XXIV. évf. | 2014. július 1. | 13. szám

Hírek

Magyar Innovációs Szövetség
Magyar Fiatal Tudósok Társasága
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Nemzeti Innovációs Hivatal

Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle
Várható esemény



Hírek | Magyar Innovációs Szövetség

Felhívjuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy a Magyar Innovációs Szövetség Hírlevele a nyári időszakban ritkábban jelenik meg.
A következő megjelenés időpontjai 2014. július 22.

Közgyűlési jegyzőkönyv

A Magyar Innovációs Szövetség 2014. május 20-án megtartott, XXV. rendes közgyűlésének, a hangrögzítés alapján készült, hivatalos jegyzőkönyve olvasható portálunkon a MISZ/Közgyűlések c. almenüben.

26. EU Fiatal Tudósok Versenye

A 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrijének döntése értelmében a 2014. szeptember 19-24. között, Varsóban megrendezésre kerülő "26. EU Contest for Young Scientists" döntőjében az alábbi három, első helyezett pályázat képviselheti Magyarországot:
- Elektromágneses vezérlésű, lebegő kisautó (pályázó: Németh Péter)
- Apa Board ARM mikroprocesszor kísérletező és tanulási eszköz (pályázó: B. Kiss Bálint)
- Többfalú szénnanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata (pályázó: Rozsnyik Szabolcs)

A versenyzők első szakmai felkészítését dr. Antos László, ügyvezető igazgató, valamint Ivánka Gábor, a verseny zsűrijének tagja, a delegáció vezetője tartotta, 2014. június 19-én, Szövetségünk székhelyén.

Harsányi István-díj pályázat

A Manager Képzés Alapítvány és a Magyar Innovációs Szövetség, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Pro Progressio Alapítvány támogatásával, az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített, kiemelkedő színvonalú tudományos diákköri munkák, kutatási munkák, szakdolgozatok, diplomamunkák, PhD-disszertációk elismerésére a 2014. évre ismételten kiírta a Harsányi István-díj pályázatot.

A beadási határidőre, 2014. június 30-ig, 36 pályamunka érkezett. A beérkezett munkák referálása júliusban megkezdődik. A díjak odaítélésére augusztus legvégén kerül sor. Az ösztöndíj összegét a pályaművek színvonala alapján a kuratórium évenként határozza meg.

Információs Társadalom Parlamentje

2014. június 26-27-én került megrendezésre az "Információs Társadalom Parlamentje" c. esemény, amely az Informatika a Társadalomért Egyesület szervezésében és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szakmai támogatásával valósult meg az Országházban.

Ezen a nagyszabású kétnapos tanácskozáson a plenáris ülést követően összesen hat szekcióban hangzottak el előadások, szakmai beszélgetése, úgymint:
- digitális Transzformáció a gazdaságban
- infokommunikációs paradigmaváltás a humán ágazatokban
- a Digitális Menetrend magyarországi megvalósítása, avagy az infrastruktúrafejlesztés új vezérfonala
- közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés az új költségvetési periódusban
- Magyarország kiberbiztonsága és védelemgazdasága
- kultúra, könyvkiadás és újságírás a kibertérben

"A Digitális Transzformáció a gazdaságban" c. szekcióban három téma került terítékre:
- vállalatok infokommunikációs helyzete
- hogyan alakítja át az agráriumot az informatika
- infokommunikáció a logisztika területén.

Az utóbbi témában a Magyar Innovációs Szövetséget Mondovics János, a Logisztikai Tagozat vezetője képviselte a kerekasztal-beszélgetésen.

Magyar Fiatal Tudósok Társasága

25. Nemzetközi Élővilág Kutató Hét

A Schweizer Jugend Forsch szervezete 2014. június 21. és július 28. között tartotta a 25. Nemzetközi Élővilág Kutató Hetet. Magyarországról Bódi Kata Antónia, a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny III. díjban részesített fiatalja, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának tanulója vehetett részt, a Magyar Innovációs Szövetség ajánlásával. A rendezvény Helyszíne Valchava volt, a kutatások Val Müstair területén zajlottak. Az eseményen Svájc, Portugália, Svédország, Csehország, Németország, Szlovákia, Málta és Észtország diákjai vettek még részt.

A héten a diákok 2-4 fős csoportokban dolgozhattak, egy általuk választott kutatási témán. Bódi Kata egy háromfős csoportban, egy német és egy svájci lány társaságában vizsgálta azt, hogy vajon a folyó sebessége hatással van-e az ott élő állatokra, és a megjelenő fajokra. Mindezt különböző módszerekkel tették, olyan folyószakaszokon, ahol a sebességen kívül minden tényező egyezett. A kapott eredményeket egy előadássorozat keretében a helyi múzeumban, a Museum Casa Jaurában mutatták be.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Az Európai Feltalálói Díjak átadása Berlinben

Az Európai Szabadalmi Hivatal által alapított Európai Feltalálói Díjakat 2014. június 17-én adták át Berlinben, az egykori császári távíróhivatal épületében, az európai üzleti és politikai élet, a tudomány és technológia reprezentánsai jelenlétében. Az elismeréseket öt kategóriában odaítélő nyolctagú zsűriben immár negyedik alkalommal vett részt Rubik Ernő is.

Életműdíjas a 94 éves német Artur Fischer lett. Nevéhez több mint 1100 szabadalom, illetve használati mintaoltalom fűződik. Számtalan innovációját valamennyien naponta használjuk szerte a világon, kezdve az első találmányaként szabadalmat kapott örökvakutól a dűbeleken és tipliken át a legkülönbözőbb konnektorokig.

Az ipari kategória díját a belgiumi Koen Andries és a francia Jerôme Guillemont nyerte el a tuberkulózis terápiában alkalmazott újszerű, a gyógyszerrezisztens formák elleni küzdelemben is hatékony, teljes gyógyulást eredményező készítmény kifejlesztéséért. A kis- és középvállalkozások számára kiírt díjat dán feltalálók nyerték el. Peter H. Jensen, Claus Hélix-Nielsen és Danielle Keller olyan víztisztító technológiát fejlesztett ki, amelyben újszerű fehérjemembrán segítségével a sós víz az eddigi költségek egyharmada árán tehető ihatóvá.

A kutatási kategóriában az egyesült királyságbeli Christofer Tomazou részesült az elismerésben. Olyan mikrochip alapú DNS tesztet fejlesztett ki, ami olcsón és gyorsan teszi lehetővé a kóros genetikai módosulatok felismerését, információt nyújtva a genetikai betegségekről, megalapozva a terápiás lehetőségeket is.

Ebben az évben az amerikai Charles W. Hull nyerte el az Európán kívüli feltalálók díját, a 3D-s nyomtatás feltalálója az elismerést a zsűri magyar tagjától, Rubik Ernőtől vehette át.
Az idén először közönségdíjakat is átadtak. Az elismerést a japán Masahiro Hara és Takayuki Nagaya, a QR-kód kifejlesztője kapta.

A rendezvényen hazánkat Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke képviselte, aki Rubik Ernő társaságában megbeszélést folytatott Benoît Battistellivel, az EPO elnökével, valamint a német szövetségi kormány és a brit kormány szellemitulajdon-védelemért felelős képviselőivel.

A szerzői jogi ágazatok gazdasági súlya Magyarországon 4.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala immáron negyedik alkalommal végezte el a magyar kreatív szektorok nemzetgazdasági súlyát meghatározó felmérést. A Szellemi Tulajdon Világszervezete, a WIPO által kidolgozott, nemzetközileg elismert metodika alkalmazásával, a legfrissebb - 2011. tárgyévi - statisztikai adatok felhasználásával készített összehasonlító vizsgálat alapján a szerzői jogi ágazatok súlya - a korábban tapasztalt pozitív tendenciát megtörve - mérséklődött a nemzetgazdasági bruttó hozzáadott értékben és a foglalkoztatásban.
Ennek ellenére a magyar kreatív ágazatok továbbra is elismerésre méltó teljesítményt mutatnak mind a hazai húzóágazatok között, mind nemzetközi összehasonlításban.

A tanulmány tartalma:
- A vizsgálat módszertana
- A szerzői jogi ágazatok gazdasági teljesítménye
- A primer szerzői jogi ágazatok gazdasági súlya
- A szerzőijog-függő technikai háttérágazatok gazdasági súlya
- A részlegesen szerzői jogi ágazatok gazdasági súlya
- Az egyéb kiszolgáló ágazatok gazdasági súlya
- A szerzői jogi ágazatok külkereskedelmi forgalma
- Fejlődési trendek a primer szerzői jogi ágazatokban:
- Sajtó és irodalom
- Zene, színház, fesztiválok
- Múzeumok
- Filmalkotás és videó
- Rádió és televízió
- Hirdetés, reklám
- Információ és kommunikáció.

A tanulmány könyv formájában személyesen megvásárolható a SZTNH Ügyfélszolgálatán (1054 Bp. Akadémia u. 21. Tel: 474 5561), vagy megrendelhető a promocio@hipavilon.hu címen.

Nemzeti Innovációs Hivatal

Az európai élmezőnyben a magyar innovatív vállalkozások a Horizon 2020 kkv-pályázaton

Az Európai Bizottság a napokban tette közzé a Horizon 2020 kkv-pályázat első fordulójában benyújtott pályázatok statisztikai adatait.
A magyar innovatív kis- és középvállalkozások (kkv) európai élvonalban vannak a 2014-2020-as időszakra szóló Horizon 2020 program kkv-pályázatán: a 35 uniós és a keretprogramhoz társult országból a hatodik legtöbb, 166 projektjavaslatot nyújtották be Brüsszelbe. Magyarország - a kelet-közép európai és társult országokhoz viszonyítva - pedig első a beadott pályázatok számát illetően.

A közösségi kutatás-fejlesztési, innovációs programban első ízben írtak ki a kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó tendert. A kiírásra összesen 2666 pályázatot nyújtottak be, a Magyarországról pályázó kis és középvállalkozások a kelet-közép-európai régió országaival összevetve kétszer annyi pályaművet adtak be, európai szinten pedig csak a legnagyobb államok, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia előzte meg a hazai kkv-kat.

A pályázatra február és május között lehetett jelentkezni, és bár a bírálat nyár végére várható, de a most pályázók akár 150 millió forint támogatást is elhozhatnak a központi uniós alapból, a maximum 15 millió forint támogatással pedig a nyertesek megkezdhetik kidolgozni projektjüket, amellyel a második fázisban újra pályázhatnak további 150 millió és 750 millió forint közötti támogatásra.

A Horizon 2020 programban 7 év során rendelkezésre álló 79 milliárd euróból a kis- és középvállalkozásoknak 8,6 milliárd euró áll rendelkezésre, ebből 2,8 milliárd euró a kkv-eszköz támogatás. A pályázat továbbra is nyitott, legközelebb szeptemberben zárják az első fázis következő fordulóját, ezáltal további magyar kkv-k jelentkezhetnek uniós forrásra.
A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) közleményének teljes szövegét itt olvashatja.

Szakirodalomfigyelő

Robert Bauval - Thomas Brophy: Imhotep, az afrikai - A világmindenség építészete - I.P.C. Könyvek kft, 2014
Dr. Osman Péter ismertetése

"Az archaikus sírok építészetében semmi olyasmi nincs, ami bármiféle módon utalna arra a technikai tudásra, amely a lépcsőspiramis-együttes esetében hirtelen megjelenik. Valóban úgy tűnik, mintha a semmiből, minden előzmény nélkül kerültek volna elő az itt látható építészeti megoldások. A semmiből, vagy egy ember agyából: Imhotepéből." - a könyvből.

Nagy és felettébb egzotikus intellektuális kalandra visz ez a könyv, olyan történelmi és szellemi vidékekre, amelyekről a legtöbbünk alig tud valamit. Ó-Egyiptom hitvilágába, amely meghatározója és hajtóereje volt a szó szerint hihetetlen teljesítményeket elérő építészetének, s annak a csillagokhoz fűződő, meghökkentően kifinomult megfigyelésekre támaszkodó kapcsolatába. Szerfelett izgalmas olvasata, ha azt követjük, hogy a témakör nagyságához képest milyen kevés egyértelmű tényből építkezhetnek azok, akik fel akarják fedezni e bámulatosan fejlett kultúra mélyebb rétegeit és forrásait.

Bauvalról, aki több ilyen könyv szerzője, a Wikipediából annyit tudunk meg, hogy építőmérnökként dolgozott a Közép-keleten és Afrikában. Honlapján nem szól a képzettségéről - úgy tűnik, autodidakta régész. Brophy-ról az Amazon és a California Institute for Human Science honlapjáról megtudjuk, hogy fizikából doktorált, dolgozott a NASA bolygóközi űrhajózás projektjeiben, a National Science Foundation révén a Japán Űrprogramban. Az asztrofizika, valamint a filozófia iránti érdeklődése vezette el a történelem előtti és az azt követő Egyiptom asztroarcheológiájához - Bauval ennek kutatójaként vonta be a vizsgálódásokba.

Igazából csak nagyon nyitott gondolkodású, széles látókörű, jól képzett egyiptológusok képesek megbízható véleményt alkotni arról, mennyire lehet helytálló az elméletrendszer, amelyet itt előadnak. Arra viszont laikusként is jól ráérzünk, hogy a kanonizált tudományhoz képest merészen eretnek. Maguk a szerzők is adnak némi betekintést, milyen heves támadások érték az elméletüket. Igazuk megítélését különösen nehézzé teszi, hogy itt aligha lehet matematikai egzaktságú, vagy bármi másként objektíven megalapozható bizonyítást alkotni akár Bauvalék elméletének igazolására, akár annak cáfolatára.

Fő tételük, hogy a lépcsőspiramis-együttes asztronómiai pozícionálású, és bizonyos tájolási, geometriai jellemzőiknek asztronómiai jellemzőkkel való egybeesésére támaszkodik - aminek tudatos voltára sincs objektív bizonyíték. Az egybeeséseket datálásra is használják, azt vizsgálva, hogy az idők során mikor volt egy kitüntetett szerepű csillag vagy csillagkép az egybeesésnek megfelelő pozícióban. Az egyiptológia tudományának bizonytalanságai, az elemzések és érvelések nehézségei jól érezhetők akár az áttekintésből is, amelyet arról a kutatásról adnak képet, hogy ki volt a király, aki számára Imhotep épített. Látható, hogy még a feliratok megfejtésére sincs egyértelmű kulcs.
Mondandójuk kifejtésében a tudomány megállapításaira vonatkozó hivatkozásaikban mindenütt igen gyakori az "úgy vélik", "szerint", "vélhetőleg", "kikövetkeztették", "biztos benne", "nincs okunk kételkedni abban, hogy" és hasonló kitételek. Látjuk, hogy a fennmaradt szövegek is gyakran kettős bizonytalanságot hordoznak: először, midőn megfejtik azokat, majd midőn értelmezik a többnyire képletes elbeszélést.

Nagyon sokat megtudunk itt Ó-Egyiptom világáról, s szintúgy arról, ahogy a kutatók azt igyekeztek/igyekszenek feltárni. Azt is, hogy a további kutatási eredmények fényében ez a tudomány még sok meglepetéssel szolgálhat.

John Medina: Agyunk csodás titkai - A munkahelyi, otthoni, iskolai túlélés és tündöklés 12 alapelve - Alexandra Kiadó, 2014
Dr. Osman Péter ismertetése

Még mindig az evolúció a legsikeresebb számítógép-fejlesztő azzal a csodálatos kütyüvel, amely a fejünkben lakozik. Róla szól Medina e könyve, sajátos ötvözeteként az igazán érdekes népszerű ismeretterjesztésnek, és a még érdekesebb tudományos leírásoknak (párszor az is kiütközik, hogy a fordítás lehetne igényesebb - ez azonban semmit sem ront a könyv intellektuális értékén). Eredeti címe is sokkal komolyabb a magyarnál - elegáns visszafogottsággal: Agy szabályok.

Medina visszatérő, szimpatikus kijelentése számos, maga által felvetett kérdésre, hogy "Fogalmam sincs, de nem ártana rájönni." Ezzel meghatározó jelentőségű tényre világít rá: az agyra vonatkozó tudásunk legfőbb jellemzője talán még mindig az, hogy nem tudjuk, vajon a tudásunk vagy annak hézagai alkotják-e a nagyobb részt. Nem kis eséllyel tippelhetünk az utóbbira márcsak azért is, mert az ilyen rendkívül bonyolult és összetett rendszerek esetében ahhoz is rengeteg reájuk vonatkozó tudás kell, hogy felismerhessük, mi mindent nem tudunk még róluk. Kétségtelen, hogy aki figyelmesen elolvassa a könyvét, nagyon sokat megtanulhat belőle.

Könyvét így vezeti fel: "Bár vajmi keveset tudunk az agy működéséről, az evolúció történetéből a következőket szűrhetjük le: az agy célja láthatóan az, hogy instabil környezetben a túléléssel kapcsolatos problémákat megoldja, és ezt szinte állandó mozgásban tegye. Ezt hívom én az agyteljesítmény burkológörbéjének. A könyvben minden egyes témakör - testmozgás, túlélés, írás, figyelem, memória, alvás, stressz, érzékelés, látás, nemek és felfedezés - ehhez a burkológörbéhez kapcsolódik. (...) A környezeti instabilitásnak köszönhetően lett ilyen elképesztően rugalmasan bedrótozva az agyunk - ez teszi lehetővé, hogy felfedezés közben oldjuk meg a problémákat." A felfedezés pedig itt nem a szó tudományos értelmében értendő, hanem ahogy a velünk született túlélési mechanizmusunk részeként észleljük, érteni és kezelni igyekszünk a környezetet.

Állításaihoz felettébb tiszteletre méltó kontrollt alkalmaz: "Az egyes állításaimat alátámasztó kutatásoknak előbb meg kellett jelenniük egy szakmai lapban, majd fontos volt, hogy sikeresen meg lehessen ismételni őket."

És, igen jellemzően könyve megkapóan kritikus szemléletére: "Vajon mit bizonyítanak ezek a tanulmányok (azaz az agy működéséről, "szabályairól" a könyvében előadott vizsgálódások - OP) összességében nézve? Leginkább azt: ha olyan oktatási környezetet szeretnénk kialakítani, amely szöges ellentétben áll azzal, ahol az agy jól érzi magát, valószínűleg egy osztályterem-szerűséget tervezünk. Ha olyan üzleti környezetet szeretnénk kialakítani, amely szöges ellentétben áll azzal, ahol az agy jól érzi magát, valószínűleg egy csirkekeltető-szerű irodát tervezünk. És ha változtatni akarnánk, akkor könnyen lehet, hogy mindkettőt le kellene bontani, és újrakezdeni az egészet. Számos értelemben az újrakezdésről szól ez a könyv." Ez pedig azt jelenti, hogy tanuljuk újra, elölről, hogyan lehet sokkal hatékonyabban működtetni agyunkat.

Ízelítőül mindehhez Medina 12 alapszabálya: • A testmozgás élénkíti az agyat • Az evolúció során az emberi agy is fejlődött • Minden agy áramkörei másképp huzalozottak • Nem figyelünk az unalmas dolgokra • Ismételj, hogy ne felejts! • Ne felejts ismételni! • A kipihent agy nem lustul el • A stresszes agy nem képes ugyanúgy tanulni • Stimuláljunk több érzékszervet! • A látás felülmúlja az összes többi érzékszervet • A férfi- és a női agy különböző • Született felfedezők vagyunk.

Márai Sándor: Márai Sándor: Béke Ithakában - Helikon, 2014
Dr. Osman Péter ismertetése

Sokrétű történet. A primer jelentése szerint Márai három énekben, három rétegben tovább szövi az Odysseia történetét. Elsőként Pénelopé elbeszélésében és reflexióiban, majd Pénelopé és Odysseus fia, Télemakhos oknyomozó kutatásában, végül a hősnek Kirkétől született fia, a gyilkosává és özvegyének új férjévé váló Télegonos elbeszélésében. A klasszika-filológus Ritoók Zsigmond akadémikus így beszél e könyvről: "Az emigráció tehát nemcsak Márai személyes élménye volt. Felismerte, hogy a hontalanság, a vándorlás általános élmény és a XX. század egyik legfontosabb tényezője lett. (...) Márai személyes tapasztalatait, élményeit általánosíthatta, hogy ezáltal a század élményét ragadja meg és - anélkül, hogy magáról beszélne - a mítoszban, Odysseusban látta meg azt a paradigmatikus alakot, akin keresztül - mint az eposz hősei a mitologikus példákon keresztül - a jelent és fordítva, akit a jelenen keresztül értelmezhetett." (Ritoók Zsigmond: Márai és Homéros - Jegyzetek a Béke Ithakában-hoz HOLMI 2002 május)

Márai e művének megértéséhez nem feltétlenül nélkülözhetetlen az Odysseia ismerete. Márainak viszont nagyon fontos volt. Ritoók elmondja, hogy a téma régóta foglalkoztatta, és az Odysseia egyike lett az öt könyvnek, amelyeket az emigrációba is magával vitt. "Mikor Nápolyban megtelepszik, érzi, mennyire kötődik az Odysseus-monda e tájhoz (már ókori hagyomány szerint is itt élt Kirké), s erre többször is visszatér. Nemcsak az Odysseiá-t olvassa újra meg újra, hanem komoly tanulmányokat is folytat..."

Az elbeszélésben formálisan világosan megfogalmazott mondatok, kijelentések, leírások sorjáznak, egyszerű történetmesélés, ám mindez messze több is, mint az Odysseia világában kalandozni vele. Azon túlmenően már kevésbé szolgál egzakt módon megfogalmazott, egyértelműen dekódolható üzenettel, sokkal inkább az olvasót rezonanciára késztető gondolatok és hangulatok munkálnak benne - mintha klasszikus zenét hallgatnánk.

Íme néhány mondat a könyvből: • Három életforma van: az ulyssesi, a jézusi és a fausti. A többi adóalany." • Férjem csodálatosan tudott elmenni hazulról. És mindig nagyszerűen tudott hazaérkezni. Csak egyet nem tudott: maradni... Ehhez nem volt képessége." - Pénelopé szavai • "Lassan kezdettük megérteni, hogy nem jó túlságos sokáig hazavárni azt, aki egyszer minden következménnyel elment, mert amikor hazajön, minden következménnyel érkezik haza." • "Ezen az éjszakán megtanultam, hogy az emberek soha nem olyan veszedelmesek, mint amikor bosszút állnak a bűnökért, amelyeket ők maguk követtek el." • "Értsétek meg, hogy a végén el kell menni! Ez a törvény. Mentől értelmetlenebb, baromibb egy háború, annál szigorúbb ez a törvény. Mit gondolsz, volt valaha háború, amelynek értelme volt...? Egy zászló vagy egy női alsószoknya... mindig akad egy rongy és egy rögeszme, amelyre felesküdnek, s amelyért végül meg kell halni." • "Nem elég hősnek lenni... Agyafúrtnak, előrelátónak és emberien kérlelhetetlennek kell lenni, ha az ember a végén igazán győzni akar. Mindenekfelett túl kell élni az ellenfeleket, az idegenben és odahaza... Ez az egyetlen, igazi győzelem." - Odysseus • "Megtanultam, hogy amikor egy férfi egy nő jelenlétében a lelkiismeretéről kezd beszélni, menekülési terveken töri a fejét." - Pénelopé • "Egy napon aztán hazajött. Ahogy ígérte. Ahogy - titokban, szívünk mélyén - mind reméltük. És amint féltünk, hogy reményünk valóra válik." - Pénelopé • "Most mindent elmondtam boldogult férjemről. Vagy legalábbis mindent, amit én tudok. Azt hiszem, ilyen volt vagy ilyesféle. De a valóságban nem tudhatom, milyen volt - mert én csak a felesége voltam." - Pénelopé zárómondata.

Teljes körű sajtószemle

(Az idézetek csak a figyelem felkeltését szolgálják, a cikkek teljes szövege Titkárságunkon rendelkezésre áll vagy a linkre kattintva olvasható!)
A sajtószemle tagvállalataink, az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft., a Hír-Adás Sajtóügynökség és Médiafigyelő Kft., valamint a Tranzpress Kft., segítségével készült.


24 Óra, 2014. június 14., szombat, 4. oldal
"Igazi magyar. És japán."
A Magyar Suzuki Zrt. napjainkban
"...Az Esztergomban közvetlenül foglalkoztatott 3100 dolgozó mellett a Magyar Suzuki kiterjedt kereskedői és beszállítói hálózatán keresztül több tízezer embernek nyújt megélhetést. A vállalat a magyar autóipar jelentős szereplője, a nemzetgazdaság egyik tartóoszlopa..."

Napi Gazdaság, 2014. június 16., hétfő, 9. oldal
Az elmúlt évtizedet csapdában töltötte az ország
"...Magyarországnak ki kell jönnie abból a csapdából, amely a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe korábban nem kellően integrált gazdaságokat jellemzi - mondta Duronelly Péter. A közgazdász a Napi Gazdaságnak arról is beszélt, hogy az államnak a stabil és kiszámítható jogi környezet kialakítása a feladata..."

Napi Gazdaság, 2014. június 16., hétfő, 9. oldal
A humán tőke fejlesztése elengedhetetlen
"...A kelet-közép-európai régió húsz éven belül felzárkózhat Nyugat-Európához..."

Napigazdasag.hu, 2014. június 16., hétfő
Egyre több az innovatív exportőr a Széchenyi Tőkealapnál

Itextreme.hu, 2014. június 16., hétfő
Magic Konferencia 2014 - beszámoló
"...A program keretein belül Hlács András, a Nemzetközi Innovációs Hivatal képviseletében a jelenlegi innovációs stratégiákról, pályázati lehetőségekről és támogatásokról tartott előadása nagyon népszerű volt..."

Vs.hu, 2014. június 16., hétfő
Kisebb mint tizenkilenc: startupverseny tiniknek
"...Egy kamrából, éppen hogy csak "duruzsoló" számítógéppel indultak, ami volt hogy órákig nem is frissített. 2005-ben a <19 Szabadfogású Számítógép versenyen mutatkozott be először az idokep.hu csapat két tizenhat éves gimnazista taggal..."
"...Az egyik kedvenc pályaművem volt Hegyesi Donát pókerező robotja, melynek készítője nemrég Amerikában a Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny (Intel ISEF) második helyezettje lett mérnöki kategóriában..."

Szegedma.hu, 2014. június 16., hétfő
Szeptembertől indulhat a kancellári rendszer bevezetése a felsőoktatásba

Pecsiujsag.hu, 2014. június 16., hétfő
Szeptembertől jönnek a kancellárok az egyetemekre

Realista.hu, 2014. június 16., hétfő
Európa legjobb zöld startupjait keresik!
"...Idén először rendezik meg a párhuzamosan 11 európai országban zajló CleanLaunchpad elnevezésű ötletversenyt..."

Figyelo.hu, 2014. június 16., hétfő
Erősödő export és innováció a Széchenyi-cégeknél

Diamondbridge.hu, 2014. június 16., hétfő
Módosítják a felsőoktatási törvényt?

Hvg.hu, 2014. június 16., hétfő
Egy év alatt milliókat hozott a filléres startup

Piacesprofit.hu, 2014. június 16., hétfő
A kkv-k már búcsút intettek a válságnak

Népszava, 2014. június 17., kedd, 2. oldal
Orbán kancellárjai az egyetemek nyakán
"...Módosítják a felsőoktatási törvényt, ennek keretében már idén szeptembertől biztosan bevezetik a hazai egyetemeken és főiskolákon a kancellári rendszert - derült ki Balog Zoltán tegnapi szavaiból..."

Magyar Nemzet, 2014. június 17., kedd, 7. oldal
Újabb négy esztendő
Nem az embernek feladatot, hanem a feladathoz az embert

Világgazdaság, 2014. június 17., kedd, 7. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok
"...KOCKÁZATI TŐKE A Széchenyi Tőkealap befektetési portfóliójába tartozó cégek több mint fele növelte árbevételét 2013-ban..."

24 Óra, 2014. június 17., kedd, 5. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok

Békés Megyei Hírlap, 2014. június 17., kedd, 5. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok

Heves Megyei Hírlap, 2014. június 17., kedd, 5. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok

Petőfi Népe, 2014. június 17., kedd, 5. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok

Somogyi Hírlap, 2014. június 17., kedd, 5. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok

Tolnai Népújság, 2014. június 17., kedd, 5. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok

Új Dunántúli Napló, 2014. június 17., kedd, 5. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok

Új Néplap, , 2014. június 17., kedd, 5. oldal
Jól teljesítenek a Széchenyi Tőkealapnál lévő vállalatok

Piacesprofit.hu, 2014. június 17., kedd
Így könyveljük a startupunkat!

Napigazdasag.hu, 2014. június 17., kedd
Innováció és egyenlőtlenség

Vg.hu, 2014. június 17., kedd
Varga a visegrádiak nevében kér pénzt az EU-tól

Klubradio.hu, 2014. június 17., kedd
Pénzt kért az Ukrajnába exportáló magyar cégeknek is Varga

Hirek.sk, 2014. június 17., kedd
Varga: a V4-ek számára kiemelten fontos az orosz-ukrán helyzet alakulása

Inforadio.hu, 2014. június 17., kedd
Varga Mihály: a V4-ek számára kiemelten fontos az orosz-ukrán helyzet alakulása

Pecsma.hu, 2014. június 17., kedd
Módosítják a felsőoktatási törvényt?

News4business.hu, 2014. június 17., kedd
Magyar IT cégek mutatkoznak be Ázsiában

Mmonline.hu, 2014. június 17., kedd
Szingapúri expón a magyar it-cégek

Mixonline.hu, 2014. június 17., kedd
Magyar IT cégek Ázsiában

Ma.hu, 2014. június 17., kedd
Szeretik a magyar innovációkat Ázsiában

Haon.hu, 2014. június 17., kedd
Tudományos együttműködések Kínával

Dehir.hu, 2014. június 17., kedd
Közös agrárkutatásba kezdene a kínai akadémai és a debreceni egyetemi

Unideb.hu, 2014. június 17., kedd
Tudományos együttműködések Kínával

Nol.hu, 2014. június 17., kedd
Kiosztották az idei "technológiai Oscar-Díjakat"

Mno.hu, 2014. június 17., kedd
Varga: Közös álláspontra van szükség

Civishir.hu, 2014. június 17., kedd
Megmutatjuk a debreceni találmányt!
"...A Magyar Innovációs Szövetség idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének legjobbjai között végzett a debreceni Póka Károly, aki exoskeleton kesztyűjéért kiemelt dicséretet kapott. A Dóczy gimnáziumának diákja olyan páncélborítású kesztyűt tervezett, ami elektromos motorok és szenzorok által, mesterséges inakon keresztül felerősíti az ujjak szorítóerejét..."

Insiderblog.hu, 2014. június 17., kedd
Breaking News: Radoop deal, újabb magyar startupot vettek meg

"...A Radoop egy három évvel ezelőtt alakult magyar startup vállalkozás, inkubátora a hazai adatbányászati világ innovatív cége, a Dmlab volt. A hazai kutatókból és fejlesztőkből álló csapat olyan technológiai megoldást hozott létre, amely programozói háttértudás nélkül teszi lehetővé nagy mennyiségű adatok (big data) elemzését..."

Katolikus Rádió, Hírtükör, 2014. június 17., kedd
A kormány a felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezi

Népszabadság, 2014. június 18., szerda, 8. oldal
A dübeltől a 3D nyomtatóig
Berlinben kiosztották az idei "technológiai Oscar-díjakat"

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 2. oldal
Startup ajánlat nagyvállalatoknak
Kezdeményezés Új típusú együttműködést ösztönöz az OTP Hungaro-Projekt NOÉ programja
"...Bár pezseg a startupélet Budapesten, kevesen foglalkoznak azzal, hogy nagyvállalatokat startup cégekkel összehozzanak. Az OTP Hungaro-Projekt már egy éve dolgozik ezen, s a tapasztalataikról nagyszabású konferenciát tartottak Budapesten..."

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 2. oldal
Kik nyertek?

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 3. oldal
Ünnepelték a tehetségkutató verseny idei győzteseit
Hagyományosan bensőséges ünnepléssel zajlott a Magyar Innovációs Szövetség Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének eredményhirdetése. A pályázó fiatalok közül legjobbak az ilyenkor természetes oklevél és porcelán kisplasztika mellett több mint 2,5 millió forint ösztöndíjat kaptak.

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 3. oldal
A Furukawa értékeli a tudást
FETI Új épületet kapott a japán cég budapesti kutatóintézete
"...Jól kiegészíti egymást a japánok alapossága, rendszerezett gondolkodása és a magyarok kreativitása. A Furukawa Electric európai kutatóintézete új budapesti épületének átadásával ünnepelte, hogy 30 éve ők hozták létre az első japán-magyar vegyesvállalatot Magyarországon..."

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 3. oldal
Rákapcsol a ShiwaForce
Kar ma-siker Egymillió eurós befektetéshez juthat a fejlesztő cég
"...Átlépte a nemzetközi terjeszkedés küszöbét a ShiwaForce. Az innovatív informatikai vállalkozás számára óriási hajtóerőt és szakmai támaszt jelent ezen az úton a Karma Platform..."

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 3. oldal
Innováció koreai tőkével
Együttműködés A NIH tesz javaslatot a befektetésekre

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 3. oldal
Start Tel-Aviv 2014: várják a pályázatokat

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 3. oldal
Díjat nyert Ázsiában a Multipass Solutions

Világgazdaság, 2014. június 18., szerda, 3. oldal
Újabb kutatócsoportok a Lendület programban

Metropol, 2014. június 18., szerda, 17. oldal
Hallgatók építik a jövő házait
"...Verseny. Június 28. és július 14. között lesz a versailles-i kastély parkjában a Solar Decathlon, amelyen hallgatók építenek zéró energiakibocsátású házakat..."

Várpalotai Hírek, 2014. június 18., szerda, 1. oldal
Európai feltalálók között bizonyíthat az ifjú tudós
"...A tanulást, a kísérletezést és a mikroprocesszorok által vezérelt okos eszközök megalkotását és megértését segítő eszközt fejlesztett ki, s első díjat nyert a 23. Ifjúsági és Innovációs Tehetségkutató Versenyen a 17 éves inotai B. Kiss Bálint..."

Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június 18., szerda, 7. oldal
Elektromágnes lebegteti
"...Budapest. Németh Péter, a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium tanulója beüzemeli az elektromágneses vezérlésű lebegő kisautóját - amely I. díjat nyert a 23. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen - Budapesten, a Design Terminálban nemrég megnyitott kiállításon..."

Dunántúli Napló, 2014. június 18., szerda, 5. oldal
Innovatív vállalkozás kerestetik: "az enyém is az"?
"...Az InnoKenn névre hallgató németországi módszer, melyet most itthon, magyar vállalkozások körében is tesztel a kamara, választ adhat erre a kérdésre. Mi az InnoKenn módszer?..."

Vg.hu, 2014. június 18., szerda
Ünnepelték a tehetségkutató verseny idei győzteseit
"...A Magyar Innovációs Szövetség a 2013-14. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjainak - nyilvános eredményhirdetését követően - több mint 2,5 millió forint ösztöndíjat osztott ki június 10-én, a Design Terminálban..."

Tozsdeforum.hu, 2014. június 18., szerda
Nemzetközi befektetővel erősít a BalaBit

Ma.hu, 2014. június 18., szerda
Nyolcmillió dolláros tőkeinjekciót kap a BalaBit

Hwsw.hu, 2014. június 18., szerda
Nyolcmillió dollár tőkét kapott a BalaBit

Profitline.hu, 2014. június 18., szerda
Közel 2 milliárd forintos tőkeemelés az informatikai BalaBitnél

Privatbankar.hu, 2014. június 18., szerda
Sikersztori: nyolcmillió dollár egy magyar IT-cégnek

Insiderblog.hu, 2014. június 18., szerda
Itt a Balabit deal: 8 millió dollár a C5 Capitaltól

Figyelo.hu, 2014. június 18., szerda
1,8 milliárdos befektetés a Balabitnak

Infovilag.hu, 2014. június 18., szerda
Nyolcmillió dolláros tőkeinjekciót kap a magyar sikercég

Computerworld.hu, 2014. június 18., szerda
A Nasdaq a BalaBit célkeresztjében

Biztonsagpiac.hu, 2014. június 18., szerda
BalaBit: nyolcmillió dolláros tőkeinjekció

Bitport.hu, 2014. június 18., szerda
8 millió dollárral indul a BalaBit a Nasdaq meghódítására

Insiderblog.hu, 2014. június 18., szerda
Itt a Balabit deal: 8 millió dollár a C5 Capitaltól

Metropol.hu, 2014. június 18., szerda
Hallgatók építik a jövő házait

Figyelo.hu, 2014. június 18., szerda
Feltalálói Nobel-díjak
"...Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) Európai Innovációs Díját olyan kutatók, fejlesztők kapták, akinek munkája nélkül elképzelhetetlenek lennének mindennapjaink, mégis keveset tudunk róluk. Összesen háromszáz jelölt közül tizenöten jutottak be a döntőbe, öt kategóriában. A jelölteket a hétezer fős EPO műszaki bírálói választják ki..."

Computerworld.hu, 2014. június 18., szerda
Magyar innovátorok Ázsiában

Vg.hu, 2014. június 18., szerda
Világpiacra tart a magyar fejlesztő cég

Agroinform.hu, 2014. június 18., szerda
Tudományos együttműködések Kínával
"...Közös agrárkutatás-fejlesztési és innovációs, valamint oktatási program elindítását szorgalmazza a Kínai Agrártudományi Akadémia a Debreceni Egyetemmel..."

Pannonnovum.hu, 2014. június 18., szerda
EuroDesign - a design mérésének eredményei

Edupress.hu, 2014. június 18., szerda
Kínával együttműködve kutatna a Debreceni Egyetem

Figyelő, 2014. június 19., 54-55. oldal
Cégkeltető
Irány a Szilícium-völgy
"...Közép-Európa egyik legdinamikusabb technológiai cége lett az egyebek mellett tartalomfigyelő rendszert fejlesztő Dolphio Consulting..."

Napi Gazdaság, 2014. június 19., csütörtök, 19. oldal
Innovációösztönzés kockázati tőkéből
"...Az uniós forrásból kockázati tőkét kihelyező Széchenyi Tőkealap (SZTA) portfóliójába tartozó vállalkozások több mint fele növelte árbevételét tavaly - derül ki az elmúlt év beszámolóiból..."

Figyelő, 2014. június 19., 57. oldal
Magyarok New Yorkban
"...Hét magyar startup mutatkozott be június 12-19. között a New York-i Northside Festival innovációs expón. A Northside Trade Show évről évre a legígéretesebb startupokat és a digitális iparág legjelentősebb szereplőit gyűjti össze, hogy népszerűsítse a vállalkozói szemléletet, és bemutassa az innovatív fejlesztéseket..."

Napi Gazdaság, 2014. június 19., csütörtök, 19. oldal
Világcégekkel versengene a Statzup
"...Még egy éve sincs, hogy itthon útjára indult az MLSZ Fantasy Futball játék, ősztől már Amerikát célozza az applikációt fejlesztő Statzup. A magyar garázscég mögé a hazai labdarúgószövetség, majd áprilisban egy kockázati tőkebefektető is beállt..."

Mno.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Rozsnyik Szabolcs képviseli hazánkat
"...Az idei ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny díjazottai között több vajdasági középiskolás is található. Az egyik közülük a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulója, Rozsnyik Szabolcs, aki a többfalú szén nanocsőkompozitok fotokémiai tulajdonságait vizsgálta. Eredménye feljogosítja arra, hogy vajdaságiként Magyarországot képviselje ősszel az Európai Unió fiatal tudósok versenyén, Varsóban..."

Pannonnovum.hu, 2014. június 19., csütörtök,
23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadási ünnepsége

Pannonnovum.hu, 2014. június 19., csütörtök,
New York kapuján kopogtatnak a magyar startupok

Napigazdasag.hu, 2014. június 19., csütörtök,
A Joint Venture Szövetség finomhangolná az adórendszert
"...A Joint Venture Szövetség (JVSZ) szerint alacsony, egységes társaságiadó-kulcsra van szükség, megfontolandó az iparűzési adó eltörlése, hatékonyabbá kellene tenni a feketegazdaság elleni eszközöket és szükség volna a K+F szabályozás finomhangolására is..."

Napi.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Átszabná az adórendszert a JVSZ

Stockportal.hu, 2014. június 19., csütörtök,
A Joint Venture Szövetség több ponton is finomhangolná az adórendszert

Privatbankar.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Mi a baj a magyar adórendszerrel?

Mfor.hu, 2014. június 19., csütörtök,
El lehetne törölni az iparűzési adót - ezt javasolják a hazai vállalatok

Hirado.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Joint Venture Szövetség: Finomhangolni kellene az adórendszert

Szegedma.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Fülöp Ferenc a SZAB új elnöke

Mno.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Extrém mértékű bővülésre derült fény
"...A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan erős és versenyképes gazdaságot igyekszik építeni Magyarországon, amely mindenki számára sikert és lehetőséget teremt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 11-i budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait..."

Figyelo.hu, 2014. június 19., csütörtök,
A Microsoft nagyvezérének prezentálnak
"...Egyetlen magyar csapat jutott be a Microsoft nemzetközi tehetségkutató versenye, az Imagine Cup döntőjébe: a szegedi Tep a legjobb 34 közé került. A fejlesztőcsapat tagjai júliusban utaznak Seattle-be, hogy Satya Nadellának, a Microsoft vezérigazgatójának is bemutassák az ötletüket..."

Computerworld.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Dél-Korea költi a legtöbbet kutatás-fejlesztésre

Pcworld.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Dél-Korea költi a legtöbbet kutatás-fejlesztésre

Bekesifi.hu, 2014. június 19., csütörtök,
Fiatal feltalálókat díjaztak
"...Lebegő kisautó, tanulási segédeszköz és a szén nanocső kompozitok tudományos vizsgálata nyert a 23. Ifjúsági és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. A kiírás szerint az első három helyezett pályázat képviseli Magyarországot a 26. Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyében (EU Contest for Young Scientists), amelyet szeptember 19. és 24. között tartanak Varsóban..."

Napi Gazdaság, 2014. június 20., péntek, 2. oldal
Az Axel Springer párizsi startup cégbe száll be

Napi Gazdaság, 2014. június 20., péntek, 15. oldal
Tovább növekedett a negyedszázados Kürt Zrt.

Magyar Nemzet, 2014. június 20., péntek, 8. oldal
A válság romboló hatása a munkahelyekre
A probléma nem a központi bank gazdaságélénkítő programjában, hanem a tőkebefektetők szemléletében van
"...A harmadik típus a hatékonyságjavító innováció..."

Szabad Föld, 2014. június 20., péntek, 11. oldal
Zsenikből nem élnénk meg
"...A Kürtadatmentés 1994-ben innovációs nagydíjat kapott; világhírű technológiáját elsőként a vietnami, majd az egyiptomi kormány vásárolta meg..."

Budaörsi Napló, 2014. június 20., péntek, 3. oldal
Egy főre jutó iparűzési adó

Profitline.hu, 2014. június 20., péntek
Szakmai észrevételek és javaslatok az adórendszerről

Euroastra.hu, 2014. június 20., péntek
Adózás 2014: alacsony, egységes Tao kulcs, a feketegazdaság elleni eszközök hatékonyabbá tétele, és a K+F finomhangolása is kell

Figyelo.hu, 2014. június 20., péntek
Eltörölnék az egyik adót

Adozona.hu, 2014. június 20., péntek
Így akarnak adózni Magyarországon a vállalkozások: mit szól vajon a kormány?

Hrportal.hu, 2014. június 20., péntek
A Joint Venture javaslatai az adórendszerről

Szekesfehervarinapilap.hu, 2014. június 20., péntek
Csepreghy Nándor: a kormány támogatja a fiatal vállalkozókat

Vg.hu, 2014. június 20., péntek
Egymillió font értékű megállapodás született a HITA támogatásával az IFSEC-en

Mixonline.hu, 2014. június 20., péntek
Magyar cégek is bemutatkoztak Londonban

Jogiforum.hu, 2014. június 20., péntek
Alacsony, egységes Tao kulcs, és K+F finomhangolás - Szakmai észrevételek és javaslatok az adórendszerről

Itextreme.hu, 2014. június 20., péntek
Nyolcmillió dolláros tőkeinjekciót kap a BalaBit

Orientpress.hu, 2014. június 20., péntek
Könnyebben juthatnak pénzhez a start-up cégek

Nepszava.hu, 2014. június 20., péntek
Egymillió fontos üzlet Londonban

Biztonsagpiac.hu, 2014. június 20., péntek
Magyar cégek sikere Londonban

Mno.hu, 2014. június 20., péntek
A kormány felkarolja a fiatal vállalkozókat

Dehir.hu, 2014. június 20., péntek
Együtt gondolkodik a megyei önkormányzat és a Debreceni Egyetem

Bitport.hu, 2014. június 20., péntek
Magyar fejlesztők prezentálhatnak a Microsoft vezér előtt

HVG, 2014. június 21., szombat, 72-73. oldal
Az egyetem képe

Észak-Magyarország, 2014. június 21., szombat, 6. oldal
Megtartani a ?atalokat: "Vállalkozz itthon!"

Tozsdeforum.hu, 2014. június 21., szombat
Ezt tervezik a vállalkozások a jövőben

Insiderblog.hu, 2014. június 21., szombat
Online pizzafutár nyert startup díjat

Ma.hu, 2014. június 21., szombat
Magyar Örökség díjátadó
"...Losonczi Áron a fényáteresztő beton szabadalmának megvédéséért folytatott küzdelméért kapja a díjat. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke méltatásában rámutat: "Losonczi Áron 2013-ban az év példaképe lett Magyarországon. Ma is Csongrádon él és dolgozik, gyártja az üvegbetont, szabad idejében szívesen zenél, közvetlen, kedves ember, aki akár ebéd közben is szívesen válaszol a házi dolgozat ügyében őt megkereső diákoknak"..."

Orientpress.hu, 2014. június 21., szombat
Ma adják át a Magyar Örökség díjakat

Hirado.hu, 2014. június 21., szombat
Egyedülálló biotechnológiai kutatóközpont Pécsett
"...Kétmillió eurós uniós támogatással, horvát-magyar együttműködés keretében valósult meg az a projekt, mellyel egy biotechnológiai kutató és egészségügyi bázist hoztak létre a baranyai megyeszékhelyen..."

Mr1-Kossuth Rádió, Esti Krónika, 2014. június 21., szombat
Horvát-magyar együttműködéssel, kétmillió eurós uniós támogatással valósult meg Pécsett egy orvosi biotechnológiai kutató és egészségügyi bázis

Napi Gazdaság, 2014. június 23., hétfő, 16. oldal
Innováció nélkül nincs gazdasági növekedés
"...Kelet-Közép-Európa ne próbálja meg lemásolni a Szilíciumvölgyet, helyette a saját erősségeire építsen - erről beszélt Gary Shapiro, a Szórakoztató Elektronikai Szövetség elnök-vezérigazgatója Varsóban. Shapiro szerint a gazdasági növekedés alapja az innováció, a technológiai fejlődésnek viszont nem csak pozitív hatása van a munkaerőpiacra..."

Napi Gazdaság, 2014. június 23., hétfő, 17. oldal
Rövid életűek az újítások
"...Már nem uralhatja évekig a piacot egy információtechnológiai cég egyetlen újítással - vélekedik Réger József, a Fujitsu Technology Solutions technológiai igazgatója. A japán hátterű vállalat egy olyan projekten dolgozik, amely az időskori baleseteket akár 60 százalékkal is lépes lehet csökkenteni..."

Népszava, 2014. június 23., hétfő, 5. oldal
Újabb különadók jöhetnek

Kisalföld, 2014. június 23., hétfő, 11. oldal
Ingyenes szolgáltatások külpiacra törekvőknek
"...Üzletfejlesztési tanácsadás Naprakész információkat, szakszerű tanácsokat kaphat nem csupán az Európai Unióról, hanem azon túlról is, több mint 50 országról. Innovációs tanácsadás. A technológiai áttörések kulcsfontosságúak a gazdaság fejlődésében egész Európában. A hálózat különleges figyelmet fordít a tudásközösség erősítésére..."

Pecsma.hu, 2014. június 23., hétfő
Akár fürdőkádból is tanulhatnak a PTE-n

Napigazdasag.hu, 2014. június 23., hétfő
Innováció nélkül nincs növekedés

Zaol.hu, 2014. június 23., hétfő
A közgyűlés hozzájárult a duális mérnökképzés továbbfejlesztéséhez

Trademagazin.hu, 2014. június 23., hétfő
Társbefektetőt kaphatnak a fejlődőképes vállalkozások

Dunaujvaros.com, 2014. június 23., hétfő
Főiskola: dupla diadal - két fronton

Mno.hu, 2014. június 23., hétfő
Lebegő kisautó - T-dosszié
"...Németh Péter elektromágneses vezérlésű, lebegő kisautója is első díjas lett a 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. Ennek eredményeképpen ötletével - ugyanúgy mint a műsor korábbi vendége, Rozsnyik Szabolcs - részt vehet az őszi varsói megméretésen..."

Inforadio.hu, 2014. június 23., hétfő
V4 - Véget ér a magyar elnökség

Blog.szta.hu, 2014. június 23., hétfő
Nem minden induló cég start-up, de tőkeforráshoz juthat - az SZTA-tól

Pannonnovum.hu, 2014. június 23., hétfő
Aktívak a magyar KKV-k a Horizont 2020 program KKV fejlesztési eszköz (SME Instrument) pályázatán

Magyar Hírlap, 2014. június 24., kedd, 12. oldal
Új magyar eljárás a betegekért

Napi Gazdaság, 2014. június 24., kedd, 19. oldal
Vállalati stratégia újra- és újratervezve
"...Későn érkezett az NNG - eredeti nevén még Nav N Go - 2004-ben a navigációs szoftverek piacára, ekkor már ugyanis a személyi navigációs eszközök világszerte ismert és elterjedt készülékek voltak. A magyar cég vezérigazgatója, Balogh Péter szerint azonban az NNG "az újonnan érkezők szabadságával" új megoldásokat hozott az iparágba, így nemzetközi szinten is piacvezetővé váltak..."

IT-Board, 2014. június 24., kedd, 52-53. oldal
Egyetemi specialitások: BME, Győri Egyetem
"...A BME VIK mérnök-informatikus képzésének célja az innovatív szemlélettel rendelkező, vállalkozásra is képes mérnökök "előállítása". A győri Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara pedig az angolszász világra jellemző oktatási formát követ, közel 7500 hallgató tanul itt nappali, levelező és távoktatásos formában..."

Pharmaonline.hu, 2014. június 24., kedd
Egyedülálló biotechnológiai kutatóközpont Pécsett

Portfolio.hu, 2014. június 24., kedd
Néhány hónap is csodákat tesz egy startuppal

Itextreme.hu, 2014. június 24., kedd
Új felhőmegoldásokat keres az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem

Delmagyar.hu, 2014. június 24., kedd
Élethű robotok az új japán idegenvezetők

Inforadio.hu, 2014. június 24., kedd
Megdöbbentően hasonlítanak az emberhez az új android robotok

Inforadio.hu, 2014. június 24., kedd
V4 - Barroso: a növekedésre és a munkahelyekre kell összpontosítani

Tudositok.hu, 2014. június 24., kedd
Sikeres innovátorok az újvidéki diákok

Hir6.hu, 2014. június 24., kedd
A kutatás-fejlesztés kap prioritást az uniós forrásokból

SzTNH e-Hírek 2014. június 24., kedd
Az Európai Feltalálói Díjak átadása Berlinben

SzTNH e-Hírek 2014. június 24., kedd
A Start Up Guide legújabb verziója, a SUG 9.0

InfoRádió, Délutáni mérleg, 2014. június 24., kedd
Mintegy 11 milliós eurós beruházással Magyarországon nyit fejlesztési központot az amerikai Pactera nemzetközi IT-tanácsadó cég

Computerworld, 2014. június 25., szerda, 3+9. oldal
A Nasdaq a BalaBit célkeresztjében
Nyolcmillió dolláros tőkebevonással erősíti jelenlétét a BalaBit Észak-Amerikában és Európában.

Világgazdaság, 2014. június 25., szerda, 5. oldal
Akadoznak a fejlesztések
ELTE A vállalkozói szféra beruházásaira is számítanak az egyetemek
"...Csökkenek a források az oktatásban, ezért veszélybe kerülhetnek kutatás-fejlesztések - mondta Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora..."

Világgazdaság, 2014. június 25., szerda, 6. oldal
Európa ötödik gazdasága
"...A V4-ek együtt Európa ötödik legnagyobb gazdaságát jelentik, míg a világon a tizenkettediket - hangoztatta a regionális politikáért felelős uniós biztos Budapesten..."

Világgazdaság, 2014. június 25., szerda, 12. oldal
A tanulás társadalmának megteremtése
"...Robert Solow Nobel-díjas közgazdász mintegy 60 éve állapította meg, hogy a növekvő jövedelmeket jórészt nem a tőkefelhalmozásnak kellene betudni, hanem a technológiai fejlődésnek..."

Computerworld - Számítástechnika, 2014. június 25., szerda, 5-8. oldal
Az innováció nyomában
"...Az idén 45 éves Computerworld deklarált célja a hazai vállalatok versenyképességének támogatása, ennek a küldetésnek fontos mérföldköve volt a kétnapos InnoWorld konferencia..."

Computerworld - Számítástechnika, 2014. június 25., szerda, 9. oldal
A Nasdaq a BalaBit célkeresztjében
"...Nyolcmillió dolláros tőkebevonással erősíti jelenlétét a BalaBit Észak-Amerikában és Európában. Öt év távlatában globális szereplővé nőne a cég..."

Computerworld - Számítástechnika, 2014. június 25., szerda, 22. oldal
A Dandeuon-elv: munka az innovációs gazdaságban
"...Az innováció néhány iparágban (például a technológiai szektorban) mindig fontos tényezője volt a piaci versenynek. Ez a helyzet a fejlett gazdaságokban meglehetősen általánossá vált, sőt jelentős hatással van a vállalatok működésének átalakulására..."

Vg.hu, 2014. június 25., szerda
Pénz nélkül veszélyben vannak a legnagyobb egyetemi kutatások

Piacesprofit.hu, 2014. június 25., szerda
5 tanács, hogy működő cég legyen a káoszból

Kisalfold.hu, 2014. június 25., szerda
Ultravékony szigetelő anyagot fejlesztett ki hodászi Lad-Bau Kft.
"...Ladányi Miklós kiemelte, hogy az Innovációs díjat is nyert terméküket a Mátészalkához közeli Hodászon lévő telephelyükön gyártják majd, ahol négy-öt embert állítanak munkába..."

Delmagyar.hu, 2014. június 25., szerda
Ultravékony szigetelő anyagot fejlesztett ki hodászi Lad-Bau Kft.

Infonyiregyhaza.hu, 2014. június 25., szerda
Szőke, csinos és egyébként űrkutató
"...A műszaki, informatikai, tudományos terület kevésbé kedvelt a hölgyek körében - hogy ezen a társadalmilag rögzült nézőponton miként lehetne változtatni, arról Szoboszlai Beáta, a Nők a Tudományban Egyesület (NTE) ügyvezetője beszélt a Rádió Orient hallgatóinak..."

Hirado.hu, 2014. június 25., szerda
Az európai élmezőnyben a magyar innovativ vállalkozások a Horizon 2020 kkv-pályázaton

Elemzeskozpont.hu, 2014. június 25., szerda
Spaller Endre: a magyar innovativ vállalkozások az európai élvonalban vannak a Horizon 2020 kkv-pályázaton

Hirado.hu, 2014. június 25., szerda
A magyarok a legaktívabb pályázók
"...A magyar innovatív kis- és középvállalkozások (kkv) európai élvonalban vannak a 2014-2020-as időszakra szóló Horizon 2020 program kkv-pályázatán: a 35 uniós és a keretprogramhoz társult országból a hatodik legtöbb, 166 projektjavaslatot nyújtották be Brüsszelbe..."

Napigazdasag.hu, 2014. június 25., szerda
Beindultak a kicsik

Erdon.ro, 2014. június 25., szerda
Spaller Endre: a magyar innovativ vállalkozások az európai élvonalban vannak a Horizon 2020 kkv-pályázaton

Tozsdeforum.hu, 2014. június 25., szerda
Újabb forrás vállalkozás-finanszírozásra
"...Az Európai Beruházási Alap (EIF) és az UniCredit - az UniCredit Bank Austria vezetésével, az Európai Bizottság által finanszírozott kezdeményezés keretében - több országra kiterjedő EIF RSI (Risk Sharing Instrument, kockázatmegosztó eszköz) garanciamegállapodásokat írt alá innovatív kis- és középvállalkozások (kkv-k), továbbá a kisebb méretű Mid Cap (small Mid Cap) vállalkozások hitelezésének támogatására Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban és Szlovákiában..."

Napigazdasag.hu, 2014. június 25., szerda
Innovatív cégeknek ad hitelt az UniCredit

Edupress.hu, 2014. június 25., szerda
Középpontban a kutatói eredményesség az SE rendezvényén

Dunaujvaros.com, 2014. június 25., szerda
Innovációs Klub: megújuló energiák
"...Az Innovációs Központ (IK) Science2Business szolgáltatásairól, ötletről, háttérkutatásról és szabadalomról is hallhattak az érdeklődő kutatók az Elméleti Orvostudományi Központban. "Előkelő helyen állunk a tudományos publikációk, citációk és impakt faktorok vonatkozásában, ám szeretnénk büszkék lenni arra is, hogy kutatóink innovatív ötletei diagnosztikumok vagy terápia formájában a betegekhez is eljutnak" - mondta dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes a Technológia Transzfer információs rendezvényén..."

Mno.hu, 2014. június 25., szerda
Nagy lehetőség egy magyar startupnak
"...Izrael Állam magyarországi nagykövetsége, Tel-Aviv város önkormányzata, a Nemzeti Innovációs Hivatal, valamint a Design Terminál szakmai összefogása eredményeként egy magyar startup alapító kijuthat a világ egyik legrangosabb nemzetközi szakmai programsorozatára, a Start Tel Aviv 2014-re..."

Mno.hu, 2014. június 25., szerda
Egyre jobbak a magyar gazdaság kilátásai

Hir6.hu, 2014. június 25., szerda
Ultravékony szigetelő anyagot fejlesztett ki egy magyar cég

Hir6.hu, 2014. június 25., szerda
A magyar innovativ vállalkozások, az európai élvonalban

Figyelo.hu, 2014. június 25., szerda
Az európai élmezőnyben a magyar vállalkozások a Horizon 2020 kkv-pályázaton

Computerworld.hu, 2014. június 25., szerda
Az innováció nyomában

Kisalfold.hu, 2014. június 25., szerda
Megvalósult a 3D nyomtatás Győrben!

Napi Gazdaság, 2014. június 26., csütörtök, 18. oldal
Helyet a fiataloknak
"...A vállalkozások jövőjével kapcsolatban nincs könnyű helyzetben Magyarország. A rendszerváltás környékén vállalkozni kezdők mostanság gondolkodnak a kiszállás valamilyen formájáról, a mai globális piacon viszont a fiataloknak egyáltalán nem könnyű az ötletből működő, sikeres céget építeni..."

Magyar Épületgépészet, 2014. június 26., csütörtök, 16. oldal
Innovációs központ létesül Szentendrén
"...Kutatási, oktatási és innovációs együttműködési megállapodást írtak alá 2014. május 21-én Szentendrén a Szent István Egyetem és az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezetői..."

Figyelő, 2014. június 26., csütörtök, 9. oldal
Kitörés a középszerből - Innováció a gyakorlatban

Figyelő, 2014. június 26., csütörtök, 10-15. oldal
Vesztésre állnak
"...A 2010-ben közel 50 milliárd forintnyi keretösszeggel indult Jeremie I. kockázati tőkeprogram befektetései siralmasan teljesítenek: 90 vállalkozásból tavaly öt volt érdemben nyereséges, és 51 cégnek nulla vagy minimális árbevétele volt..."

Magyar Nemzet, 2014. június 26., csütörtök, 10. oldal
Magyar startup nemzetközi sikere
"...Izrael Állam magyarországi nagykövetsége, Tel-Aviv város önkormányzata, a Nemzeti Innovációs Hivatal, valamint a Design Terminál szakmai összefogása eredményeként egy magyar startup-alapító kijuthat a világ egyik legrangosabb nemzetközi szakmai programsorozatára, a Start Tel Aviv 2014-re. A szeptember 13. és 19. között zajló programsorozaton a résztvevők kapcsolatot építhetnek a vezető izraeli kockázatitőke-befektetőkkel és vállalkozókkal..."

Tolnai Népújság, 2014. június 26., csütörtök, 3. oldal
Hasznos információ első kézből
Szekszárdon találkozott vállalati partnereivel az Erste Bank
"...A 2020-ig tartó költségvetési időszakban több ezer milliárd forint uniós forrás áll a magyar vállalkozások rendelkezésére, és ezek elnyeréséhez, hatékony felhasználásához elengedhetetlen egy precíz pénzügyi partner - hangzott el az Erste Bank kis- és középvállalkozóknak szervezett szekszárdi rendezvényén..."

Euroastra.hu, 2014. június 26., csütörtök
Európa első több országra kiterjedő EIF RSI-garanciamegállapodása innovatív vállalkozások számára

Euroastra.hu, 2014. június 26., csütörtök
A mechatronikai mérnök MSc szak tananyagfejlesztése a Pannon Egyetemen befejeződött

Pannonnovum.hu, 2014. június 26., csütörtök
A Start Up Guide legújabb verziója, a SUG 9.0

Magyarhirlap.hu, 2014. június 26., csütörtök
Jók a nagyvállalati szektor növekedési kilátásai

Magyarhirlap.hu, 2014. június 26., csütörtök
Parragh átalakítaná a K+F intézményrendszert

Napigazdasag.hu, 2014. június 26., csütörtök
Parragh: a teljes k+f intézményrendszer átalakítására van szükség

Valasz.hu, 2014. június 26., csütörtök
Stagnáló gazdaságra számítanak a nagyvállalatok

Orientpress.hu, 2014. június 26., csütörtök
Kedvezőek a nagyvállalati szektor növekedési kilátásai

Hir6.hu, 2014. június 26., csütörtök
Optimista várakozással tekintenek a következő egy évre

Nol.hu, 2014. június 26., csütörtök
Helyzetükkel elégedettek, Magyarországgal kevésbé az itteni nagyvállalatok

Profitline.hu, 2014. június 26., csütörtök
Felhívás fiatal vállalkozók számára

Mno.hu, 2014. június 26., csütörtök
Még lehet szavazni a magyar formatervezőkre

Hir6.hu, 2014. június 26., csütörtök
Bemutatta találmányát a mérnökverseny győztes csapata Gyulán

Lánchíd Rádió, Déli Híradó, 2014. június 26., csütörtök
Újabb megállapodások születhetnek a kínai és a magyar kkv-szektor szereplők között

InfoRádió, Aréna, 2014. június 26., csütörtök
Lesznek-e további változtatások az adórendszerben?

24 óra, 2014. június 27., péntek, 1+3. oldal
A tehetséget ismerték el
A megye gazdasági díjjal jutalmazta a legjobbakat
"...Több kategóriában - ünnepi keretek között - adták át szűkebb hazánk sikeres cégeinek, vállalkozóinak a megyei gazdasági díjakat..."

Dunaújvárosi Hírlap melléklet, 2014. június 27., péntek, 14. oldal
Iparjogvédelmi tanácsadás
"...Új szolgáltatás érhető el a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál: az iparjogvédelmi információs kontaktpont szellemi tulajdonvédelmi kérdésekben nyújt segítséget..."

Dunaújvárosi Hírlap melléklet, 2014. június 27., péntek, 13+16. oldal
A megújuló energiákról
"...Az Innovációs Klub tegnapi rendezvényének helyszíne a Dunaújvárosi Főiskola volt, ahol a megújuló energiákkal kapcsolatos kutatásokról volt szó..."

Magyar Hírlap, 2014. június 27., péntek, 10. oldal
Átalakítások kellenek
"...Át kell alakítani a kutatás-fejlesztés (K+F) intézményrendszerét, mert az nincs a megfelelő helyén a magyar gazdaságban - mutatott rá Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke..."

Napi Gazdaság, 2014. június 27., péntek, 5. oldal
A k+f intézményrendszer átalakítására van szükség

Világgazdaság, 2014. június 27., péntek, 8. oldal
Parragh: át kell alakítani a K+F-et

Magyar Nemzet, 2014. június 27., péntek, 12. oldal
Parragh: Teljes átalakítás kell

Napi Gazdaság, 2014. június 27., péntek, 15. oldal
Egy videobroadcastingapplikáció vitte el a pálmát
"...A Telekom idei nemzetközi innovációs versenyének hazai elődöntőjén a beérkezett 34 magyar pályázatból egy előszűrés után hét csapat kapott lehetőséget a bemutatkozásra..."

Somogyi Hírlap, 2014. június 27., péntek, 8. oldal
Parragh: át kell alakítani a K+F-et

Világgazdaság, 2014. június 27., péntek, 2. oldal
Feláldoznák az innovációt a nagyvállalatok érdekeiért
A drónok korszaka úgyis eljön

Vg.hu, 2014. június 27., péntek
A drónok korszaka úgyis eljön

Vg.hu, 2014. június 27., péntek
Ezermilliárdnál is többet kérnek az EU-tól
"...Több mint 1100 milliárd forintos uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésre a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) meghatározott öt nemzeti fejlesztési prioritásra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára az 5. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap alkalmából tartott konferencián pénteken, Nyíregyházán..."

Tozsdeforum.hu, 2014. június 27., péntek
Ezermilliárdból újulhat meg környezetünk a következő években

Szon.hu, 2014. június 27., péntek
A KEHOP öt fejlesztési prioritására több mint 1100 milliárd forint jut

Hirado.hu, 2014. június 27., péntek
KEHOP: több mint 1100 milliárd forint öt fejlesztési prioritásra

Elemzeskozpont.hu, 2014. június 27., péntek
A KEHOP öt fejlesztési prioritására több mint 1100 milliárd forint jut

Orientpress.hu, 2014. június 27., péntek
NFM: a digitális ökoszisztéma javítja az életminőséget

Objektivhir.hu, 2014. június 27., péntek
A digitális ökoszisztéma a jobb életminőséghez járul hozzá

Napi.hu, 2014. június 27., péntek
Így költ el az állam 1100 milliárdot

U-szeged.hu, 2014. június 27., péntek
Több mint 100 PhD-doktort avattak a Szegedi Tudományegyetemen

Szegedma.hu, 2014. június 27., péntek
A tudományos park hagymája: milyen szerepet kaphatnak a szegedi cégek az ELI-ben?

Promenad.hu, 2014. június 27., péntek
A tudományos park hagymája: milyen szerepet kaphatnak a szegedi cégek az ELI-ben?

Magyarszo.com, 2014. június 27., péntek
Vállalkozási és innovációs kiállítás Temerinben

Elelmiszer.hu, 2014. június 27., péntek
"Át kell alakítani a K+F intézményrendszert!"

InfoRádió, Műsorfolyam, 2014. június 27., péntek
Már kutatják, hogyan alakíthatnák ki az 5G technológiát

Magyar Hírlap, 2014. június 28., szombat, 1+4. oldal
A duális képzés nem oldja meg az oktatás összes problémáját
Palkovics László: Nagy feladat az átalakítás

Mno.hu, 2014. június 28., szombat
A családi vállalkozás, amely nem kért a támogatásokból
"...Soha senkitől nem kaptak támogatást, az általuk gyártott, környezetbarát szigetelő anyag innovációja a teljes egészében független, családi vállalkozás keretein belül, a saját bevételből finanszírozva készült - így foglalható össze a most Innovációs díjat kapott hodászi Lad-Bau Kft. nyolcéves története..."

Piacesprofit.hu, 2014. június 29., vasárnap
Ugrás közben gyártani az ejtőernyőt - ez a startup

Elteonline.hu, 2014. június 29., vasárnap
Digitális tananyagok az ELTE-n
"...Az ELTE és BME együttműködésével megvalósult fejlesztés célja az volt, hogy az Európai Unió informatikai tudományos és innovációs közössége, az EIT ICT Labs mesterképzéséhez illeszkedő digitális tananyagok jöjjenek létre..."

Népszabadság, 2014. június 30., hétfő, 14. oldal
Nem tudom, hol a határ
Innováció A 3D nyomtatás atyja sem látta előre a mostani fejlődést
"...Az első háromdimenziós nyomtatásban készült tárgy 1983. március 9-én este 8.39-kor született meg egy apró fekete csészécske alakjában. Mindez a feltaláló, az amerikai Charles W. Hull feleségének emlékezetében maradt meg ilyen élesen..."

Világgazdaság, 2014. június 30., hétfő, 1+6. oldal
Átalakulás előtt a K+F területe
"...Magyarországon megérett a helyzet a kutatás-fejlesztés intézményének teljes átalakítására, amely - jelenlegi formájában - sokszor csak az uniós pénzek megszerzésére fókuszál. A szakemberhiány megoldásának egyik kulcsa az oktatás egészének átalakítása..."

Dunaújvárosi Hírlap, 2014. június 30., hétfő, 6. oldal
Az alternatív energiákról
Főiskola kutatási eszközeivel, tudásbázisával ismerkedtek
"...Dunaújváros - A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Klubja csütörtökön tartott rendezvényt a Dunaújvárosi Főiskolán..."

Délmagyarország, 2014. június 30., hétfő, 13. oldal
Kísérleti fizikaórák megyeszerte
"...Csongrád megyében eddig hat településen legutóbb Öttömösön tartottak rendhagyó fizikaórát a Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoport Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének (OKT) munkatársai..."

Piacesprofit.hu, 2014. június 30., hétfő
1000 milliárd energiahatékonyságra

Duol.hu, 2014. június 30., hétfő
Az alternatív energiákról a Dunaújvárosi Főiskolán

Várható esemény

Thaiföldi Innovációs és Design Expo 2014

2014. szeptember 18-21. között kerül megrendezésre a "Thaiföldi Innovációs és a Design Expo 2014" c. rendezvény Bangkokban (Queen Sirikit National Convention Center). Az eseményt a Thai Nemzetközi Kereskedelmi Fejlesztési Minisztérium szervezi.

Az esemény a következő részekből áll:
- Nemzetközi konferenciák:
- "Thai - Európai Inno Technikai Kapcsolatok"
- "Ázsia Kreativitás és Innováció Konferencia 2014"
- Üzleti Egyeztető Fórum.

A kiállítás területe két részből fog állni:
- Thaiföld Innovációs Zóna: thaiföldi vállalatok innovatív termékei és szolgáltatásai
- országok pavilonjai.

Termék kategóriák:
- mezőgazdaság: rizs
- élelmiszerek és italok
- alternatív Energia és Zöld termékek
- divat
- elektromosság és elektronika
- autóipari és alkatrészek
- egészség és wellness
- digitális tartalom
- lakossági üzletág
- építkezés.

Jelentkezni a regisztrációs lap kitöltésével lehet, melynek határideje 2014. július 10.
További információk a Thai Nemzetközi Kereskedelmi Fejlesztési Minisztérium honlapján, illetve e-mailben thaicommbp@mail.datanet.hu.
Szerkesztő: dr. Antos László, Munkatárs: Sas Zsófia
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor
A Hírlevél minden páratlan hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1036 Budapest, Lajos u. 103.
tel.: 4303330, eposta: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.