RENO, 2009
Május 10. és 15. között hatvanadik alkalommal rendezték meg az Intel által támogatott fiatal tudósok világversenyét (Intel International Science and Engineering Fair - Intel ISEF) az USA-beli Renoban (Nevada állam). A világ legnagyobb, egyetemi tanulmányok előtti tudományos teljesítményeket elismerő diákolimpiáján idén 56 ország 1563 versenyzője mutatott be mintegy 1200 projektet. A munkákat a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező zsűri 15 perces interjúk keretében értékelte. Több ezer helyi diák érdeklődésére számot tartó nyílt napot is tartottak.
Magyarországot az eseményen Spohn Márton, MAFITUD-tag, a Magyar Innovációs Szövetség delegáltja képviselte, aki az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen tavaly első díjban részesült.
A világversenyen az ifjú kutató "A gyógyítás ösvényei: diterpén szintézisek felfedezése a menták családjában, melyekből ígéretes gyógyszer-hatóanyagok állíthatók elő" című munkájával a biológia területén, a fődíj kategóriában a három második díj egyikét nyerte el. Az 1500 $ pénzjutalom mellett az MIT Lincoln Laboratory különdíjaként Mártonról is elneveznek egy, a kutatóintézet LINEAR programja keretében felfedezett Föld közeli kisbolygót.
A díjátadó ceremónián - melyen összesen közel 1 millió dollárnyi ösztöndíj talált gazdára - Elizabeth Marincola, a főszervező, a Society for Science & the Public elnöke a tudomány forradalmainak példájaként hozta fel az 1960-as évek küzdelmét a Holdra szállásért, kiemelve, hogy 1969-ben, a Holdra szállás évében a projekten dolgozó tudományos csoport átlagéletkora 27 év volt.
ATLANTA, 2008
2008. május 11-16. között, 59. alkalommal került megrendezésre a fiatal tudósok olimpiája, az INTEL Nemzetközi Tudományos és Műszak Verseny, Atlantában, az USA Georgia államában. Ez a világ - évente más-más amerikai városban megrendezett - legnagyobb ifjúsági tudományos és műszaki seregszemléje a 15-21 év közötti korosztály számára.
Ebben az évben 1500 - az USA egyes államaiban és a világ más országaiban rendezett versenyeken győztes tudományos és mérnöki - projekt szerepelt ezen a rendezvényen.
A Magyar Innovációs Szövetség szervezésében és támogatásával Spohn Márton budapesti középiskolás, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztese és az EU Fiatal Tudósok Versenyének első díjasa vett részt a versenyen, aki projektjében a növények kártevők elleni önvédelmét vizsgálta. A versenyző magyarázatot adott arra, hogyan tudja a növény időben koncentráltan felszabadítani önvédelmi vegyületeit, azok lassú termelődése ellenére. A kutatás kimagasló eredménye, hogy alkalmazása révén a környezetkárosítás jelentősen csökkenthet, a káros növényvédő szerek, permetek stb. használata feleslegessé válik.
Az alaposan kidolgozott pályaműre a szakzsűri is felfigyelt, és a munkát az értékes 3. díjjal jutalmazta. Ez nagy siker Spohn Mártonnak és Magyarországnak.
Az atlantai tudományos versenyt az amerikai és a nemzetközi tudományos élet kiválóságai is megtisztelték jelenlétükkel és az amerikai sajtó is nagy figyelemben részesítette.
PHOENIX, 2005
2005. május 8. és 14. között 56. alkalommal került megren-dezésre a fiatal tudósok olimpiája, az INTEL Nemzetközi Tudományos és Műszak Verseny, Phoenix-ben, az USA Arizona államában.
Ebben az évben 1444 - az USA egyes államaiban és a világ más országaiban rendezett versenyeken győztes tudomá-nyos és mérnöki - projekt szerepelt ezen a rendezvényen.
A Magyar Innovációs Szövetség szervezésében és támogatásával Rátai Dániel budapesti középiskolás, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny egyik győztese vett részt a versenyen, egy olyan találmánnyal, amely minimális (kb. 25-30 ezer forintos) ráfordítással a közönséges személyi számítógépet háromdimenziós készülékké, s egyben érintőképernyős PC-vé képes változtatni. A tudományos-fantasztikus filmekbe illő teljesítményt a nemzetközi zsűri számunkra példa nélküli elismerésben részesítette: összesen hat első díjat ítélt oda a fiatal feltalálónak.
Rátai Dániel miután kategóriájában (számítástechnika - computer science) győzelmet aratott (3000$), elnyerte a kategóriája fődíját (Best of Category Award - 5000$), ez azt is jelentette, hogy Rátai Dániel a legmodernebb mobil-technológián alapuló notebook-ot kapta meg az Intel-től.
Továbbá nyert egy szakmai tanulmányutat Stockholmba, a Stockholm International Youth Science Seminar-ra.
Egyúttal Dániel elnyerte a versenyt támogató szervezetek (IEEE Foundation és a Patent and Trademark Office Society) két különdíját, 700, ill. 200 dolláros értékben.
Ezen kívül megnyerte a világ legtekintélyesebb processzor-gyártó cégének, az Intelnek a legjobb teljesítményért fel-ajánlott díját (Intel Foundation Achievement Award), ebben összesen tizennégyen részesülhettek. A díjazás: 5000 dollár volt.
Portland, 2004
2004. május 9. és 14. között 55. alkalommal került megrendezésre a fiatal tudósok olimpiája, az INTEL Nemzetközi Tudományos és Műszak Verseny, Portland-ben, az USA Oregon államában. Ez a világ - évente más-más amerikai városban megrendezett - legnagyobb ifjúsági tudományos és műszaki seregszemléje a 15-21 év közötti korosztály számára.
Ebben az évben 1400 - az USA egyes államaiban és a világ más országaiban rendezett versenyeken győztes tudományos és mérnöki - projekt szerepelt ezen a rendezvényen.
A Magyar Innovációs Szövetség szervezésében és támogatásával Németh Gábor szolnoki középiskolás, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztese és az EU Fiatal Tudósok Versenyének első díjasa vett részt a versenyen, aki új műszaki megközelítéssel, az eddig ismertnél nagyobb sávszélességű és hatékony plazmahangszórót tervezett és épített.
Az újszerű műszaki megoldásra a szakzsűri is felfigyelt, és a munkát az értékes 4. díjjal jutalmazta. Ez nagy siker Németh Gábornak és Magyarországnak.
A portlandi tudományos versenyt az amerikai és a nemzetközi tudományos élet kiválóságai - többek között nyolc Nobel-díjas tudós - tisztelték meg jelenlétükkel, és az amerikai sajtó is nagy figyelemben részesítette.
San Jose, 2001
A Szilícium-völgy fővárosában, San Joseban 52. alkalommal rendezték meg az Intel Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyt (ISEF).
2001-ben hazánkból egy projekt képviselője vehetett részt ezen a nagyszabású versenyen, melyen a Hegedüs Ramón által készített Excimer lézeres abláció háromdimenziós gyorsfényképezése c. pályázat indult.
A széles körben használt excimer lézerek által előidézett fotoabláció folyamata alkalmas mind anyagok, mind emberi szövetek megmunkálására. Az abláció komplex fizikai folya-mat, ezért leírása meglehetősen bonyolult, sok paraméterrel történik. A pályázat célja egy olyan modellezési eljárás kifej-lesztése volt, mellyel a folyamat lényegi részét, az anyag eltávozását a megmunkált felületről, illetve a felület válto-zásait képes három dimenzióban leképezni. A kísérleti rend-szer három video-kamerával gyorsfényképezéses módszer-rel készített képekből, saját fejlesztésű számítógépes prog-ram segítségével készíti el a három-dimenziós modellt.
A Hegedüs Ramón által kidolgozott új, ötletes módszer az Eastman Kodak Company kategóriában ért el első helyet, melynek eredményeként 1000 dolláros pénzjutalomban is részesült. Ebben a csoportban azokat a diákokat díjazták, akik a legeredményesebb módon hasznosították a fényké-pészet módszereit egy tudományos projekt lényegének bemutatása során. |
 |
|
Intel ISEF
Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny

|
 |
|