Szolgáltatások
A Szövetség közreműködik abban, hogy tagvállalatai hozzájussanak azokhoz a konkrét gazdasági, szakmai, üzleti információkhoz, tanulmányokhoz, amelyek segítik a szellemi termékek létrejöttével kapcsolatos tevékenységüket.
A Szövetség kéthetente megjelenő információs lapjában, a HÍRLEVÉL-ben tájékoztatja a tagvállalatokat:
különböző, innovációval kapcsolatos hírekről, eseményekről,
az innovációs tevékenységet érintő, illetve meghatározó gazdaságpolitika koncepciókról és döntésekről,
a gazdasági szabályozók, a gazdálkodás és a külkereskedelem feltételeit meghatározó jogszabályok alkotásáról,
pályázati lehetőségekről,
felsőoktatási, iparjogvédelmi kérdésekről,
innovációs vásárokon, kiállításokon való kedvezményes részvételi lehetőségekről,
tudományos, innovációs konferenciákról, szemináriumokról,
az innovációs és gazdasági témában megjelent fontosabb szakkönyvekről,
hazai innováció témakörét figyelő teljes körű sajtószemléről,
a tagintézményeknek az innovációhoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó közleményeikről, híreikről.
A Szövetség INNOVÁCIÓS ÜGYNÖKSÉG-et működtet, amely - nagyobb részt - térítésmentesen az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
találmányok bejelentése és hasznosítása,
üzleti partnerközvetítés,
társas vállalkozások létrehozása,
kockázati tőke, üzleti angyalok bevonása, ill. közvetítése
üzleti, marketing, pénzügyi, technológiai és jogi tanácsadás,
szakmai konferenciák, szimpóziumok, kerekasztal beszélgetések szervezése,
kiállítások, innovációs menedzsment tréningek szervezése,
innovációs vásárokon, kiállításokon, tanulmányutakon való részvétel megszervezése,
fiatal, tehetséges újítók, illetve kezdő innovatív vállalkozók támogatása,
az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny évenkénti meghirdetése és lebonyolítása,
az Innovációs Nagydíj pályázat évenkénti kiírása és lebonyolítása.
A szolgáltatások keretében a tagvállalatok igénybe vehetik - részben térítés nélkül, részben kedvezményes térítéssel - a Magyar Innovációs Szövetség teljes információs bázisát, oktatási, tanácsadói és szolgáltatási rendszerét, technikai hátterét.
Munkatársak
 |
|
Dr. ANTOS László
ügyvezető igazgató
1036 Budapest, Lajos u. 103.
telefon: 430-3330, fax: 240-7020 |
 |
 |
 |
 |
| 1963-ban született. Az ELTE TTK-n végzett fizikusként, a Bécsi Műszaki Egyetemen írta diplomamunkáját. 1986-1991 között a KFKI-ban szilárdtestek szerkezetkutatásával foglalkozott. 1992-től a Magyar Innovációs Szövetségben marketing-kommunikációs és menedzsment feladatokat végzett, 2002-től ügyvezető igazgató. 1994-től a Magyar Innovációs Alapítvány, 2004-től a Manager Képzés Alapítvány titkára. 2006-ban Eötvös Loránd-díjban részesült, 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. |
 |
|
RIBA Nikolett
marketing menedzser
1036 Budapest, Lajos u. 103.
telefon: 430-3330, fax: 240-7020 |
 |
 |
 |
 |
| 1982-ben született. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban érettségizett. Az Általános Vállalkozási Főiskola vállalkozásszervező szakán, kereskedelmi szakirányon végzett közgazdászként. Német nyelvből szakmaival kiegészített középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. 2006 és 2007 között a Magyar Innovációs Szövetség menedzser asszisztense, 2007-től pedig marketing menedzsere. |
 |
|
SZLAMEK Orsolya
menedzser asszisztens
1036 Budapest, Lajos u. 103.
telefon: 430-3330, fax: 240-7020 |
 |
 |
 |
 |
| 1986-ban született. A veszprémi Vetési Albert Gimnázium nyolcosztályos tagozatán érettségizett. 2011-ben diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, kommunikáció szakon, intézményi kommunikáció és tömegkommunikáció szakirányok elvégzésével. Második diplomáját ugyanezen a karon, esztétika szakon 2012-ben szerzi meg. 2009 és 2011 között a Sziget Kulturális Menedzseriroda sajtó és pr osztályán dolgozott gyakornokként. Egyetemi évei során más közéleti és kulturális területeken is szerzett tapasztalatokat, önkéntesként.
|
 |
|
GARAY-TÓTH János
kommunikációs igazgató
1036 Budapest, Lajos u. 103.
telefon: 430-3330, fax: 240-7020 |
 |
 |
 |
 |
| 1945-ben született, a Miskolci Egyetem Bányászkarán végzett, majd gazdasági mérnöki és munkavédelmi szakmérnöki képesítést is szerzett a BME-n. 1968-89 között a Visontai Erőműben, 1990-től 1997-ig a NOVOFER Rt.-nél dolgozott vezetői beosztásban. 1990-2010 között a NOVOFER Alapítvány kuratóriumának tagja, 1993-2010-ig elnöke és a Gábor Dénes-díj főkurátora volt. 1998-tól a Magyar Innovációs Szövetség választmányának tagja, Innovációs Nonprofit Tagozatának vezetője. 1995-től szervezi a Magyar Innovációs Szövetség sajtó-, média-kapcsolatait, jelenleg mint kommunikációs igazgató. |
|
 |
|
|