsak az épületekről mesél szakavatottan, hanem a díszes paloták egykori lakóinak életét övező legendákat, titkokat, szóbeszédeket is megosztja élménydús, szórakoztató sétája során, amelyet friss képanyag és archív felvételek tesznek színesebbé. Ismerjük meg a sugárút történetét, kukkantsunk be a fényűző paloták falai mögé. Sétára fel!" (Kiemelések tőlem. Az Athenaeum remek sorozata a Sétakönyvek, számos darabjáról írtunk már a hírlevélben. 2023 2. sz. • 2023 2. sz. • 2024 14. sz.- OP) Innentől szóljon az ebben legautentikusabb, maga a szerző: A jelent, legalább nagy vonalakban ismerjük. Lássuk a kezdeteket! "A krumpliföldtől a luxus boulevard-ig - a sugárút története. (A nyitó fejezet - OP) Magasztos jelzős szerkezetekből nincs hiány az Andrássy út esetében: a jövő útja, a város reménysége, a világörökség sugárútja, és hosszan sorolhatnánk a megtisztelő elnevezéseket. Városunk legfontosabb látnivalóinak egyike, a kiegyezéssel kezdődő és az első világháborúval lezáruló boldog békeidők ragyogó, neoreneszánsz palotákkal tűzdelt mementója. Krúdy Gyula szavaival: »Voltak olyan férfiak, akik fogadalmaikat egy életen át nem felejtették. Ilyen volt Podmaniczky Frigyes, aki a jövő időktől való meghatottsággal, regényhősi lelkesedéssel, a 19. századbeli emberi elragadtatással nézegette a mai Andrássy út kopasz telkeit, a külvárosi tanyák udvarait, az Operaház helyén petyhüdő mocsarat a hozzá tartozó betyárcsárdával együtt. Sok, lelki dilemmát is okozó megbeszélésen, tanácskozáson, sőt támadáson kellett átesni a főváros történetében legnevezetesebb bárónak, amíg az elhagyottsággal, rosszhiszeműséggel is garnírozott Andrássy úti telkeket el tudta sózni olyan kezekbe, amelyek az építkezést is vállalták.« Ahogy az idézet is sugallja, a sugárút története nem indult egyszerűen, és sok kitartás, elszántság, áldozat kellett, mire a Terézváros külvárosi részein, krumpliföldek, gyümölcsösök és földszintes nyaralók helyén kiépült az elegáns főútvonal. A város első omnibuszjárata is erre közlekedett, vagyis az út közbiztonsági és közegészségügyi szempontból is tehermentesítésért kiáltott. Andrássy Gyula miniszterelnök városrendezési tervei között kiemelt szerepet kapott egy reprezentatív, illusztris európai nagyvároshoz méltó, egyenes díszút kiépítése. Amikor azonban 1869-ben előterjesztette az elképzelését, éles viták robbantak ki, és forrongó indulatok lobbantak fel a képviselőházban. Végül 1870-re sikerült elfogadtatni a költségvetést, és ekkor indulhatott meg a kivitelezés előkészítése. 1871-ben újabb nagyszabású vállalkozás, a Nagykörút kialakítása is része lett a városrendezési tervnek. Felügyelet és összehangolás céljából megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT), báró Podmaniczky Frigyes elnökletével. A szükséges bontások elvégzésével egy időben rengeteg előkészületre volt szükség, hogy a tervezett, elegáns palotákkal szegélyezett útvonal egyáltalán elképzelhető legyen. Például az Oktogon helyén tátongó gödör feltöltésére, a közművek kiépítésére, a mocsaras területek lecsapolására, a rosszhírű fogadók és betyártanyák felszámolására (ezt a feladatot a legenda szerint Podmaniczky maga végezte el, fokossal és pisztollyal felszerelkezve), az út kialakítására és az épülettömbök megtervezésére. A munka természetesen nem járt megkötések nélkül, 1877-re el kellett volna készülnie az egyébként adókedvezményekkel és -mentességgel is támogatott építkezésnek (az érintett vállalatok az első tizenöt évben teljes adómentességben részesültek, a következő tizenöt évre pedig részleges adókedvezményt kaptak). (Hasonló ösztönzést alkalmaztak az Újlipótvárosi modern negyed létrehozásakor - OP) A kivitelezési munkálatokat az FKT által megbízott, erre a célra alakult francia-magyar-német vállalkozásra, a Sugárúti Építő Vállalatra bízták, amely Ybl Miklós és Linzbauer István tervezőket kérte fel a koncepció kitalálására. E két tehetséges és nagy hatású építész elegáns, egységes kialakítást álmodott meg az Andrássy út neoreneszánsz palotáinak. [Váratlan, súlyos problémák itt is betörtek.] Az 1873-ban bekövetkező bécsi tőzsdekrach annyira megrengette a konzorciumot, hogy az nem tudta teljesíteni a vállalásait, és inkább lemondott a lehetőségről. Így az FKT-nak kellett előállnia egy merőben új konstrukcióval: egységes arculat és a kész épületek értékesítése helyett egyenként adták el a kijelölt telkeket az építkezési lázban égő arisztokrácia és nagypolgárság tagjainak, valamint különböző pénz- és biztosítóintézeteknek. Ők építették fel rajtuk a palotáikat, és bár a stílus nem volt megszabva, a reneszánsz mintákat követő, historizáló, eklektikus irányzat korszakbeli hegemóniájának köszönhetően egységes városképi elrendezés alakult ki." E nagyszabású nyitányból gyönyörű paloták, középületek, közterek születtek. Morcsányi 18-ról ad itt szemléletes, élettel ismertetést. Nagyon is érdemes vele tartani. SAJTÓSZEMLE hirextra.hu, 2024. 09. 09. Drukkoljunk fiatal tudósainknak! InfoRádió, Aréna, 2024. 09. 09. Interjú Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel 1. techmonitor.hu, 2024. 09. 10. 77 Elektronika: egy magyar családi vállalkozás sikertörténete mernokkocsma.hu, 2024. 09. 10. 77 Elektronika: egy magyar családi vállalkozás sikertörténete hir.ma, 2024. 09. 10. Bódis László: szoros együttműködésre van szükség a tudományban webradio.hu, 2024. 09. 10. Bódis László: szoros együttműködésre van szükség a tudományban magyarhirlap.hu, 2024. 09. 10. A magyar és a kínai tudomány összekapcsolása számtalan lehetőséget teremt hir.ma, 2024. 09. 10. Hankó Balázs: az erős Európa olyan, mint egy focicsapat demokrata.hu, 2024. 09. 10. Hankó Balázs: az erős Európa olyan, mint egy focicsapat hirado.hu, 2024. 09. 10. Hankó Balázs: Az erős Európa olyan, mint egy focicsapat magyarhirlap.hu, 2024. 09. 10. "Az erős Európa olyan, mint egy focicsapat" techworld.hu, 2024. 09. 10. Szeptember végén indul a Hungary Innovation Week M1, Ma reggel, 2024. 09. 10. Interjú Bódis Lászlóval, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkárával Kossuth Rádió, 2024. 09. 10. Interjú Bódis Lászlóval, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkárával - index.hu, 2024. 09. 11. Itt a mesterterv a kkv-k megerősítésére portfolio.hu, 2024. 09. 11. Az NGM új KKV államtitkárától tudtunk meg részleteket az őszi gazdasági akciótervről vg.hu, 2024. 09. 11. Nagy Márton: Szabados Richárd felel a magyar kkv-k megerősítéséért magyarnemzet.hu, 2024. 09. 11. Államtitkárt neveztek ki a magyar kkv-k megerősítéséért atv.hu, 2024. 09. 11. Orbán új államtitkárt nevezett ki a kkv-k fejlesztéséért hir.ma, 2024. 09. 11. Nagy Márton: Szabados Richárd felel a magyar kkv-k megerősítéséért hvg.hu, 2024. 09. 11. Új NGM-államtitkár: a növekedés minél nagyobb részét állítsa elő a kkv-szektor! piacesprofit.hu, 2024. 09. 11. Államtitkárságot kaptak a hazai kkv-k uzletem.hu, 2024. 09. 11. Ismerje meg az új kkv-államtitkárt! infostart.hu, 2024. 09. 11. Fontos részleteket árult el a kkv-k fejlesztéséért felelős új államtitkár - gazdaságélénkítő akcióterv indul portfolio.hu, 2024. 09. 11. Az NGM új KKV államtitkárától tudtunk meg részleteket az őszi gazdasági akciótervről vg.hu, 2024. 09. 11. Kiterítette a lapokat az új államtitkár - ettől várja a kkv-k és a magyar gazdaság felvirágoztatását szegedma.hu, 2024. 09. 11. Új államtitkárt neveztek ki, aki a magyar kkv-k megerősítéséért felel webradio.hu, 2024. 09. 11. Nagy Márton: Szabados Richárd felel a magyar kkv-k megerősítéséért hirado.hu, 2024. 09. 11. Nagy Márton: Szabados Richárd felel a magyar kkv-k megerősítéséért demokrata.hu, 2024. 09. 11. Nagy Márton: Szabados Richárd felel a magyar kkv-k megerősítéséért Kossuth Rádió, Krónika 10:00, 2024. 09. 11. Szeptember utolsó hétvégéjén tartják a Kutatók Éjszakáját dehir.hu, 2024. 09. 12. Államtitkárnak nevezték ki a debreceni Szabados Richárdot, összetett feladatköre lesz ma.hu, 2024. 09. 12. Nagy Márton: Szabados Richárd felel a magyar kkv-k megerősítéséért kamaraonline.hu, 2024. 09. 13. Szabados Richárd felel a magyar kkv-k megerősítéséért keol.hu, 2024. 09. 13. Refis siker: Tizenegy év után újra magyar fiatal a nemzetközi dobogón zetapress.hu, 2024. 09. 15. Külföldi sikerünk techmonitor.hu, 2024. 09. 15. Hatalmas kettős magyar siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén preshaz.eu, 2024. 09. 15. Fiatal tudós gondola.hu, 2024. 09. 15. Kettős magyar hatalmas siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén innoteka.hu, 2024. 09. 16. Hatalmas kettős magyar siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén hirado.hu, 2024. 09. 16. Hatalmas kettős magyar siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén kultura.hu, 2024. 09. 16. Tizenegy év után ismét van magyar az Európai Unió legjobb fiatal tudósai közt hirextra.hu, 2024. 09. 16. Kettős magyar siker a Fiatal Tudósok Versenyén sikerado.hu, 2024. 09. 16. Kettős magyar siker született a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén kecskemetinap.hu, 2024. 09. 16. Kettős magyar siker született a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén vg.hu, 2024. 09. 16. Új kkv-államtitkár: minőségpárti vagyok, az automatizáció az irány figyelo.hu, 2024. 09. 16. Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára: az automatizáció híve vagyok origo.hu, 2024. 09. 16. A magyar tulajdonú cégeket részesíti előnyben az új kkv támogatási program trademagazin.hu, 2024. 09. 16. Őszi akcióterv készül a kkv-k támogatására: automatizáció és technológiai fejlesztések a fókuszban Kossuth Rádió, Krónika 12:00, 2024. 09. 16. Magyarország az innovációs teljesítményt nézve a 33. helyen áll a világ országai között Bódis László szerint m1, Ma délelőtt, 2024. 09. 16. Összeállítás: Az innováció milyen újításokat jelöl? m1, Ma reggel, 2024. 09. 16. Interjú Bódis Lászlóval, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkárával Magyar Nemzet, 2024. 09. 17., 12. oldal Két hónapon belül őszi akcióterv magyarnemzet.hu, 2024. 09. 17. Újra magyar fiatal a nemzetközi dobogón! nkfih.gov.hu, 2024. 09. 17. Hatalmas kettős magyar siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén palyazatmenedzser, 2024. 09. 17. Hatalmas kettős magyar siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén hrportal.hu, 2024. 09. 17. Kettős magyar siker a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén weborvos.hu, 2024. 09. 18. A fiatal kutatók 40 százalékát érinti a Horizont befagyasztása agronaplo.hu, 2024. 09. 17. Indul a pénzosztás: 150 milliárdot szórnak szét itthon, sokan örülhetnek demokrata.hu, 2024. 09. 17. Hankó Balázs: Megkongattuk a vészharangot magyarhirlap.hu, 2024. 09. 17. A magyar elnökség megkongatta a vészharangot hirtv.hu, 2024. 09. 17. EU-elnökség - Hankó Balázs: megkongattuk a vészharangot index.hu, 2024. 09. 17. Hankó Balázs: Megkongattuk a vészharangot, fordulatra van szükség hirado.hu, 2024. 09. 17. Hankó Balázs elmondta, megkongatták a vészharangot, európai versenyképességi fordulatra van szükség Kossuth Rádió, Krónika 06:00, 2024. 09. 17. Magyarország az innovációs teljesítményt nézve a 33. helyen áll a világ országai között Bódis László szerint Kossuth Rádió, Krónika 12:00, 2024. 09. 17. Európának versenyképességi fordulatra van szüksége ahhoz, hogy újra erős legyen, mondta Hankó Balázs M5, 2024. 09. 17. Európának versenyképességi fordulatra van szüksége ahhoz, hogy újra erős legyen, mondta Hankó Balázs m1, Híradó M1 22:00, 2024. 09. 17. Európai versenyképességi fordulatra van szükség, mondta Hankó Balázs baon.hu, 2024. 09. 18. Mexikóban és Lengyelországban is versenyzett az ifjú kémiazseni origo.hu, 2024. 09. 18. Krausz Ferenc tudománypolitikai főtanácsadóként segíti Hankó Balázs miniszter munkáját 444.hu, 2024. 09. 18. Krausz Ferenc a kulturális miniszter tudománypolitikai főtanácsadója lesz telex.hu, 2024. 09. 18. Krausz Ferenc a Kulturális és Innovációs Minisztérium tudománypolitikai főtanácsadója lesz klubradio.hu, 2024. 09. 18. Krausz Ferenc a kulturális és innovációs miniszter tudománypolitikai főtanácsadója lesz hvg.hu, 2024. 09. 18. Miniszteri főtanácsadó lett a Nobel-díjas Krausz Ferenc medicalonline.hu, 2024. 09. 18. Krausz Ferenc tudománypolitikai főtanácsadóként segíti Hankó Balázs miniszter munkáját frisss.hu, 2024. 09. 18. Nobel-díjas kutatót igazolt a magyar minisztérium hirado.hu, 2024. 09. 18. Krausz Ferenc tudománypolitikai főtanácsadóként segíti Hankó Balázs miniszter munkáját október 1-jétől webradio.hu, 2024. 09. 18. KIM: Krausz Ferenc tudománypolitikai főtanácsadóként segíti Hankó Balázs miniszter munkáját október 1-jétől nepszava.hu, 2024. 09. 18. Tudománypolitikai főtanácsadó lesz Hankó Balázs mellett a Nobel-díjas Krausz Ferenc magyarnarancs.hu, 2024. 09. 18. Hankó Balázs főtanácsadója lett a Nobel-díjas Krausz Ferenc Magyar Nemzet, 2024. 09. 19., 5. oldal Miniszteri főtanácsadó lesz Krausz Ferenc ado.hu, 2024. 09. 19. Adóelőnyök a megújult K+F rendszerben mandiner.hu, 2024. 09. 19. Nobel-díjas kutatót igazolt a magyar minisztérium eduline.hu, 2024. 09. 19. A Nobel-díjas Krausz Ferenc lett a KIM új tudománypolitikai főtanácsadója heol.hu, 2024. 09. 19. Az ország legjobb startup projektjei között az egri egyetem hallgatóinak ötlete szegedma.hu, 2024. 09. 19. A Nobel-díjas Krausz Ferenc tudománypolitikai főtanácsadó lesz trendfm.hu, 2024. 09. 19. A hét, amikor Magyarországon az innováció középpontba kerül M5, Agenda, 2024. 09. 19. Krausz Ferenc lesz Hankó Balázs tudománypolitikai főtanácsadója Trend FM, A nap vendége, 2024. 09. 19. Interjú Bódis Lászlóval, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkárával 1. Magyar Nemzet, 2024. 09. 20., 12. oldal Továbbra is növekedési pályán a hazai digitális gazdaság Színes Ász, 2024. 09. 20., 4. oldal Miniszteri tanácsadó a Nobel-díjas fizikus Délmagyarország, 2024. 09. 20., 7. oldal Tudományos erősítés Krausz Ferenc segíti Hankó Balázs munkáját az innovációban dehir.hu, 2024. 09. 20. A világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában jártak a debreceni egyetemisták digitrendi.hu, 2024. 09. 20. Fintech cég alapítója nyerte idén az IVSZ Év menedzsere díját pecsistop.hu, 2024. 09. 20. Jön a Kutatók Éjszakája a Pécsi Tudományegyetemen! weborvos.hu, 2024. 09. 20. 250 program várja a látogatókat a pécsi Kutatók Éjszakáján techmonitor.hu, 2024. 09. 23. Innovatív diákok a Kutatók Éjszakáján |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szerkesztő: Pazsák Zsófia, Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor. A Hírlevél minden páratlan hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható. Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112. tel.: (+36 1) 2000-731, e-levél: innovacio@innovacio.hu A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||