XXV. évf. | 2015. január 27. | 2. szám

Hírek

Magyar Innovációs Szövetség
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle
Várható események
Pályázati felhívások



Hírek | Magyar Innovációs Szövetség

Elnökségi ülés

2015. január 29-én a Magyar Innovációs Szövetség elnöksége ülést tart a Magyar Innovációs Szövetség székhelyén.

Napirendi pontok:
  1. Beszámoló a legutóbbi elnökségi ülés óta végzett munkáról
  2. 2014. évi tevékenységről szóló beszámoló
  3. Alapszabály-módosítás
  4. Jelölőbizottság beszámolója
  5. 2014. évi közgyűlés programja
  6. Egyebek

JB-ülés

A Magyar Innovációs Szövetség ez évi tisztújító közgyűlésének Jelölő Bizottsága, dr. Pakucs János, tiszteletbeli elnök vezetésével, ülést tartott 2015. január 22-én, a MISZ székhelyén. Az ülésen jelen volt dr. Antos László, Szövetségünk ügyvezető igazgatója is.

A Jelölő Bizottság az ülésén megtárgyalta a tagszervezetektől beérkezett jelöléseket, valamint azt, hogy milyen sorrendben javasolja az egyes tisztségek megválasztását. A JB az elnökséget tájékoztatni fogja javaslatáról.

V4 TechMatch a Szilícium-völgyben

A Magyar Innovációs Szövetség, három másik V4 szervezettel együtt, elnyerte a Visegrádi Alap támogatását egy projektre, melynek célja a V4 TechMatch megrendezése a Szilícium-völgyben, 2015. április második felében.

A V4 országokat (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) 3-3 innovatív startup vállalkozás fogja képviselni a programon, demonstrálva a régiós startup ökoszisztémát.
Azok a startup vállalkozások, amelyek részt kívánnak venni az eseményen, a részvételi jelentkezést megtalálják az alábbi linken. Jelentkezési határidő: 2014. jan. 31.

Szabadalomkutatás

A 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második fordulójába jutott versenyzői részére - amennyiben ezt a választott témájuk indokolttá tette - Szövetségünk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH) közösen szabadalomkutatást szervezett.
A látogatásra 2015. január 13-án és január 14-én került sor az SZTNH-ban, ahol a 25 fiatal versenyző tájékoztatást kapott a különböző jogvédelmi formákról és önálló szabadalomkutatást végezhettek Takács Lászlóné, az SZTNH munkatársa segítő felügyelete mellett. A versenyzőket Síró Bianka, Szövetségünk marketing menedzsere, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny titkára kísérte el a látogatásra.

Zsűri találkozók

2015. január 15. és 22. között megszerveztük a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny szakmai interjúit.

Az interjúkon a 66 továbbjutott pályázat készítője, összesen 89 pályázó vehetett részt. A konzultáció célja az volt, hogy a 19 fős zsűri tagjai már munka közben is betekintést nyerjenek a pályázatokba, és személyesen is megismerkedjenek a pályázatok készítőivel. A kész pályamunkák beadási határideje 2015. március 31-e, míg a végső értékelésre árpilis második felében kerül majd sor.

A díjazott, illetve kiemelt dicséretben részesített, leglátványosabb pályamunkák 2015 májusában, egy kétnapos kiállítás keretében nyilvános bemutatásra kerülnek Budapesten, illetve szeptemberben is megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján.

Meet the scientist

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Magyar Fulbright Bizottsággal és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségével együttműködve, 2015. január 21-én, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban folytatta a "Meet the scientist" c. tudomány-népszerűsítő körútját, ahol Tóth Tamás, az intézmény igazgatója, Sikora Attila, Sárospatak alpolgármestere és Dr. Siposs István, a Magyar Innovációs Szövetség Észak-magyarországi Regionális Képviselet igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

Az előadó Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar dékánja, korábbi Fulbright-ösztöndíjas volt, aki "Felszín alatti vízkészletek - a láthatatlan természeti erőforrás" címmel tartott előadást. Előadásában kitért a vízkészletek eloszlására, a Hévíz kutatás rejtelmeire, illetve részletesen beszámolt a speciális hidrogeológiai viszonyokról a Duna vízgyűjtő területén belül a Kárpát-medencében.

Az előadásokat követően a Mobilis munkatársai mutattak be látványos kísérleteket a diákoknak.
A rendezvényekhez kapcsolódva működik a program honlapja (www.meetthescientist.hu) is, ahol megtekinthetők az előadásoknak a fotói és a videói is. Aktív a program Facebook csoportja (facebook.com/meetthescientist) is, ahol immáron több mint 1440 ember követi a programokat.

Üzleti Logika

2015. január 20-án, a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában került megrendezésre az "Üzleti Logika" című szakkör beharangozó előadása. A projekt gazdája a MATEHETSZ Innovációs Bizottsága. Meghívott előadóként Limbacher Tivadar, a Ma este színház egyik tulajdonosa tartott inspiráló előadást közel 40 diáknak. Az előadáson részt vett a MATEHETSZ Innovációs Bizottságának tagja, Nagy Bandor és elnöke, dr. Antos László, a MISZ ügyvezető igazgatója is.

Az "Üzleti Logika" c. projekt célja, hogy 16-20 kiválasztott, műszaki természettudományos területen kreatív fiatal üzleti gondolkodásmódját, üzleti logikájának kifejlődését előmozdítsa. A szakkörök mindig az üzleti élet egy-egy fontos, kiválasztott szegmensét járják körül, meghívott, gyakorlati tudással felvértezett előadók vezetésével. Az előadók névsorában többek között Hild Imre és Benkő Vilmos is szerepel. A szakkörön a diákok csoportokban dolgoznak majd egy saját, akár valós, akár hipotetikus üzleti ötlet megvalósításán, amellyel kapcsolatban folyamatosan feladatokat kapnak és oldanak meg.

A kiválasztott üzleti ötletekkel kapcsolatban mini pitch születik, amelyet a diákcsoportok bemutatnak egy szakmai zsűri előtt. A szakkörök kifejezetten interaktívak, a résztvevőktől komoly munkát, intenzív részvételt várnak el. Az első szakköri foglalkozásra 2015. február 4-én kerül sor.

Tanulmány a V4-ek innovációs politikájáról

Havas Attila, a MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa cseh, lengyel és szlovák szakemberekkel együtt a visegrádi országok innovációs politikájáról írt egy tanulmányt, mely egy részletesebb, alaposabb összehasonlító elemzés előkészítésére szolgál.
A tanulmány összefoglalója elérhető ezen a linken. A teljes tanulmány pedig elérhető a következő honlapon.

Hírek | Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Csökkentek a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel kapcsolatos illetékek

2015. január 1-jétől csökkentek a nemzetközi szabadalmi (PCT) bejelentésekkel kapcsolatos nemzetközi bejelentési és a nemzetközi kutatási illetékek magyar forintban meghatározott összegei.

Az erről szóló hivatalos értesítést és az illetékek pontos összegét a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2014. november 27-én tette közzé hivatalos lapjában (www.wipo.int/export/sites/www/pct/en/official_notices/officialnotices.pdf, Official Notices, PCT Gazette, 179, 182-186. oldal).

Az SZTNH elnökének a nemzetközi illeték és a kutatási illeték összegéről, valamint a megfizetésükre vonatkozó előírásokról szóló 1/2013. (VIII. 30.) tájékoztatója változatlan tartalommal az alábbi linken olvasható.

Szakirodalomfigyelő

Encyclopaedia Britannica 2015 Ultimate Edition - DVD-ROM
Dr. Osman Péter ismertetése


Új év, új Encyclopaedia Britannica DVD-könyvtár. Ellentétben sok termékkel, amelyeknél a frissített változat csak az újbóli eladhatóságot szolgálja, az Encyclopaedia Britannica DVD-könyvtár újabb kiadásai valóban a lépéstartást segítik a haladással. Kellenek is, hiszen az emberiség tudása exponenciálisan bővül, s mind több a hamis, félrevezető információ is.

A 2015-ös kiadás fő számszerű mutatói a következők. Most is a hagyományos három könyvtár található a lemezen: • Felnőtt: emelt szintű anyag a középiskolásoknak, egyetemistáknak és felnőtteknek • Diák 10-14 éveseknek • Gyermek: 6-10 éveseknek. Az elsőben több mint 86.900 szócikk szerepel a 32 kötetes nyomtatott változatból és a frissítésekből. A Diák könyvtárban több mint 18.900 szócikk, az iskolai tárgyakhoz szabva; a Gyermek könyvtárban 3.890 felett, azzal a rendeltetéssel is, hogy rászoktassák a gyerekeket az információk keresésére, hogy ennek azután az iskolában is, az életben is hasznát vegyék.

2.600-nál több térkép az Intelligens Világatlasz-rendszerben, összekapcsolva szakcikkekkel országokról, gazdaságokról, kultúrákról, nemzeti statisztikákról.

14.800 kutatható szócikk az Évkönyvekben az adott évek legfontosabb eseményeiről a tudományban, politikában, sportokban és sok másban.

17.500 kép, video, hangfelvétel és animáció a multimédia tárban és az interaktív eszközökben. 165 ezernél több sajtóban megjelent cikk és internetes link a háttér anyagokhoz.

Furcsa módon most számszerű tartalmi adatokat nem adnak meg róluk, de most is megvan a két teljes Merriam-Webster értelmezőszótár- és tezaurusz rendszer, a Felnőtt és a Diák könyvtár részeként, "erőteljes keresési lehetőségekkel, amelyekkel a felhasználók számos izgalmas módon kutathatják a nyelvet és tanulhatják a szavakat". Mindkét rendszer tartalmaz spanyol-angol és angol-spanyol szótárakat is.

A tartalom számszerű adatait nem közlik, de a korábbiakhoz hasonlóan szintúgy rendelkezésre áll • A tematikus időrendi táblák sokrétű rendszere, amely 14 tárgykör szerint kereshető • Válogatás nagy klasszikusoknak a Britannica a korábbi kiadásaiban található írásaiból • Britannica életrajzok: nagy elmék, hősök és zsiványok, a világ vezető személyiségei, a klasszikus zene legnagyobbjai.
A DVD teljes tartalmát felfedezni nagy kaland, meglepetésekkel, új ismeretek felbukkanásával teli kitűnő intellektuális szórakozás, amely sok időt igényel, ám annak minden percét nagyon megéri. Kimagasló erénye most is a minőségbiztosítás: kiadója az ajánlójában ezúttal is kiemeli, hogy az anyaga 4300 szakértő közreműködésével készült, korábbi kiadásoknál büszkén hirdette azt is, hogy köztük számos Nobel-díjas is van. Erre alapozva teljes joggal hangsúlyozza, hogy e DVD-könyvtár felbecsülhetetlen szellemi értékű az egész család számára, és - ami a mai információ áradatban különösen fontos -, hogy a benne található információk megbízhatóak.

Természetesen most is tartalmazza a munkát és a tanulást segítő informatikai eszközöket, pl. • egy sor hasznos erőforrást - "Házi feladat" - az otthoni tanuláshoz és tájékozódáshoz • Kinyomtatható jegyzetlapok készítését saját jegyzetekhez • Interaktív játékok és eszközök a tanuláshoz • Britannica Workspace: eszköz a saját kutatási munkához kiválasztott cikkek, képek, videók és egyebek tárolásához.

Igen kellemes vonás, hogy a teljes anyag feltelepíthető a számítógépre, ezzel bármikor pár kattintással elérhető - így segédanyagként is kiválóan szolgál, ha valamit olvasás, munka közben épp meg akarunk nézni, legyen az adat, információ, vagy épp a szótárak tartalma.

Vadas József: A magyar iparművészet története - A századfordulótól az ezredfordulóig - Corvina, 2014
Dr. Osman Péter ismertetése

Az iparművészet létrejötte az igényesség forradalma a gyáripari tömegtermelés felívelésének korszakában. Vadas könyve messze több is mint kitűnő szakmatörténet: az iparművészet iránti igény és fogadókészség megléte vagy hiánya az egész áttekintett korszak vonatkozásában sokat elmond az ipar és szélesebb értelemben a gazdaság fejlettségéről, az árutermelők és a felhasználók feljebblépés iránti igényéről és képességéről, s ezen keresztül a társadalom mindenkori állapotáról és belső viszonyairól. Modern gazdasági szerepét pedig kiválóan érzékelteti az összegzés, amelyet az 1982-ben az Iparművészeti Egyetem élére került Gergely István koncepciójáról ad: "első helyre a képzési célok sorában közel egy évszázados küzdelem után végre az ipari művészet került: olyan alkotókkal, akik korszerű szemléletükkel és felkészültségükkel társai lehetnek a termék- éy gyártmányfejlesztő, marketing és technológus szakembereknek, fontos tényezői a hazai ipar és kereskedelem megújulásának."

" A modern Magyarországnak modern magyarságra és modern iparművészetre van szüksége." - idézi a neves művészettörténész szerző Pulszky Károlyt, az Iparművészeti Múzeum első főigazgatóját. Hatalmas tényanyagot jól rendszerezetten felsorakoztató könyve szakkönyvi alapossággal, ugyanakkor a mesteri krónikák olvasmányosságával mutatja be az iparművészet szerepének nálunk is kibontakozni kezdődő, majd a gazdasággal együtt és miatta bukdácsoló fejlődését.

Látjuk itt is: az iparművészet a 20 század fejlett gazdaságaiban az árutermelésnek, benne a hozzáadott érték növelésének mind fontosabb eszközévé vált, s ma még sokkal inkább az. Az alkotásnak ugyanakkor kétlelkű és kétlaki területe. Művészet, azaz megkülönböztető minőség létrehozására törekvő, szuverenitásra törő alkotás. Másrészt alkalmazott művészet, mint ilyen a legszélesebb értelemben vett termékfejlesztés egyik fontos területe, ezzel az innovációs fejlesztőmunka része. Segít magasabb szintre emelni a termékek esztétikai és ergonómiai értékeit (funkcióit), ezzel növelni azok használati értékét, piaci kelendőségét, nyereségességét. Jobb termékkel szolgálja a felhasználókat, s egyben neveli is: igényességre szoktatja. Ám amint e könyv is végigkíséri hazai történetében, csak az ipar közvetítésével juthat el a szélesebb közönséghez, így e szerepének létalapja, hogy az ipar fogadókész legyen rá, hasznosítsa az alkotásait. S persze alkotó művészek nélkül nincs iparművészet - szintúgy létalapja ezért, hogy az alkotók felvállalják az ipar ilyen "szolgálatát". Vadas műve így egyszerre gazdaság-, művészet-, és szellemtörténet, az utóbbin a művészek, a /gyár/iparosok és a felhasználók találkozását, igényeik összehangolódását, az iparművészet szerepének felfogását és az ehhez kötődő irányzatokat értve. A környezetét meghatározó politikai vonatkozásokra is rámutat, és a folyamatok bemutatásához olykor társadalomkritikai megjegyzéseket, utalásokat is fűz.

Áttekintésében az ipari alkalmazásokon túllépve jelentős hányadot teszi ki az egyedi alkotásokat létrehozó tárgyművészet (bútor, kisplasztika, kerámia, ötvösművészet), a textilművészet, az alkalmazott grafika is. Ez segít jobban megismerni és érteni a kor kultúráját, irányzatait, s ezzel a forrásokat, amelyből a ténylegesen alkalmazott művészet merített.

A könyv felettébb tanulságos. Hiánypótló mű, a példák, az alkotások gazdag tárháza, s az alkotók gazdag arcképcsarnoka. Különösen érdekesek az iparművészet alkalmazásának és oktatásának intézményi hátterét bemutató részei, s nagy figyelmet érdemel a mai helyzet értékelése.

Anette Moldvaer: Kávészenvedély - Különleges kávék - Barista technikák - Több mint 100 recept a nagyvilágból - HVG Könyvek, 2014
Dr. Osman Péter ismertetése

Az Encyclopaedia Britannica 2015-ös kiadása terjedelmes szócikket közöl e nemes nedűről, s azt így indítja: "A világ népességének mintegy harmada fogyasztja hidegen vagy forrón, nagyobb mennyiségekben, mint bármely egyéb italt."

Ez az elegáns-szép, gazdagon illusztrált kötet leginkább a kávé mai világának körképe, és mai fogyasztásának és élvezetének útmutatója, ezért a Britannicából idézzük kultúrtörténete kezdeteit: "Európa országaiba a 16. és 17. század során jutott el, és sok dokumentum maradt fel fogyasztásának tiltásáról, ill. javallatáról vallási, politikai vagy orvosi célú italként. Népszerűségre innivalóként londoni kávéházakban tett szert, amelyek a politikai-, társadalmi-, irodalmi-, s végül az üzleti befolyás központjaivá váltak. A kávéházak már a 17. században virágoztak Európában..." Végül is, kevés élvezeti cikknek szenteltek a kultúra óriásai olyan maradandó művet, mint J. S. Bach Kávé-kantátája, apró vígoperája, amelyben kora kávészenvedélyét gúnyolja. "Ha nem hagyják, hogy naponta háromszor megigyam csészécske kávémat, gyötrelmemben aszott kecskesültté válok." S hogy milyen hatalmas és nagyon kifinomult üzletágat jelent ma a kávészenvedély magas színvonalú kiszolgálása, arról felettébb érdekes és tanulságos képet kapunk egyik legkiemelkedőbb úttörőjének szakmai önéletrajzi könyvéből: Howard Schultz & Dori Jones Yang: Sztárkávéház - A Starbucks története csészéről csészére (HVG Könyvek - L. MISz Hírlevél 2011/2. sz.)

Gondoljunk bele: felebarátaink mekkora hányada választaná egy nehéz nap reggelén inkább a kávét reggeli nélkül, mint a reggelit kávé nélkül? Ez a könyv nekik is, és mindenkinek szól, akit érdekel, hogy miből és miként kerül az illatos, aromás forró ital a csészéjükbe, mily sok módon, elkészítésben, ízesítésben szolgálhat az örömükre, hogyan készítheti magának a műértő a kávéját, s mi mindent érdemes vagy érdekes tudni minderről.

Olvasható egyszerűen a kávé világának "népszerű tudományos" kalauzaként, mert a benne felsorakoztatott ismeretek mennyisége és jó előadásmódja okán e hasznos műfaj igen jó darabja. Ám több is: kitűnő segítő azoknak, akik tudják, hogy amint szó szerint minden élvezetet, a kávéét is tanulni kell ahhoz, hogy a legtöbbet hozhassuk ki belőle, s akik sokkal többet akarnak, mint hogy pár gyors aromás-keserű korty nyomán kicsit frissebbnek érezzék magukat.

Moldvaer belülről ismeri az iparágat és a kávé világát. Társalapítója és zöldkávé-felvásárlója egy igen sikeres és nagyratörő londoni kávépörkölő cégnek. A magát a világ legnépszerűbb kávé kiadványának nevező Sprudge (www.facebook.com/frothygossip) így ír e könyvéről: "Egyedülálló atlasz-enciklopédia-szakácskönyv hibrid, amely egyúttal élvezetes tankönyv is azoknak, akik még újak a minőségi kávé világában. Arra tervezték, hogy a lehető legtöbbeket vonzza be a jó kávé birodalmába. Gondosan magyarázza a fogalmakat, s a megértést gyakran színes infografikákkal és a neurolingvisztika modern eszközeivel is segíti." Valóban a könyv leíró részeinek jelentős hányadát látványos ábrák, képek, kiugró szövegek és adatok alkotják, így teszik még élőbbé és megragadóbbá a benne elmondottakat. Olyan finomságokig is elmegy, mint a látványos barista fogások, a kávék és a kiegészítő ízek összekomponálása, tippek az eszközök használatához és a kávéreceptek alkalmazásához.

Fejezetei: • Kávé know-how - Benne, egyebek közt: A minőség mutatói; Kiválasztás és tárolás; Őrlés; Vízteszt (merthogy a víz minősége is kritikus jelentőségű - OP); Eszpresszókészítés; Tejes kérdések • A világ kávéi • Eszközök • Receptek • Érdekességek • Szószedet • Név- és tárgymutató

Teljes körű sajtószemle

(Az idézetek csak a figyelem felkeltését szolgálják, a cikkek teljes szövege Titkárságunkon rendelkezésre áll vagy a linkre kattintva olvasható!)
A sajtószemle tagvállalataink, az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft., a Hír-Adás Sajtóügynökség és Médiafigyelő Kft., valamint a Tranzpress Kft. segítségével készült.


Pannonnovum.hu, 2015. január 9., péntek
Hamarosan nagy kerettel, új pályázatok jelennek meg

Pannonnovum.hu, 2015. január 9., péntek
Egyszerűsödik az uniós pályázati rendszer

Pannonnovum.hu, 2015. január 9., péntek
Megkezdte munkáját a Nemzeti Kutatási, Fejlesztés és Innovációs Hivatal

Computerword.hu, 2015. január 12., hétfő
Megkezdte munkáját a Nemzeti Kutatási, Fejlesztés és Innovációs Hivatal

Elektronet.hu, 2015. január 12., hétfő
Megkezdte a működését a NIH utódszervezete

Portfolio.hu, 2015. január 12., hétfő
Így forgatják fel a világot a startupok

Napi Gazdaság, 2015. január 13., kedd, 2. oldal
Uniós pénzből valósulnak meg magyar találmányok

Napi Gazdaság, 2015. január 13., kedd, 15. oldal
Sikersztorivá válhat számos magyar startup idén
"...Mobilhívás-titkosítás, online hirdetés optimalizálása, virtuális adatok megjelenítése pilóták számára - néhány magyar fejlesztés, amely nemzetközi szinten is ígéretesnek tűnik. Málnay Barnabással, a Mobilitás és Multimédia Klaszter vezetőjével vettük sorra, kikre lesz érdemes odafigyelni 2015-ben..."

Napi Gazdaság, 2015. január 13., kedd, 15. oldal
Öt fiatal vállalkozás mutatkozhat be Amerikában

PCWorld, 2015. január 13., kedd, 18-25. oldal
2014 legjobbjai
AZ ÉV INNOVÁCIÓJA

Piacesprofit.hu, 2015. január 13., kedd
Most már így lehet igénybe venni a fejlesztési adókedvezményt

News4business.hu, 2015. január 13., kedd
Uniós támogatás innovatív kkv-knak

Lánchíd Rádió, Reggeli Híradó, 2015. január 13., kedd
Az MTA elnöke kritizálta a felsőoktatási rendszer anyagi lábát

Zalai Hírlap, 2015. január 14., szerda, 1-2. oldal
Innovatív ötletek "vizes" témákban

Zegtv.hu, 2015. január 14., szerda
Innovációs díjat kapott a Zala-Depo Kft.

Zegtv.hu, 2015. január 14., szerda
Innovációs díjat kapott az Europtec Kft.

U-szeged.hu, 2015. január 14., szerda
Bemutatkoznak a Szegedi Tudományegyetem vezetői
A Szegedi Tudományegyetem vezetése megújult a 2014-2015. tanévben. Az SZTE vezetőinek szakmai életútja alább olvasható.
Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora
"...Számos közéleti és szakmai megbízatása közül szakmai törekvéseit leginkább az jelzi, hogy kutatás-fejlesztési helyettes államtitkári feladatot vállalt 2000-2002 között, 2007 óta a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, az SZTE számos kutatási és ipari projektjében vett és vesz részt..."

Itbusiness.hu, 2015. január 14., szerda
Felsőoktatási stratégia 2015-2030
"...Felsőoktatási intézmények küldetése háromrétű: magas szintű oktatás; a kutatás-fejlesztés megjelenítése; és a közösségi szerep, vagyis a tudás átadása a környezetünknek. A gazdálkodó szervezetektől nem várható el, hogy megmondják, milyen igényük lesz tíz év múlva..."

Heol.hu, 2015. január 14., szerda
Kitüntetés a Lenskysteme-nek és az Egri Ipari Parknak
"...Heves megyében nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatásra és az innovációra. Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora kifejtette, a felsőoktatás fokozatváltási programja egybecseng a terveikkel. Szeretnének 10 év múlva világszínvonalú teljesítményt felmutatni, s még több céges együttműködést kialakítani..."

Heol.hu, 2015. január 14., szerda
Egyeztetés a minisztériumban az egri főiskoláról
"...A megbeszélés másik témája az a Tudás-Park nevet viselő innovációs program volt, amely az Eszterházy Károly Főiskola, az egri önkormányzat és a helyi gazdasági szereplők együttműködésével indulhat el Egerben..."

Insiderblog.hu, 2015. január 14., szerda
Üdv ismét Gazella! (+1,5 év)

Euronews.com, 2015. január 14., szerda
Jó üzlet lehet a magyar műhold

Computerworld.hu, 2015. január 14., szerda
A legsikeresebb üzleti innovációk 2014-ben

Tv2, Mokka, 2015. január 14., szerda
Az MTA elnöke szerint több diplomásra lenne szükség

Nol.hu, 2015. január 15., csütörtök
Civilekkel az állam: az innovációt együtt nyomják
"...Van ilyen is: összefogott a civil és az üzleti szférával az állam. Az Entrepreneurship Foundation Hungary - EFH Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány (EFH) az innovatív magyar fejlesztéseket legalábbis a Miniszterelnökség fővédnöksége alatt indított projektversenyben gyűjti össze és díjazza..."

Figyelo.hu, 2015. január 15., csütörtök
Innovatív projekteket díjaznak

Zegtv.hu, 2015. január 15., csütörtök
Híradó Részletes 2015. január 14.
"...Zalaegerszeg - "Zalaegerszeg Innovációs Díját" idén a Zala-Depo Kft. és az EuropTec Kft. érdemelte ki..."

Weborvos.hu, 2015. január 15., csütörtök
TiJöttök! újratöltve - a versenyképes innovációért

Napigazdasag.hu, 2015. január 15., csütörtök
Az innovációt díjazzák

Tozsdeforum.hu, 2015. január 15., csütörtök
Így segítik a hallgatókat a piacképes tudás megszerzésében
"...a fejlesztéspolitika eszközrendszere alkalmas arra, hogy új irányba terelje a magyar gazdaságot, a kormány 700 milliárd forintot ad az innováció támogatására 2014-2020 között, köztük a nagyvállalatok és a kis- és közepes vállalkozások együttműködésében megvalósuló innovációra, a kkv-k innovációs képességének növelésére, a felsőoktatási intézményekben a valós kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységére..."

Stop.hu, 2015. január 15., csütörtök
TiJöttök! innovációs verseny és gyakornoki program

Marketinginfo.hu, 2015. január 15., csütörtök
TiJöttök! újratöltve

Hirado.hu, 2015. január 15., csütörtök
Hét év, 700 milliárd forint a hazai kutatás-fejlesztésre

Haon.hu, 2015. január 15., csütörtök
Meghirdették a TiJöttök! innovációs versenyt és gyakornoki programot

Orientpress.hu, 2015. január 15., csütörtök
Összefogás a versenyképes nemzeti innovációért
"...Innovációs Projektverseny pályázatára 3 kategóriában - digitális város, egészségipar, agrár- és élelmiszeripar - olyan minimum pilot fázisában lévő termékekkel, technológiákkal vagy szolgáltatásokkal lehet pályázni, amelyek nemzetközi piacra lépés előtt állnak..."

Index.hu, 2015. január 15., csütörtök
Pálinkás József lett a tudomány Andy Vajnája

Adozona.hu, 2015. január 15., csütörtök
Új törvényben az innovációs járulék: lényeges változás a kkv-knál!

Innova Hírlevél, 2015. január 15., csütörtök
Befektető- és startup kereső
"...A Piac&Profit Kiadó Kft által megszervezésre kerülő KKV-AKADÉMIA 2015 idén több rendezvényt szervez, amelynek egyik témája a befektető és startup kereső..."

Innova Hírlevél, 2015. január 15., csütörtök
A világ vezető KFI befektetői tovább növelték a KFI befektetéseik arányát

Innova Hírlevél, 2015. január 15., csütörtök
Magyar kis- és középvállalkozások is bekapcsolódhatnak az ECSEL program által támogatott csúcstechnológiai fejlesztésekbe

Innova Hírlevél, 2015. január 15., csütörtök
HANNOVER MESSE 2015 - Kedvezményes megjelenési lehetőség
A világ egyik legnagyobb ipari technológiai szakkiállítása idén április 13-án nyitja meg kapuit. Az ötnapos szakmai rendezvényre a HIPA kollektív kiállítási standot szervez, amelyhez magyar cégek jelentkezését várja.

Innova Hírlevél, 2015. január 15., csütörtök
Megnyílt a jelentkezés a Global Impact Competition 2015-re
Megnyílt a jelentkezés a Singularity University CEE versenyére, a Global Impact Competition 2015-re. A jelentkezők olyan projektekkel indulhatnak, amelyek a technika segítségével legalább egy millió ember életét teszik jobbá a közép-kelet-európai régióban.

Innova Hírlevél, 2015. január 15., csütörtök
Elindult a 2015-ös Design Lab

Mr1-Kossuth Rádió, Déli Krónika, 2015. január 15., csütörtök
A kormány a következő hét évben hétszázmilliárd forintot biztosít innovációra

InfoRádió, 2015. január 15., csütörtök
Ismét meghirdetik a Ti jöttök! program innovációs projekt versenyét, amelynek fővédnöke a Miniszterelnökség

Echo TV, Híradó este, 2014. január 15., csütörtök
A Ti jöttök program! folytatásaként innovációs projektversenyt hirdetett a Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány

Duna TV, Híradó este, 2014. január 15., csütörtök
A következő hét évben hétszázmilliárd forintot fordít a kormány a hazai kutatás-fejlesztésre

M1, Híradó este, 2014. január 15., csütörtök
A következő hét évben hétszázmilliárd forintot fordít a kormány a hazai kutatás-fejlesztésre

Magyar Hírlap, 2015. január 16., péntek, 10. oldal
Innovációs verseny
"...TIJÖTTÖK! Az EFH Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány három kategóriában, digitális város, egészségipar, agrár- és élelmiszeripar, meghirdette a TiJöttök! innovációs projekt versenyét, illetve gyakornoki programját a Miniszterelnökség fővédnökségével. A versenyen innovatív termékeket, technológiákat, szolgáltatásokat mutatnak be, illetve díjaznak..."

Zalaegerszegi 7 Nap, 2015. január 16., péntek, 2-3. oldal
Újévi fogadás - díjazták a gazdasági élet kiemelkedő szereplőit

Bekesifi.hu, 2015. január 16., péntek
Innováció verseny, gyakornoki program

Hvg.hu, 2015. január 16., péntek
Nincs pénz szabadalomra, széthordják a magyar innovációt

Gazdasagiradio.hu, 2015. január 16., péntek
Jó ötletekkel fejlesztenék a K+F szektort

Bitport.hu, 2015. január 16., péntek
Keresik a külföldön is életképes hazai projekteket

Insiderblog.hu, 2015. január 16., péntek
TiJöttök! Pályázzatok!

Hwsw.hu, 2015. január 16., péntek
6,5 milliárd dolláros startup-alapot hoz létre Kína
"...Érik a kínai technológiai szektor fejlődésének következő lépcsőfoka. A kormány a jövőben 40 milliárd jüannal, azaz mintegy 6,5 milliárd dollárral támogatná az ígéretes tech startupokat - főleg azokat, melyek magas hozzáadott értékű szolgáltatásokat vagy termékeket fejlesztenek..."

Pannonnovum.hu, 2015. január 16., péntek
Sikerre vitték a "heringmérővel"

Pannonnovum.hu, 2015. január 16., péntek
Így forgatják fel a világot a startupok

Pannonnovum.hu, 2015. január 16., péntek
Innovatív magyar kkv-k? Róluk példát lehet venni!

Pannonnovum.hu, 2015. január 16., péntek
Uniós támogatás innovatív kkv-knak

Mr1-Kossuth Rádió, Reggeli Hírek, 2015. január 16., péntek
A kormány a következő hét évben hétszázmilliárd forintot biztosít innovációra

Gazdasági Rádió, 2015. január 16., péntek
A kutatási fejlesztési és innovációs terület támogatására az állam 700 milliárdot különít el

Itextreme.hu, 2015. január 18., vasárnap
TiJöttök! újratöltve Összefogás a versenyképes nemzeti innovációért a TiJöttök! Program keretében

Erdon.ro, 2015. január 18., vasárnap
Pálinkás József: kiszámítható kutatás-fejlesztési szakpolitikára van szükség

Mno.hu, 2015. január 18., vasárnap
Pálinkás: Az új szervezet egységesíti a támogatási rendszert

Magyarhirlap.hu, 2015. január 18., vasárnap
Pálinkás: kiszámítható kutatás-fejlesztési szakpolitikára van szükség

Origo.hu, 2015. január 18., vasárnap
Hatályba lépett az új innovációs törvény

Piacesprofit.hu, 2015. január 19., hétfő
A legsikeresebb üzleti innovációk 2014-ben

Hirado.hu, 2015. január 19., hétfő
Kiemelten támogatja a kormány az innovációt

Hirado.hu, 2015. január 19., hétfő
Áder: A technológiai fejlődés motorja az innováció

Inforadio.hu, 2015. január 19., hétfő
Áder János: a technológiai fejlődés motorja az innováció

Innoteka.hu, 2015. január 19., hétfő
Most ismét TiJöttök!

Kossuth Rádió, Késő esti Krónika, 2015. január 19., hétfő
Díjazták a nemzeti innovációs pályázat nyerteseit

M1, Híradó este, 2015. január 19., hétfő
Nemzetközi innovációs pályázat találmányait díjazták Budapesten

Napi Gazdaság, 2015. január 20., kedd, 15. oldal
Innovációs versenyt hirdetett az EFH

Metropol, 2015. január 20., kedd, 13. oldal
Előtérben az innováció

Profitline.hu, 2015. január 20., kedd
Egyre több a vállalatok működését fenyegető tényező

Orientpress.hu, 2015. január 20., kedd
Világszínvonalú innovációs központokat tervez a kormány

Orientpress.hu, 2015. január 20., kedd
Áder: A technológiai fejlődés motorja az innováció

Royalmagazin.hu, 2015. január 20., kedd
Meet the scientist

Hvg.hu, 2015. január 20., kedd
Hamis diagnózis a magyar innovációról?

Ma.hu, 2015. január 20., kedd
Uniós fejlesztéseket bemutató kiadványok jelentek meg

Mno.hu, 2015. január 20., kedd
NGM: az előző ciklusból még 2100 milliárdot kell lehívnunk

Pannonnovum.hu, 2015. január 20., kedd
Áder: A technológiai fejlődés motorja az innováció

Pannonnovum.hu, 2015. január 20., kedd
Világszínvonalú innovációs központokat tervez a kormány

Lánchíd Rádió, Szaldó, 2015. január 20., kedd
Február 15-éig lehet nevezni a Ti Jöttök! innovációs projektversenyre

Magyar Hírlap, 2015. január 21., szerda, 1+11. oldal
Kétezermilliárd forint uniós forrást kell idén kifizetni

Infodebrecen.hu, 2015. január 21., szerda
Világszínvonalú innovációs központokat tervez a kormány

Bitport.hu, 2015. január 21., szerda
Ezek a legnagyobb veszélyei a túlfűtött startup-kultúrának

Objektivhir.hu, 2015. január 21., szerda
Tovább erősödik az kutatás-fejlesztési ágazat az agráriumban

Mno.hu, 2015. január 21., szerda
"Ti Jöttök!" - Innovációs projektverseny

Infoter.eu, 2015. január 21., szerda
TiJöttök! Innovációs Projekt Verseny és Gyakornoki Program

HírTV, Paletta, 2015. január 21., szerda
Miről szól a Ti Jöttök! innovációs projektverseny?

Világgazdaság, 2015. január 22., csütörtök, 5. oldal
Dúskálni fognak a pályázatokban az innovatív vállalatok

Észak-Magyarország, 2015. január 22., csütörtök, 3. oldal
Közelebb a diákokhoz a természettudományokat
"...Amerikai Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége, illetve külügyminisztériuma kísérleti jelleggel, a világon elsőként Magyarországon 2010-ben elindította a "Meet the scientist" programot..."

Magyar Narancs, 2015. január 22., csütörtök, 6. oldal
Kreatív projektek

Hvg, 2015. január 22., csütörtök, 56-57. oldal
Innovatív megoldások

Hvg, 2015. január 22., csütörtök, 63. oldal
Innovációs gödör

Figyelő, 2015. január 22., csütörtök, 49. oldal
Magyar Innovációs Nagydíj
"...A 2014. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményeket további, összesen hat kategóriában is díjazzuk: Ipari, Agrár, Környezetvédelmi, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díjai..."

Vg.hu, 2015. január 22., csütörtök
Dúskálni fognak a pályázatokban az innovatív vállalatok

Szon.hu, 2015. január 22., csütörtök
Közelebb a diákokhoz a természettudományokat

Boon.hu, 2015. január 22., csütörtök
Közelebb a diákokhoz a természettudományokat

Mon.hu, 2015. január 22., csütörtök
Közelebb a diákokhoz a természettudományokat

Insiderblog.hu, 2015. január 22., csütörtök
Újbudán is startupoznak: 8 versenyző fut 4 millióért

Pecsinapilap.hu, 2015. január 22., csütörtök
Pécs: Hamarosan indul a pályázatírási nagyüzem

Elelmiszer.hu, 2015. január 22., csütörtök
"Magyar Termék" innovációs fórum

Edupress.hu, 2015. január 22., csütörtök
Európa egyik leginnovatívabb intézménye a Kodolányi

Veol.hu, 2015. január 22., csütörtök
Párbeszéd a fejlesztési pénzekről

Vefi.hu, 2015. január 22., csütörtök
Minőség-Innováció

Szegedma.hu, 2015. január 22., csütörtök
Kinevezték a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyetteseit

Ma.hu, 2015. január 22., csütörtök
Vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre az MNB

Atv, Esti Híradó, 2015. január 22., csütörtök
Innovációs tudásközpontot hoz létre 37 milliárd forintból a Magyar Nemzeti Bank

Magyar Hírlap, 2015. január 23., péntek, 11. oldal
Új miniszterelnöki kinevezések
"...Spaller Endrét és Szigeti Gyula Pétert nevezte ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettesévé a miniszterelnök..."

Világgazdaság, 2015. január 23., péntek, 1+2. oldal
Gyógyszerkutatás: lenne benne pénz
"...k+f Most is milliárdokat fordítanak nálunk kutatás-fejlesztésre, de ennek a többszörösét is elköltenék itt a világ vezető gyógyszergyárai, ha a mindenkori kormány vonzóvá és kiszámíthatóvá tenné számukra ehhez a jogszabályi és gazdasági környezetet..."

Világgazdaság, 2015. január 23., péntek, 2. oldal
A kormány érti
"...Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke megkeresésünkre azt mondta, Magyarország kiszámítható és vonzó kutatás-fejlesztési és innovációs környezet kialakítására törekszik..."

Dunántúli Napló, 2015. január 23., péntek, 2. oldal
Kisüzem a jövő tudósainak

Új Néplap, 2015. január 23., péntek, 1+3. oldal
A változó uniós lehetőségekről is szó esett

Békés Megyei Hírlap, 2015. január 23., péntek, 1+3. oldal
Egyetemi rendhagyó beszélgetés vállalkozóknak

Győr +, 2015. január 23., péntek, 3. oldal
Innovációs projektek és tudományos disszemináció

Weborvos.hu, 2015. január 23., péntek
Kinevezték az Innovációs Hivatal elnökhelyetteseit
"...Spaller Endrét és Szigeti Gyula Pétert nevezte ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettesévé a miniszterelnök, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. Spaller Endre kinevezése 2015. január 6-i hatállyal, 5 éves időtartamra szól, Szigeti Gyula Péteré január 20-i hatállyal ugyancsak öt évre..."

Napi.hu, 2015. január 23., péntek
Kinevezték a kutatás-fejlesztési és innovációs intézmény két elnökhelyettesét

Vg.hu, 2015. január 23., péntek
Többet profitálhatnánk kutatásokból

Piacesprofit.hu, 2015. január 23., péntek
Márciusig várni kell az EU-s pályázatokra

Profitline.hu, 2015. január 23., péntek
Az MNB vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre

Innova.eszakalfold.hu, 2015. január 23., péntek
Jelentkezz a Visegrad Startups "V4 TechMatch" programjára

Vg.hu, 2015. január 23., péntek
Többet profitálhatnánk gyógyszeripari kutatásokból

Klubradio.hu, 2015. január 23., péntek
Újabb 32 milliárdot ad az MNB saját alapítványának

Privatbankar.hu, 2015. január 23., péntek
Gyógyszerkutató nagyhatalom lehetnénk

Mno.hu, 2015. január 23., péntek
Előnyünk származhat az európai piacok bővüléséből

Inforadio.hu, 2015. január 23., péntek
Varga: Magyarország is profitálhat az eszközvásárlási programból

Hvg.hu, 2015. január 23., péntek
Varga: "meg kell értenünk a svájci döntést"

Hirek.prim.hu, 2015. január 23., péntek
Áder János: a technológiai fejlődés motorja az innováció

Mr1-Kossuth Rádió, Ütköző, 2015. január 23., péntek
2100 milliárd forint európai uniós támogatást kell ebben az évben elosztani

Lánchíd Rádió, Déli Híradó, 2015. január 23., péntek
Kinevezték a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyetteseit

Lánchíd Rádió, Déli Híradó, 2015. január 23., péntek
Egyedi típusú indítómotorok és generátorok tervezésére létrehozott autóipari beruházást, valamint egy új fájdalomcsillapító gyógyszer kombinációt kifejlesztő gyógyszeripari vállalkozást és egy programozás alapjait tanító oktatási játékokat alkotó startup céget tüntetett ki a Díj a sikeres vállalkozásokért elismeréssel Varga Mihály

KlubRádió, Déli hírek, 2015. január 23., péntek
Újabb 62 milliárd forintot önt a Magyar Nemzeti Bank a saját maga által létrehozott alapítványokba, írja a HVG

InfoRádió, déli Hírek, 2015. január 23., péntek
Vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre a Magyar Nemzeti Bank

Atv, reggeli Híradó, 2015. január 23., péntek
Innovációs tudásközpontot hoz létre 37 milliárd forintból a Magyar Nemzeti Bank

Új Néplap, 2015. január 24., szombat, 12. oldal
Innovációs menedzserképzés a Szolnoki Főiskolán!

Pecsistop.hu, 2015. január 24., szombat
Új biotechnológiai üzeme lett Pécsnek

Bekesifi.hu, 2015. január 24., szombat
Vállalkozók partnerségét keresi az egyetem

Duna TV, Gazdakör, 2015. január 24., szombat
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mikroszaporító Laboratóriumában közel tízezer növényt nevelnek lombikban

Pecsi-hirhatar.hu, 2015. január 25., vasárnap
Új biotechnológiai kisüzem

Privatbankar.hu, 2015. január 25., vasárnap
Egyedül nem megy - hiába folyik az európai pénzcsap, ha nincs senkinek pohara

Hvg.hu, 2015. január 25., vasárnap
És akkor megnyitnak egy 18 600 milliárdos pénzcsapot

Észak-Magyarország, 2015. január. 26., hétfő, 4. oldal
Ahol nem fő meg a pörkölt
"...A vidéki helyszínek közé került a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium is. Az előadó Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar dékánja, korábbi Fulbright-ösztöndíjas volt, aki az ország egyetlen hidrobiológiai tanszékének vezetője volt. Szűcs Péter "Felszín alatti vizek - a láthatatlan erőforrás" című előadásában egyebek mellett elmondta, egy közel 500 millió forintos kutatási projektnek a keretében megvizsgálták a Zempléni-hegységet..."

Világgazdaság, 2015. január 26., hétfő, 12. oldal
Az új uniós források felpörgetik-e az IT-piacot?

Kisalföld, 2015. január. 26., hétfő, 6. oldal
Eredményes a 140 milliós projekt
"...A napokban fejeződött be a Széchenyi-egyetemen az a 140 millió forintos költségvetésű, kétéves program, mely az intézmény tudományos eredményeinek ismertetését, terjesztését segítette. A program az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kezdődött 2012 decemberében, a 140 millió forintos költségvetésből 49 millió forinttal az egyetem partnere, az Universitas Győr Nonprofit Kft. részesedett..."

MATEHETSZ hírlevél, 2015. január
Jelentős összegekhez juthatnak a tehetséggondozás szereplői

MATEHETSZ hírlevél, 2015. január
Új felhívások a Nemzeti Tehetség Programban

Várható események

Life Science Forum

2015. március 11-12-én kerül megrendezésre a "Life Science Forum" c. rendezvény a Bayern-Innovativ szervezésében, a Müncheni Műszaki Egyetemen, Garchingban, Németországban. A konferencia középpontjában az élettudományok terén elért legújabb találmányok és felfedezések, azok alkalmazásai az innovatív technológiák területén, valamint a gyógyszeripar, az élelmiszeripar és a biotechnológia legújabb termékei állnak.

Az eseményre tíz országból közel 60 előadó érkezik, akik naprakész trendeket, stratégiákat és eredményeket vázolnak fel a gyógyszeripar, az élelmiszeripar és a biotechnológia területén. A szervezők a rendezvényre húsz országból 1100 résztvevőt és 100 kiállítót várnak.

Részletes program, és bővebb információk az alábbi linken találhatóak.

Regisztrálni legkésőbb 2015. március 4-ig kell. A részvételi díjak:
- Ipari / Kutatási szervezeteknek: 1 nap 290 euró, 2 nap 480 euró, -
- Az egyetemeknek és a hatóságoknak: 1 nap 150 euró, 2 nap 240 euró,
- Diákoknak: 1 nap 30 euró, 2 nap 40 euró.

További információk a fescience@bayern-innovativ.de e-mail címen, vagy Pászti-Márkus Eszter, berlini tudományos és technológiai attasétól (epasztimarkus@mfa.gov.hu).

ASEAN-EU Tudományos, Technológiai és Innovációs Napok

2015. március 17. és 19. között kerül megrendezésre Párizsban az "ASEAN-EU Tudományos, Technológiai és Innovációs Napok" az Európai Bizottság 7. keretprogramja által finanszírozott fórum stílusú esemény.

Az idei rendezvény középpontjában a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) kutatási kiválóságainak bemutatása áll. Számos tudományos műhely és szakértői ülés lesz a rendezvény ideje alatt, különböző témákban - mint a fertőző betegségek, a víz, az élelmiszer, az energia nexus, mérésügy, illetve ASEAN Gazdasági Közösség és az innováció -, melyre mintegy 300 látogatót várnak, főként Délkelet-Ázsiából és Európából.

Ezen felül egy üzletember találkozó kapcsolódik a korábban említett témákhoz, s helyszíni látogatást lehet tenni Párizs körüli kutatási létesítményekben.

Az eseményen részt lehet venni kiállítóként is, melyre a jelentkezési határidő február 2. Regisztrálni az alábbi űrlap kitöltésével lehet.
További információk az esemény hivatalos honlapján és az alábbi linken.

TII éves konferenciája

2015. május 18-20. között kerül megrendezésre Szingapúrban a Technology Innovation International (TII) éves konferenciája, "Innováció innovációja - Új utak felfedezése az értékteremtésben" címmel.

A konferencia előadásait nyilvános felhívás alapján választják ki, inspiráló vitaindító címekkel és dinamikus, interaktív szekciókkal. Amellett, hogy remek kapcsolatépítési lehetőségek lesznek, a résztvevők egy kis ízelítőt kaphatnak a helyi kultúrából, és felfedezhetik a fogadó ország néhány innovációs központját.

Aki előadást tartana az eseményen, melynek elvárásairól itt olvashat, annak legkésőbb 2015. február 4-ig egyoldalas leírást kell küldenie az alábbi e-mail címre: tii@tii.org

A részvételi díj előadóknak 300 euró, TII tagoknak 400 euró, nem tagoknak 600 euró.
További információk és részletes program: www.tii.org és http://studentscenter.org/WEP2015_wp1/bg1/home/home.html#

Pályázati felhívások

PÁLYÁZAT A 2014. ÉVI LEGJELENTŐSEBB INNOVÁCIÓS TELEJESÍTMÉNY ELISMERÉSÉRE!

A Magyar Innovációs Alapítvány - a Magyar Innovációs Szövetséggel, az innovációért felelős kormánybiztossal, a Földmuvelésügyi Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együtt - 23. alkalommal teszi közzé a

MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

Az év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményeket további, összesen hat kategóriában is dijazzák: Ipari, Fejlesztési, Agrár, Környezetvédelmi, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díjai.

A legeredményesebb, 2012. január 1. után alapított (startup) vállalkozás a Magyar Innovációs Szövetség Start-up Innovációs Díját nyeri el.
A díjak ünnepélyes átadására 2015. március végén kerül sor az Országházban.

Kik vehetnek részt?
Pályázat vagy javaslat alapján azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, amelyek a 2014. évben kiemelkedő muszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

Az elbírálás során a bíráló bizottság a 2014-ben elért többleteredmény/többletárbevétel, egyéb muszaki, gazdasági előnyök szempontjai mellett az innováció eredetiségét, újszeruségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.
A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs.

Korábbi Nagydíj Pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- 1 oldalas összefoglaló, amelynek mintája a www.innovacio.hu/nagydij oldalról tölthető le,
- Részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről(többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), maximum 10 A/4-es oldalon,
- Referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.),

- Nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.

BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2015. FEBRUÁR 17. 10 ÓRA

A pályázatokat pdf-ben, az egyoldalas összefoglalót doc formátumban kell eljuttatni adathordozón vagy e-mailben, a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára: 1036 Budapest, Lajos u. 103. I. em., innovacio@innovacio.hu.
A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, gazdasági szakemberekből áll, elnöke professzor Pálinkás József, az inovációért felelős kormánybiztos.

Bővebb információ: www.innovacio.hu

Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma nevében:
Prof. Závodszky Péter elnök


Budapest, 2014. november 20.

V4 TechMatch a Szilícium-völgyben

A Magyar Innovációs Szövetség jelentkezést hirdet a 2015. április végén megrendezésre kerülő "V4 Silicon Valley TechMatch" eseményre.

A jelentkezés során előnyt élveznek azok a cégek, melyeknek már nemzetközi jelenléte és értékesítése van. A program egy átfogó V4 akció terv része, melynek célja hogy elősegítse és megteremtse a visegrádi, közel-kelet európai régió startup ökoszisztémáinak globális jelenlétét.

Mit kapnak a kiválasztottak?
A részvételre kiválasztott csapatok kaliforniai kiutazását és szállását fedezi a program, maximum 2 főt kiválasztott cégenként.

A kiválasztás feltételei:
- a vállalkozás Magyarországon, 2010. január 1 után került bejegyzésre,
- jelenleg befektetést keres a vállalkozás,
- technológiai cég, melynek megoldása innovatív és gyorsan skálázható,
- a céget annak vezető(i) professzionális szintű angol tudással tudja prezentálni, bemutatni.

Azok a startup vállalkozások, amelyek részt kívánnak venni az eseményen, a jelentkezési lapot megtalálják az alábbi linken. Jelentkezési határidő: 2014. jan. 31.

TiJöttök! Innovációs Projektverseny 2015

Az Entrepreneurship Foundation Hungary - EFH Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány 2015-ben első alkalommal hirdeti meg a nagy sikerű TiJöttök! Program folytatásaként innovációs projekt versenyét és a gyakornoki programot. Céljuk, hogy feltárják, bemutassák, majd díjazzák azokat az innovatív termékeket, technológiákat, szolgáltatásokat, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a nemzetgazdaság versenyképességéhez, illetve magyar technológiaexport növekedéséhez, valamint hogy gyakornoki programuk segítségével közelebb hozzák egymáshoz a tudományos és a piaci szférát, elősegítsék a hallgatókat piacképes szaktudás megszerzésében.

A verseny során három kategóriában hirdetnek három-három győztest:
- T-Systems Magyarország Zrt. | Digitális Város Innovációs Díj
- Sanofi-Aventis Zrt. | Egészségipari Innovációs Díj
- Agrotechfood Agrár- és Élelmiszeripari Innovációs Zrt. | Agrár- és élelmiszeripari Innovációs Díj


A zsűri által kiválasztott, kategóriánként 3-3 nyertes pályázó projektjéről kisfilm készül, melynek tulajdon- és felhasználási jogával a későbbiekben szabadon rendelkezhetnek, a közönségdíjas pályázók pedig a nyertes projekthez kapcsolódó szakterületen nemzetközi tanulmányutat nyernek.

Pályázók köre:
- magánszemélyek;
- gazdasági társaságok.

Projekttel kapcsolatos elvárások:
- minimum pilot fázisban lévő termék, technológia vagy szolgáltatás, amely
- külpiaci bevezetés előtt áll.

A pályázatok értékelése:
A pályázatokat egy, a verseny fővédnöke által delegált tag, egy ágazati szakértő és egy befektetőből álló zsűri bírálja majd el.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2015. február 15.

További információk és a részletes pályázati felhívást az alábbi linken megtekinthető.
További információk: Bazsó Krisztina (bazso.krisztina@entrepreneurship.hu vagy +70/424-3422)
Szerkesztő: dr. Antos László, Munkatárs: Sas Zsófia
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor
A Hírlevél minden páratlan hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1036 Budapest, Lajos u. 103.
tel.: 4303330, eposta: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.